Internetművelődéstávközlés

Megújul a Sulinet – Indul a Sulinet+

Szerző: 2013. november 22.november 24th, 2013No Comments

„Minden közoktatási intézménybe (országosan mintegy 5000 iskolába) kerülnek új hálózati eszközök 2014 végéig a Sulinet+ program keretében. Az 1,3 milliárd forintos fejlesztést a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIF Intézet) valósítja meg az Új Széchenyi Terv keretében.

Régen várt fejlesztés indult november 21-én, Budapesten. A közoktatás számítógép-hálózati infrastruktúrája (közismert nevén a Sulinet) ugyanis évek óta elavult, az iskolák túlnyomó része 8-9 éves, régi, gyártói-szállítói garanciával már nem rendelkező eszközöket használva igyekszik csatlakozni a gyakran internet-ként említett világhálózathoz.

Az Európai Unió által mintegy 1,3 milliárd forinttal támogatott fejlesztés keretében a régi berendezéseket több mint 4500 db korszerű eszközzel cseréli le az NIIF Intézet. Ez a fejlesztés első lépése, mely a GigabitEthernet portokkal rendelkező új eszközök alkalmazásával előkészíti, hogy egy későbbi fázisban a tényleges sávszélesség bővítésének a kapcsolóeszközök tekintetében ne legyen akadálya.

Az új eszközök telepítését az NIIF Intézet Pest megyén kívül – a meghibásodott régi eszközök cseréjével – már megkezdte. Az új végponti hálózati eszközök novemberi indítású intenzív telepítési munkái ütemezetten napi 20 – 30 végpont üzembe állítását jelentik, közel egy éven keresztül.

Az immár Sulinet+ elnevezésű adathálózati infrastruktúra fejlesztés során a már telepített berendezések továbbfejlesztésével és bővítésével növekszik majd az információátvitel sebessége és csökken az információátvitel során előálló esetleges hibák valószínűsége. Mindez nem csupán a Sulinet+ működési jellemzőiben és szolgáltatási paramétereiben eredményez majd jelentős előrelépést, de lehetővé teszi a Sulinet+-től független sávszélesség bővítéseket is.

A Sulinet+ adathálózati infrastruktúra fejlesztésének harmadik eleme a felhordó/gerinchálózati kapacitás olyan bővítése (pl. mikrohullámú technológiákkal), amely lehetővé teszi a hálózaton keresztül korábban elérhetetlen iskolák nagy sávszélességű bekötését is.

Az adathálózat megújulása mellett a Sulinet+ kiépítésével együtt az NIIF Intézet bővíti az infrastruktúra szolgáltatási spektrumát is és olyan modern, XXI. századi webes megoldások jutnak el az iskolákba, mint az élő videóadások és valósidejű videó-kapcsolatok később akár virtuális valóságot is fokozatosan megvalósító lehetősége.

Nagy Miklós, az NIIF Intézet igazgatója az ünnepélyes projektnyitón hangsúlyozta: „A Sulinet+ projekt legfontosabb feladata, hogy az összes hazai közoktatási-köznevelési intézményt megfelelő műszaki minőségű végponti adathálózati eszközzel lássa el. Ez teszi lehetővé, hogy minden ilyen intézmény nagy sávszélességen tudjon csatlakozni a hazai országos kutatóhálózat által biztosított Internet-gerinchálózathoz, illetve az azon keresztül elérhető közoktatási szolgáltatásokhoz, de akár külföldi partner-intézményeikhez is. Bővül a nagysebességű felhordó hálózati kapacitás és a hálózati szolgáltatások mellett elérhetővé válnak az arra épülő alkalmazási szolgáltatások az olyan oktatási intézmények számára is, amelyek eddig csak igen kis sebességű szélessávú technikával kapcsolódhattak a hálózathoz.”

Az új Sulinet+ projektet az Európai Unió a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen keresztül mintegy 1,3 milliárd forinttal támogatja (TIOP 1.1.3 és KMOP 4.6.1_E projektek). A fejlesztési projekt keretében az iskolák az új, korszerű, nagysebességű Internet-kapcsolódást biztosító eszközöket 2014 végéig kapják meg.”

—–

„Országosan 5000 iskolába kerülnek új eszközök jövő év végéig, bővítik a gerinchálózati kapacitást és az eddig szélessáv nélkül maradt iskolák helyzete is javul. Modernizálódik a webes háttér, lehetőség lesz élő videóadásokra is.

