közigazgatás: magyar

Baja 3,2 milliárdos maradék adósságát vállalja át a költségvetés

Szerző: 2014. január 15.No Comments

„Az önkormányzati adósságrendezés második ütemében Baja 3,2 milliárd forint maradék adósságát vállalja át a központi költségvetés – jelentette be Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes hétfőn Baján.

A politikus hangsúlyozta: Zsigó Róbert polgármester vezetésével Baja önkormányzata fájdalmas lépések sokaságát vállalta azért, hogy a 2010-re felgyűlt adósságállományt kezelni tudja és a felelős gazdálkodást megteremtse.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter szólt arról, hogy az önkormányzati adósságállomány komoly kockázati tényező volt a központi költségvetésben, mert sok szempontból nehezítette a tervezést, illetve a felelős költségvetési politika folytatását.

Navracsics Tibor emlékeztetett arra, hogy az Orbán-kormány alapvető célként tűzte ki, hogy 3 százalék alatt tartsa a GDP-arányos költségvetési hiányt, ezzel is megteremtve a stabil növekedés költségvetési alapjait.

“Ezt a célt elértük 2013-ban, amikor az európai uniós tagságunk óta először megszüntették Magyarország ellen a túlzottdeficit-eljárást” – tette hozzá.

Navracsics Tibor utalt arra, hogy a 2010-ben megalakult kormány tudta, hogy sok területen új fejezetet kell nyitni ahhoz, hogy Magyarország az európai gazdasági térségben meginduló növekedés után “jó növekedési esélyekkel” rendelkezzen.

Egyik ilyen intézkedésnek nevezte a közigazgatási rendszer átalakítását, mert az 1989-90-ben kialakított közigazgatási rendszer “már versenyképességet hátráltató tényező volt”.

A miniszterelnök-helyettes elmondta: a közigazgatás reformja során kiemelt területként tekintettek az önkormányzatok és az állam együttműködésére, mert az önkormányzatok és a központi kormányzat “nem ellenfelei, nem vetélytársai egymásnak, hanem partnerei”.

Fontos lépésnek nevezte a kormányzat és az önkormányzatok közötti feladatok pontos elhatárolását, mert csak ezután lehetett “tiszta lapot nyitni” a kormányzat és az önkormányzatok közötti kapcsolatrendszerben.

Az 1990 óta eltelt 20 év egyik szomorú tendenciájaként értékelte, hogy a kormányok egyre több feladatot adtak át az önkormányzatoknak, azonban ezek egyre kisebb hányadát finanszírozták a központi költségvetésből.

Az önkormányzatok előtt két választási lehetőség volt, az egyik, hogy nem látták el a feladatot, vagy alacsonyabb színvonalon végezték el, mint korábban, illetve megpróbálták biztosítani a pótlólagos finanszírozását a feladatellátásnak – utalt az önkormányzatok kényszerből választható lehetőségeire.

Navracsics Tibor hátrányosnak nevezte, hogy az önkormányzatok eleinte a vagyonukat élték fel, és ezt forgatták be a feladatellátásba, majd egyre nagyobb hiteleket vettek fel. Zsigó Róbert, Baja polgármestere, a Fidesz szóvivője közölte: amikor 2010-ben átvette a város vezetését, szembesültek a magas hitelállománnyal.

Szólt arról, hogy a város nehéz anyagi helyezte ellenére a megkezdett beruházásokat befejezték, és az újonnan indult fejlesztésekhez is megteremtették a költségvetési forrást. Hangsúlyozta: részben az önkormányzat szigorú gazdálkodásának eredményeként, valamint a kormány támogatásával stabillá vált a város költségvetése, a következő időszakra pedig komoly pénzügyi mozgástérrel rendelkeznek.

A költségvetés rendbetételét azért is fontosnak tartja a polgármester, mert 2014-ben indul az Európai Unió új költségvetési ciklusa, amely segítséget jelenthet a város fejlődése szempontjából.”

Forrás:
Baja 3,2 milliárdos maradék adósságát vállalja át a költségvetés; Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium; 2014. január 13.