közigazgatás: magyar

Fontos stratégiai partnerek az önkormányzatok

Szerző: 2014. január 20.No Comments

„A kormány az elmúlt években folyamatosan stratégiai partnernek tekintette az önkormányzatokat, és a jövőben is arra koncentrál, hogy a települések fejlesztései ne álljanak le, hanem a tervek szerint megvalósuljanak – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Szolnokon, az önkormányzati adósságkonszolidációról tartott sajtótájékoztatóján.
Amikor 2010-ben a Fidesz átvette az állam irányítását, hamar világossá vált, hogy a felhalmozódott adósággal valamit kezdeni kell, “mert az ország egyébként nem tud egyről a kettőre jutni” – emlékeztetett a politikus. Ezért indult el az elmúlt három évben egy konszolidáció, amelynek keretében nemcsak az állam adósságának növekedését állították meg és fordították vissza, hanem sikerült segíteni a devizahitel csapdájába került embereknek, és komoly lépések történtek azért is, hogy a településeket megszabadítsák adósságterhüktől – mondta Varga Mihály.

A miniszter – miközben felidézte az önkormányzati adósság átvételének lépéseit – jelezte: eddig az 1200 milliárd forintos adóssághalmaz 880 millió forintos részét vették át, és most február végéig a maradékot is rendezik. Ezután jön majd a “hogyan tovább” időszak, mert az nyilván örömteli helyzet, ha az önkormányzatnak nincs adóssága, de ha a fejlesztésekre is kevesebb pénze van, akkor az nehézséget jelent – fogalmazott Varga Mihály.

Ezért 2014-től átszervezik az európai uniós támogatások felhasználását és így a kormány is sokkal közvetlenebbül fog részt venni a pénzek elosztásában. Lehetővé teszik, hogy a megyék is uniós támogatásban részesüljenek, így több olyan operatív program lesz, amelyhez megyei forrásokat társítanak – mondta a miniszter. Ismertetése szerint az első tervezési szakasz elkészült, és például Jász-Nagykun-Szolnok megye a 2014 és 2020 közötti időszakban 54 milliárd forintos területfejlesztési forráshoz juthat hozzá.

Szalay Ferenc, Szolnok fideszes polgármestere bejelentette: a kormányzat a korábbi 13,7 milliárd forintnyi adósság átvállalása után most 6,7 milliárd forintot vállal át az önkormányzattól, amely ezt követően teljesen megszabadul adósságterhétől.”

Forrás:
Fontos stratégiai partnerek az önkormányzatok; Nemzetgazdasági Minisztérium; 2014. január 18.