Nagy Miklós, az NIIF Intézet igazgatója elmondta, hogy a Sulinet egy nyolc éve szinte érintetlen hálózat, mely mára teljesen leamortizálódott, manuális módszerekkel, forrasztgatott eszközökből áll. A korábbi fejlesztések – például már évekkel ezelőtt össze szerették volna kötni a felsőoktatási hálózattal – különböző okok miatt nem valósultak meg, mindazonáltal a költségvetését sikerült a felére csökkenteniük úgy, hogy közben duplájára emelték a bekapcsolt iskolák számát. Most egy sikeres pályázat révén – az Európai Unió mintegy 1,3 milliárd forinttal támogatja a projektet – nagyszabású eszköz- és szolgáltatásfejlesztést tudtak végrehajtani, és ‘majd 5000 routert szereztek be. “Azon vagyunk, hogy ezek az eszközök jövő év végéig kinnt legyenek.”

“Munkatársaink több ezer végpontot rekordidő, másfél-két hónap alatt migráltak át az NIIF gerinchálózatába. Ez az ország legnagyobb kapacitású gerinchálózata, bőségesen be tudunk fogadni megfelelő intézményi kört, kapacitás probléma tehát nincsen.” – mondta Nagy Miklós. Az iskolákat az ezzel a hálózattal összekapcsoló eszközök cseréje már zajlik, egy router lerobbanásakor azt nem javítják, hanem egyből új váltja fel. Ez után lesz minden adott ahhoz, hogy az iskolák és a gerinc közötti sávszélességet megemeljék.

A konkrét részletekről Mohácsi János, a projekt vezetője, az NIIF hálózati igazgatóhelyettese számolt be. “Olyan alapozó fejlesztéseket lépünk meg, melyekre nagyon nagy szükség volt már. A hálózati infrastruktúra teljes felújítása történik, azon rész, melyet központilag lehet finanszírozni, mivel vannak olyan elemek, amelyeket az iskolák kell, hogy megvalósítsanak. A végponti eszközök fejlesztésén túl – mely 4500 router cseréjét takarja -, kisebb hálózati bővítéseket és redundancia-növelést kell végrehajtanunk. Ahol nincs semmilyen egyéb alternatíva ott mikrohullámot fogunk kiépíteni.” Közlése szerint olyan eszközöket telepítenek, amelyek legalább 5 évig használhatók és a jövőbeli igényeket is kiszolgálják; a mostani 1-4-8 Megabites összeköttetéseket 5 éven belül Gigabites tartományig skálázzák fel. A tömeges router installálást a jövő héten kezdik meg.

“Egy integrált szolgáltatásmenedzsment rendszert is biztosítunk a felhasználóknak, ahol tudnak szolgáltatásokat igényelni és ahol látják, hogy milyen szolgáltatásaik vannak jelen pillanatban.” Mohácsi János közölte, hogy két mintarendszert hoznak létre, egy azonosítási és jogosultság-kezelésit, illetve egy kollaborációs szolgáltatásit. Az összes iskola előtt nyitott a lehetőség a pályázásra, az ezekben való részvételre ha vannak ötleteik, vagy szeretnék ezeket kipróbálni. Előbbi keretében egy biztonságos vezeték nélküli hálózatot mutatnak be, ahol az intézmény saját maga egységes rendszerben – az EuID és EduRoam nemzetközi szabványok szerint – tudja kezelni a felhasználóit. “Ha a felhasználó máshova megy sem kell átkonfigurálni semmit. Biztonságos, és csak ott kezelnek személyes adatokat ahol az ténylegesen szükséges.”

A kollaborációs pilot az interaktív tanulás lehetőségeit prezentálja, lényegében egy videókonferencia rendszerről van szó. Közlése szerint a felsőoktatásban ma is használt technikával viszonylag egyszerűen, átlagos személyi számítógéppel és webkamerával lehet több résztvevős megbeszéléseket tartani. Okostelefonnal is be lehet csatlakozni, megoszthatók rajta dokumentumok, HD minőségre képes viszonylag alacsony sávszélesség-igény mellett. Interaktív tanórákat lehet tartani más intézményekkel, gyakorló iskolák esetén realitás, hogy egyetemekkel is, továbbá videók is áttölthetők rajta.

“A jövőben tovább próbáljuk közelíteni egymáshoz a köz- és a felsőoktatás infrastruktúráját, szolgáltatások terén integráljuk a két rendszert. Esélyt próbálunk teremteni a megújulásra, az európai színvonal elérésére, miközben nagyon vigyázunk a fenntartható működésre. Persze mindez megfelelő sávszélesség nélkül nehezen fog megvalósulni, dolgozunk rajta, de ez nem ennek a projektnek a célja. Szeretnénk a tudást oda-vissza átadni, az információcserét kihasználni, és ha az intézmények aktívan részt vesznek a munkában abból profitálni fognak” – zárta Mohácsi János a projektnyitó rendezvényt.”

Forrás:
Megújul a Sulinet – Indul a Sulinet+; OrientPress; 2013. november 21.
Megújul a Sulinet; SG.hu; 2013. november 21.