Skip to main content

Találat: 2014-2020

Értékelték az eredményeket a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program (KÖFOP) záróeseményén

„Szavai szerint régiós szinten is kiváló eredményeket sikerült elérni a fejlesztésekkel Teljesültek azok a kormányzati célok, hogy a fejlesztésekkel egy erős, öntudatos, a válságokat nemcsak elhárítani képes, hanem azok ellenére is fejlődni képes közigazgatási, közszolgáltatási rendszer jöjjön létre – jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) parlamenti államtitkára a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program (KÖFOP) záróeseményének sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten. Latorcai Csaba elmondta, sikerült csökkenteni az adminisztratív terheket, erősödött a szolgáltatói szemlélet és az etikus működés, valamint jelentős előrelépés történt az elektronikus...

Részletek

Elkészült az EFOP területi kohéziót elősegítő programok intézkedéseinek értékelése

„A 2014-2020-as fejlesztéspolitikai időszakra vonatkozó értékelés készült a Miniszterelnökség megbízásából, a HÉTFA Kutatóintézet, illetve a MultiContact Consulting Kft. szakértőinek együttműködésével. Célja az EFOP keretében megvalósuló, területi kohéziót elősegítő fejlesztések eredményeinek értékelése. Az értékelés célja volt a megvalósítás tapasztalatainak feltárása; annak vizsgálata, hogy a megvalósított fejlesztések eredményei hogyan járulnak hozzá a megfogalmazott célok eléréséhez; valamint az új időszak felhívás-tervezésének, megvalósításának támogatása. A vizsgált projektek legnagyobb része a járási szintet célozta. Az EFOP-1.4.2 járási Gyerekesély projektek és az EFOP-1.5.1 Végtelen projektek kiindulópontja a járási...

Részletek

Bács-Kiskun zárta a legeredményesebben a TOP-projekteket a 2014-2020-as pénzügyi időszakban

„Bács-Kiskun a legeredményesebb vármegyeként zárta a 2014-2020-as pénzügyi időszakot a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében megvalósuló projektek tekintetében - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden Kecskeméten. Navracsics Tibor az országjárásának Bács-Kiskun vármegyei állomásán kifejtette: a vármegye teljesítménye jelentős előrelépés a korábbi hétéves pénzügyi időszakhoz képest, hiszen akkor településeinek 70 százaléka nem részesült európai uniós fejlesztésekben. Ehhez képest a 2014-2020-as időszakban a vármegye a rendelkezésére álló kereteket szinte teljes egészében ki tudta meríteni, fel tudta használni. A miniszter hangsúlyozta: Bács-Kiskun...

Részletek

A Területfejlesztési Minisztérium információi a beérkezett uniós forrásokról

„A forrásokat blokkoló ügyekben az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások ütemezetten és jól haladnak. Az Európai Bizottság 2022-ben 3,7 milliárd eurót utalt át Magyarországnak a 2014–2020-as kohéziós forrásokból – közölte a Világgazdasággal a területfejlesztési miniszter sajtóosztálya. Navracsics Tibor minisztériumi sajtóosztálya ehhez hozzátette, mindez azt bizonyítja, hogy Magyarország uniós szinten is jól teljesít az előző ciklus forrásainak lehívásában, a 27 tagállam összevetésében ugyanis jelenleg a lehívási rangsorban a nyolcadik helyen állunk. A tavalyi 3,7 milliárd euró 375 forintos árfolyammal számolva közel 1400 milliárd forint,...

Részletek

Háromszorosára nőtt a vidékfejlesztésre rendelkezésre álló forrás nagysága

„ A 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően az előző uniós ciklushoz képest háromszorosára, hét év alatt 4265 milliárd nőtt a vidékfejlesztésre rendelkezésre álló forrás nagysága - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkár pénteken Szentesen. Tarpataki Tamás a XI. Magyar Paprika Napján tartott előadásán azt mondta, a növekvő támogatási kereten belül is emelkedett a gazdasági fejlesztésre fordítható források aránya, és úgy tűnik, a beruházók részéről erre komoly igény is van. A kormány célja, hogy a gazdálkodás jövedelmező és társadalmilag elismert foglalkozás legyen,...

