Skip to main content
egészségügyinformatika

Tizenegymilliárdos egészségügyi informatikai fejlesztés indul

Szerző: 2013. december 12.One Comment

„A kormány hatmilliárd forintos és a General Electric ötmilliárd forintos támogatása egy világszínvonalú egészségügyi program létrehozását alapozza meg Magyarországon. A hazai szakemberek egyedülálló egészségügyi informatikai rendszert fejlesztenek – jelentette ki Vályi-Nagy Vilmos infokommunikációért felelős államtitkár 2013. december 11-én, Budapesten.

A négy éves projekt több kiváló hazai tudásközpont és egészségügyi intézmény bevonásával valósul meg, hiszen részt vesz benne a Pannon Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és az Országos Onkológiai Intézet is. Az erről szóló együttműködési megállapodást Vályi-Nagy Vilmos infokommunikációért felelős államtitkár és Reich Lajos, a GE Healthcare magyarországi kutatás-fejlesztési igazgatója írta alá a General Electric új, Váci úti központjának virtuális alapkőletételén.

Az új informatikai rendszer alapjaiban változtatja majd meg az egészségügyi ellátórendszert, hiszen ezek a gépek már képesek lesznek előre jelezni és megelőzni a problémákat azzal, hogy a megfelelő információt a megfelelő emberhez a megfelelő időben juttatják el. Az egészségügyben így lényegesen gyorsabban és hatékonyabban jutnak életeket mentő információkhoz a szakorvosok és egészségügyi dolgozók. A világszínvonalú rendszer segíthet visszafogni az egészségügy folyamatosan növekvő kiadásait, javíthatja az iparág minőségét és hatékonyságát.

Vályi-Nagy Vilmos elmondta, hogy a hazai programozók széles körben elismert szakemberek kiválósága most is megmutatkozhat majd, hiszen a projekt rendkívüli lehetőséget kínál közel kétszáz szoftverfejlesztőnek. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány számára nemcsak ez a projekt, hanem az egész innovációs terület kiemelt fontossággal bír, hiszen az a munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés hajtómotorja, a versenyképesség alapja.

Az elmúlt időszakban a kutatás-fejlesztési kiadások bruttó hazai termékhez mért aránya 1,3 százalék volt, ami az utóbbi húsz év legmagasabb értéke. Ezt az arányt a kormány 2020-ig 1,8 százalékra szeretné emelni, ennek érdekében a tervek szerint 2014-2020 között 700 milliárd forint uniós forrás áll majd a terület rendelkezésére.”

———

„…A megállapodás másik aláírója, Reich Lajos, a GE Healthcare magyarországi kutatás-fejlesztési igazgatója ismertette: a fejlesztés egy olyan ipari internetrendszer, amely az egészségügyi eszközök – gépek – egymás közti kommunikációját teremti meg, de alkalmas lesz egy minden betegre kiterjedő országos adatbázis megteremtésére is.

Az egész világra jellemzőek a szűkös egészségügyi források; az új eszköz hatékonyabb működést, így költségmegtakarítást tesz lehetővé – tette hozzá az igazgató.Vályi-Nagy Vilmos emlékeztetett arra, hogy a GE már több divíziójával van jelen Magyarországon, évi exportforgalma pedig több mint ezer milliárd forint.

A GE Healthcare a General Electric egészségügyi technológiák fejlesztésével és gyártásával foglalkozó ágazata. Céljuk a költséghatékonyabb egészségügyi ellátás megteremtése. Magyarországon van a régió értékesítési és szervizközpontja, 400 alkalmazottal.”

Forrás:
Megkezdődött az elmúlt évek egyik legjelentősebb hazai kutatás-fejlesztési projektje; Nemzeti Fejlesztési Minisztérium; 2013. december 11.
Tizenegymilliárdos egészségügyi informatikai fejlesztés indul; Hirado.hu; 2013. december 11.