gazdaságtársadalom

„A mai álom holnap nevetség tárgya lesz, holnapután pedig valóság”

Szerző: 2014. január 6.No Comments

„A technológiai fejlődés trendjeinek egy része viszonylag könnyen megjósolható, de a gazdasági és pláne a társadalmi következmények sokkal kevésbé. Az szinte biztos, hogy aki az innovációs gyorsvonatról most lemarad, az végleg kieshet a versenyből. Bőgel Györgyöt, a CEU Business School tanárát kérdeztük a belátható és a megjósolhatatlan jövőről.

Pontos vízió, beváló jóslatok? Gyakran előfordul, hogy visszaolvasom a korai internetes világban megjelent jövendöléseket, könyveket, cikkeket. Egyes víziók meglepően pontosnak bizonyultak, és csak abban tévedtek, hogy a változásokat korábbra jósolták. Egy sor olyan, jövőre vonatkozó állítás jelent meg a ’90-es években, amelyeken először csodálkoztunk, aztán kinevettük őket, most meg azt látjuk, hogy megvalósulnak. Ha jól emlékszem, Bill Gates írja valahol: a technológiai fejlődés hatását rövid távon mindig túl-, hosszú távon pedig alábecsüljük. Ebben sok igazság van. A mai álom holnap nevetség tárgya lesz, holnapután pedig valóság.

hvg.hu: Mint például?
B. Gy.: Ami az egészségügyben, az oktatásban, vagy akár a vezető nélküli autók világában történik, az erről szól. Vezető nélküli, számítógép által vezérelt autókról például régóta beszélünk, de a fejlődés nem volt olyan gyors, amilyennek mondjuk két évtizede képzeltük. Mára azonban célegyenesbe fordult a fejlesztés, és rövidesen tényleg forgalomba engedhetik majd az első ilyen járműveket. Mindeközben arra már fel sem kapjuk a fejünket, hogy az új budapesti metróvonalat már ilyen, automata, vezető nélküli rendszernek építették meg, hisz’ ez ma már jószerével természetes.

Vagy vegyük az egészségügyet! Aki olvasta Don Tapscott korai munkáit a kibontakozó internetes világról, emlékezhet rá, hogy ő már nagyjából húsz évvel ezelőtt azon lelkendezett, hogy e területen rövidesen minden digitalizálva lesz, az orvosok azonnal számítógépre viszik majd a diagnózist, és az adatok bárhonnan elérhetők lesznek, plusz mesterséges intelligencia segít majd a gyógyításban. Azóta kiderült, mindez mégse megy olyan gyorsan. Nem csak Magyarországon nem, az USA-ban sem. Azért, mert a vízióba például nem lehetett beszámítani, hogy az orvosok milyen nehezen fogadták el az informatikát, vagy hogy az egészségügy informatizálása milyen óriási és kockázatos projekt. Mára mégis sok minden megvalósult, van felhő óriási adatbázisokkal, mesterséges intelligencia, távdiagnosztika és így tovább. És látványos kudarcok még most is előfordulnak, gondoljunk csak az új amerikai egészségbiztosítási rendszert kiszolgáló szoftver kínos bukdácsolására.

hvg.hu: A kérdés továbbra is az, hogy mindezek tudatában meddig láthatunk előre?
B. Gy.: Néhány dolgot nem nehéz megjósolni. Vannak masszív, hosszú ideje érvényesülő trendek, mint például Moore törvénye. Gordon Moore, az Intel egyik alapítója valamikor a ’60-as évek végén jelentette ki, hogy az egységnyi területen elhelyezhető tranzisztorok száma nagyjából kétévenként megduplázódik. És tényleg így lett, érdemes megnézni a grafikonokat. Az óvatosság persze itt sem árt, hiszen lassan elérjük az atomi méreteket, ami a hozzáértők szerint egy egészen más világot jelent. Mégis ez a törvény több évtizede tartja magát, minden következményével együtt.

Eddig kevésbé számoltunk a Moore általa leírt növekedés exponenciális jellegével, pedig ez egy idő után komoly meglepetéseket okozhat. A növekedés lassan indul, majd hirtelen az égbe szökik, és amikor a méretek „elszabadulnak”, váratlan dolgok történhetnek. A fejlődés elérkezett ennek az exponenciális emelkedésnek a nagyon meredek szakaszához, és ennek olyan meglepő gazdasági és társadalmi következményei is vannak, mint az, hogy a gépek hirtelen túl okosak lettek. Erre szerintem nem készültünk fel még eléggé.

