Cséfalvay Zoltán: 2014-2020 között 110 milliárd forintot szánnak K+F infrastruktúrára

„A 2014-2020-as európai uniós fejlesztési időszakban Magyarország 110 milliárd forintot szán a kutatás-fejlesztési infrastruktúra fejlesztésére, köztük műszervásárlásra – mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára hétfőn a NEKIFUT projekt bővítéséről tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.

A Nemzeti Kutatási Infrastruktúra Felmérés és Útiterv (NEKIFUT) projekt 2008-ban indult a magyarországi kutatás-fejlesztési infrastruktúra adatbázis kialakítására.

Cséfalvay Zoltán hangsúlyozta, hogy Magyarország 2012-ben a GDP 1,29 százalékát fordította kutatás-fejlesztés-innovációra, ami az elmúlt húsz év legmagasabb arányszáma.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy Magyarország 2014-2020 között az Európai Unió strukturális és kohéziós alapjaiból a hazai társfinanszírozással együtt 7480 milliárd forintot fordíthat fejlesztésre, ennek több mint 10 százalékát 767 milliárdot kutatás-fejlesztés-innováció célokra terveznek. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) lesz a finanszírozás központi eleme, amelyben 678 milliárd forint áll majd rendelkezésre kutatás-fejlesztés-innovációra, nagyobb részt vissza nem térítendő, kisebb részben visszatérítendő támogatás formájában.

A magyarországi kutatás-fejlesztés és innováció területén a másik fontos forrás lesz a Brüsszelből európai versenyben közvetlenül elérhető Horizon 2020 program 70 milliárd eurós kerete, ebből számítások szerint 350 millió eurót szerezhetnek meg magyar pályázók – tette hozzá az államtitkár.

A GINOP-ban kutatás-fejlesztés-innovációra szánt 678 milliárd forintból 145 milliárdot fordítanának a kutató-fejlesztői kiválóságra, nemzetközi együttműködésekre, ezen belül 110 milliárd forintot szánnak a kutatás-fejlesztési infrastruktúrára – mondta Cséfalvay Zoltán.

A 110 milliárd forinton belüli jelentősebb tételeket ismertetve az államtitkár kiemelte: 29 milliárd forintot tesz ki az ELI-program áthúzódó része, a nagy európai projektekhez történő kapcsolódás támogatására 15 milliárdot, újabb 15 milliárdot a stratégiai jellegű kutatások infrastruktúrájára terveznek, 48 milliárd forintra lehet majd pályázni a kutatási infrastruktúra szélesebb fejlesztésére. Erre a célra további 10 milliárd forint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programban áll majd rendelkezésre.

A kutatás-fejlesztési infrastruktúrában a 110 milliárd forint felhasználása lehetővé teszi majd, hogy Magyarországon áttörő jellegű kutatások legyenek, és a magasabb hozzáadott értékű termelés előtérbe kerüljön – emelte ki Cséfalvay Zoltán.

Kroó Norbert, a NEKIFUT irányító testületének elnöke elmondta, hogy a projektet nagy érdeklődés mellett mutatatta be Magyarország az EU-elnökség idején is. Megjegyezte: Magyarországon jó kutatók vannak, de az infrastruktúra gyengébb a nyugat-európainál, és ezen változtatni kell.

Ábrahám László, a National Instruments Hungary Kft. ügyvezetője elmondta, hogy évente bevételük 16-18 százalékát fordítják kutatás-fejlesztésre, hamarosan létrehozzák Debrecenben a tudományparkot, és laboratóriumukat nyitottá kívánják tenni mások számára is.

A NEKIFUT projekt 2008-ban indult a magyarországi kutatás-fejlesztési infrastruktúra adatbázis kialakítására, a regiszter 2011 áprilisa óta online elérhető. Az adatbázisba történő bekerüléshez illetve a már abban szereplők az adataik frissítésével március 21-éig lehet jelentkezni. Ezt követően a NEKIFUT irányító testület dönt arról, hogy a jelentkező bekerül-e és milyen kategóriában a regiszterbe – ismertette Korányi László, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnökhelyettese.

További információ a Nemzeti Innovációs Hivatal Kaleidoszkóp honlapján: Pályázat a NEKIFUT Regiszterbe való bekerülésre

Forrás:
Cséfalvay Zoltán: 2014-2020 között 110 milliárd forintot szánnak K+F infrastruktúrára; Nemzeti Innovációs Hivatal/MTI; 2014. február 17.

A bejegyzés kategóriája: gazdaság, tudomány
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.