Részletek

Fény az alagút végén: újra van miben bízniuk a pályázati pénzre váró cégeknek

„Következetesen szigorú az utóbbi időszakban az uniós pénzek elosztásánál a fejlesztéspolitikai intézményrendszer. Ez a meg nem valósuló projektek után akár több százmilliárd forintnyi visszahulló forrást is eredményezhet, amelyekért újra versenyezhetnének majd a cégek. Az a rémhír pedig nem igaz, hogy üres a kassza, az elmúlt hetekben ugyanis a 2014–2020-as és a 2021–2027-es ciklus terhére is sorozatosak a kifizetések, mind támogatás, mind előleg formájában. Minden jel arra utal, hogy vészmegoldást talált az átmeneti forráshiányra a fejlesztéspolitikai intézményrendszer. Pedig az elmúlt hónapok másról sem...

Részletek

Elkészült a szélessávfejlesztések és azok használatának értékelése című jelentés

„Az Equinox Consulting Kft. partnerekén szakértőink elkészítették a  A szélessávfejlesztések és azok használatának értékeléséről szóló elemzést, melynek célja a 2014-2020-as programozási időszakban, az európai uniós forrásokból megvalósuló, szélessáv-fejlesztési beruházások pénzügyi és szakmai előrehaladásának áttekintése, az eredményeinek értékelése, továbbá a 2021-2027 időszak tervezésének támogatása, következtetések levonása, javaslatok megfogalmazása. Az értékelés keretében vizsgáltuk, hogy az alkalmazott támogatási eszközök közül melyek szolgálták leghatékonyabban a releváns stratégiai célok megvalósulását. Emellett értékeltük a támogatások pénzügyi és szakmai előrehaladását és eredményeit, a vissza nem térítendő, visszatérítendő, valamint kombinált pénzügyi...

Részletek

Mérföldkőhöz érkezett az oktatási adatok nyilvántartása

„A köznevelési és felsőoktatási ágazat számos területén valósul meg digitalizáció – mondta Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal (OH) megbízott elnöke egy konferencián. Ahogy a kormány is, az OH is az e-közigazgatást és a digitalizációt helyezi előtérbe. Egy uniós projekt keretében minden oktatással kapcsolatos elektronikus ügyintézés egy helyen, az ügyfélkapus szolgáltatások segítségével valósul meg, egyre több szolgáltatás már elérhető. Kiemelte: az Európai Unió 1,2 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásából korszerű nyilvántartási és ügyintézései rendszert fejleszt az Oktatási Hivatal. Az elektronikus szolgáltatások bővítésével...

Részletek

KIOSK-pontok – Négyszemközt a mesterséges intelligenciával

„Mérföldkő a NISZ Zrt. ügyfélközpontú szolgáltatásfejlesztésében. Komoly előkészítő munka eredményeként 2022 végére az ország 301 kormányablakában és 6 okmányirodában, postákon és Digitális Jólét Pontokon (DJP) válnak elérhetővé az érintőképernyős, önkiszolgáló ügyintézési oszlopok. Az eszközzel sorban állás és ügyintézői beavatkozás nélkül számos ügytípus lesz intézhető, akár a nap 24 órájában. Az elmúlt évtizedben jelentős fejlődésnek indult a hazai közigazgatási szektor és mára egyre több, ügyintézéshez kapcsolódó elektronikus szolgáltatás vált elérhetővé. Idén újabb mérföldkőhöz érkezett az ország, ugyanis megvalósítási szakaszba lépett a "Mesterséges intelligenciával...

Részletek

Adatgazdasági fejlesztések és MI-alkalmazások használatának ösztönzése a kis- és középvállalkozásoknál

„A GINOP-3.2.8-20-2020-00001 azonosító számú, az „MI innovációs- és kompetenciaközpont, adatvagyon-gazdálkodási kapacitás kialakítása a hazai KKV-k számára Mesterséges Intelligencia alkalmazások ösztönzésére” elnevezésű európai uniós projekt 2021. január 1-jén indult. A projekt a Digitális Jólét Nonprofit Kft. és a Neumann Nonprofit Közhasznú Kft. konzorciumában, az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. Költségvetése 1 milliárd forint, a projekt zárásának tervezett időpontja 2022. december 31. A GINOP-3.2.8-20 kiemelt projekt elsődleges célja a hazai kis- és középvállalkozások (továbbiakban: KKV-k) hatékonyságának és...

Részletek
Page 1 of 79 1 2 79