Újra és újra visszatérünk a megbízható jövendölés lehetőségéhez. Jó kérdés, hogy “Látható-e a jövő?”. A technológia eszközei szétszedhetők, megvizsgálhatók, bemérhetők. A technikai fejlődés gazdasági és társadalmi következményei viszont nagyon nem, mert nehezen megragadható, nagyon bonyolult rendszerekről és többszörösen áttételes kölcsönhatásokról van szó. Hányan látták előre a 2008-ban kitört válságot? A statisztikák és felmérések sok mindent elárulnak, azt azonban, hogy mi történik az emberek fejében, értékrendjében, gondolkodásában, hangulatában, és emiatt milyen társadalmi eróziók, átrendeződések zajlanak, csak homályosan vagy egyáltalán nem látjuk. Pedig az már biztos, hogy a társadalmi következmények egyre összetettebbek és egyre súlyosabbak.

hvg.hu: Az ipari forradalom gépek ellen fellázadó géprombolóját a történetírás általában maradinak és butának ábrázolja. De, ha jól értem, ismét ennek a küszöbén állunk.
B. Gy. A géprombolás értelmetlen dolog, és nem hinném, hogy sor kerülne rá. De a világunk tele van súlyos társadalmi feszültségekkel, és ha a felszínt eléggé megkapargatjuk, kiderül, hogy ezek bizony szorosan összefüggenek a technológiai fejlődéssel is.

A modern társadalmakban feszültség halmozódik fel amiatt, hogy a társadalom leggazdagabb és legszegényebb vége közötti különbség nő. Vagyis: a gazdagok egyre gazdagabbak lesznek, a szegények viszonylagos lemaradása fokozódik. Valaki ezt úgy fogalmazta meg, hogy a technológiai fejlődés dagálya minden csónakot megemel, de nem mindegyiket egyformán.

Az is jól látható, hogy világszerte óriási probléma a munkanélküliség, méghozzá – meglepő módon -–leginkább a fiataloké. Meglepő módon, hisz azt tartjuk róluk, hogy ők azok, akik okostelefonnal meg számítógéppel játszottak a bölcsőjükben, és ez a korszak az övék lesz. Gazdagok és szegények, állásban lévők és munkanélküliek, megtakarítók és eladósodottak… Úgy tűnik, hogy a technológiai fejlődésnek polarizáló hatása van, ami a világot nyertesekre és vesztesekre osztja. Nyilván nem szabad mindent csak a technológiai fejlődéssel magyarázni, de a társadalomra, a gazdaságra és a politikára gyakorolt hatása figyelemre méltó, következményeivel számolni kell.

A nyerő kombináció a képzett ember okos gépekkel, algoritmusokkal kiegészítve. Ezzel nem mondtam újat, mert ez régebben is így volt. Csak a gépek kezdenek nagyon okosak lenni.

hvg.hu: Aki tehát kimarad, az végérvényesen lemarad?
B. Gy.: Lényegében igen, bár a „végérvényesen” nagyon erős szó. Az biztos, hogy utólag már nagyon nehéz változtatni a helyzeten. Az oktatási rendszernek ebben továbbra is óriási jelentősége van, de az látni kell, hogy a felnőtt, és ráadásul: megfelelő alapokkal nem rendelkező embereket már nehéz átképezni, nehéz új pályára állítani úgy, hogy az mindenki számára egyaránt hasznos lehessen. A felzárkózásnak megvannak a maga nehezen pótolható feltételei, és sok helyen éppen ezek a feltételek hiányoznak. Olyan feltételekre gondolok, amelyek évtizedekre megadják valakinek a tanulás, az alkalmazkodás lehetőségét. Ez nem azonos az éppen megszerzett szakmával, azzal, hogy kit milyen munkapad mellé lehet állítani abban a pillanatban, amikor elhagyja az iskolát. Lehet, hogy az a munkapad két év múlva már nem létezik, mert például átkerült a világ másik végére.

A világban innovációs és tanulási verseny zajlik, amiből ha kimaradunk, valóban lemaradunk. A versenyzők száma nő, a statisztikákból jól látszik, hogy az elmúlt két évtizedben radikális változások történtek. Az Európai Unióban az innovációs mezőnyt négy kategóriába sorolják: vezetőkre, követőkre, mérsékelt innovátorokra és a lemaradókra. Mi ma valahol az alsó-középkategóriába tartozunk: egyáltalán nem vagyunk az élvonalban, de nem tartozunk a legrosszabbak közé sem. Esély van az emelkedésre, de a leszakadásra is.

