közigazgatás: magyar

Megnyílt a Budaörsi Kormányablak

Szerző: 2014. február 17.No Comments

„„Történelmi léptékű átalakításnak lehetünk szemtanúi a közigazgatásban” – mondta Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára a Budaörsi Kormányablak átadásán. Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott beszédében kiemelte, az állampolgárok ügyintézőkkel való találkozásukkor akár évekre előre meghatározzák véleményüket a közigazgatás állapotáról.

Ünnepélyes keretek között, de zavartalan ügyfélfogadás mellett adták át a felújított Kormányablakot február 14-én Budaörsön. Tarnai Richárd kormánymegbízott köszöntőjében arra emlékeztetett, az egyes ügyintézések színvonalának értékelésénél nincs lehetőség „pótvizsgára”, az ügyeit intézni kívánó állampolgár ugyanis ritkán látogat el a kormányablakba, és az ott szerzett tapasztalatai sokszor évekre meghatározzák véleményét a közigazgatás állapotáról. A kormánymegbízott hozzátette, a kutatási eredmények azt mutatják, hogy a munkatársak kedvességét, az ügyintézés gyorsaságát, összességében pedig a közigazgatás színvonalának javulását értékelik az állampolgárok, közel 10 százalékkal nőtt azok száma, akiknek a változások megelégedésükre szolgálnak.

Szabó Erika államtitkár beszédében úgy fogalmazott, a közigazgatásban az ügyfél a legfontosabb. „Ez az elmúlt évtizedekben nem így volt, így ezen a téren a kormányzat alapvető változásokat akart” – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve, ehhez az állam és az állampolgár közti bizalmi viszony helyreállítására volt szükség. „Az a célunk, hogy az embereknek elég legyen a közigazgatásról csak annyit tudniuk, hol van a lakóhelyükhöz legközelebb eső kormányablak.”

Csenger-Zalán Zsolt, a térség országgyűlési képviselője beszédében örömének adott hangot, hogy csakúgy, ahogyan eddig is, a budaörsiek gyorsan és lakóhelyükhöz közel tudják intézni az állammal kapcsolatos ügyeiket. „A változás a megszépült és megújult környezetben érhető tetten” – hívta fel a figyelmet az országgyűlési képviselő.”

Forrás:
Megnyílt a Budaörsi Kormányablak; OrientPress; 2014. február 17.