Helyzetünk és esélyeink megítélésénél mindenekelőtt két lábbal kell a földön állnunk. Sokáig azt gondoltuk, hogy nekünk azért jó ez az egész számítógépes világ, mert matekban, informatikában és fizikában erősek vagyunk. Az pláne jól jött, hogy mindehhez nem kellenek gazdag természeti erőforrások, és hogy a tudásra lehet építeni. A diplomásaink egy része a legfejlettebb országokban is kelendő, és nemzetközi sikereket arat néhány hazai indíttatású vállalkozásunk. De azt látni kell, hogy ezzel együtt is: nagy csoda nem történt. Nincs elit informatikai egyetemünk, amire a világon mindenütt felnéznének, és a tőzsdéken sem látunk magyar IT-cégeket nyüzsögni. Az NNG vagy a Prezi sikereinek mindenki örül, de több ígéretes középméretű céget szeretnék látni, meg azt, hogy ha kevés is a pénzünk, azt okosabban kell tudnunk elkölteni.

hvg.hu: A kudarcot nyilván senki sem akarja. A kérdés az, hogy a fejődést lehet-e felülről, egy központból, valamilyen minisztériumból vagy hivatalból irányítani?
B. Gy.: Az „állam vagy a piac” klasszikus probléma. Az egyik véglet szerint központi tervezésre, részletekbe menő gazdaságpolitikára, a források központi elosztására van szükség, mert a decentralizálás pazarláshoz vezet, mi pedig szegények vagyunk. E szerint okos emberek kellenek a központi irányításba, profi módon kell elemezni és tervezni, hatékonyan, erős akarattal kell végrehajtani, és akkor minden jó lesz.

A másik véglet szerint az államnál sokkal jobb a piac, mert az állam rossz gazda és rossz befektető, akinek a döntéseibe mindenféle hatalmi és politikai megfontolások vegyülnek, plusz a végrehajtás is bürokratikus. Tehát nem szabad engedni, hogy az állam maga válassza ki a nyerteseket és a veszteseket, hogy a maga ízlése szerint tiltson, tűrjön és támogasson, mert az torzulásokhoz vezet. Ezért az állam fogja vissza magát, az általános feltételrendszerrel, az oktatással, az infrastruktúrával, a jogrenddel, a verseny szabályainak betartatásával törődjön, a többit bízza a piacra. Mert ami nem versenyképes a piacon, abba kár állami szteroidokkat is pumpálni.

Ez nem csak nálunk dilemma, és ebben nehéz tisztán látni is, mert sok az illúzió és a „romantikus” túlzás. Például nincs mindenki tisztában azzal, hogy mekkora és milyen impulzust kapott a piaci modell mintájának tartott Szilícium-völgy az amerikai kormánytól és hadiipartól, vagy hogy milyen állami projektekben és befektetésekben gyökereznek az Apple termékeiben fellelhető fontosabb technológiák, köztük maga az internet.

Más oldalról kezdjük elfelejteni, milyen volt központosított tervgazdaságban élni, ahol a problémákra az volt a válasz, hogy igen, jobban kell tervezni, majd jövőre teszünk róla. Én fel tudom még idézni, hogy az a problémára a válasz, hogy “most nyáron nincs elég sör, de jövőre lesz, mert betesszük a tervbe”.

Az igazság szerintem a két véglet között van valahol. A jó innovációs teljesítményhez a piacra és az államra egyaránt szükség van. De úgy, hogy mindenki a maga dolgával törődjön. A magam részéről nem hiszek a „hivatalosan” kijelölt győztesekben, és gyanakvással fogadom az éppen aktuális innovációs vagy ágazati stratégiákat. De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy lebecsülöm az állam szerepét! Szerte a nagyvilágban látok jó példákat ésszerű szereposztásra és eredményes összjátékra. Meg kell találni a megfelelő kombinációt – már csak azért is, mert sokáig tétovázni büntetlenül már nem lehet.”

Forrás:
„A mai álom holnap nevetség tárgya lesz, holnapután pedig valóság”; Szabó M. István; HVG.hu; 2013. január 3.