Skip to main content
közigazgatás: magyarművelődés

Újabb kritika a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ működéséről

By 2014. március 6.No Comments

„A Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik) átvilágító miniszteri biztos lesújtó eredménnyel zárult vizsgálata után Áder János köztársasági elnök testvére, az Emmi főosztályvezetője is nagy tanulmányban elemezte a rendszer működését, és tarthatatlannak ítélte a rendszer mostani, túlközpontosított formáját – írta az Index. A belső tanulmányok célja a még hatékonyabb működés, és az ezek alapján hozott intézkedések beépülnek a központ mindennapi működésébe – reagált az Emmi.

A Kliket ugyan az igazságos és egyenlő hozzáférést biztosító intézményrendszer kialakítása érdekében hozták létre, de az eddigi tapasztalatok „szükségessé teszik a Klik működésének racionalizálását” – írja az Index szerint tanulmányában Pölöskei Gáborné, azaz Áder Annamária, aki fél éve vezeti az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) intézményfejlesztési főosztályát.

Az Index birtokába került tanulmány szerint a Kliknél „a jelenlegi szervezeti rendszerben nem különülnek el kellően a feladatok, keverednek a hatáskörök, az erős centralizálás működési nehézségeket eredményez. Egy ilyen nagy rendszernél, amely közvetlenül 120 000 pedagógus munkáját kell, hogy támogassa, valamint a tanulók mindennapjaira hatással van, fontos a pontos feladat meghatározása, a felelősségi, feladatszintek jó elhelyezése.”

Az átalakítási javaslat szerint teljesen újra kell gondolni a 2012-ben kialakított 198 tankerület szerepét. Jelenleg ugyanis mindegyikben párhuzamosan foglalkoznak az általános iskolákkal, a gimnáziumokkal, a felnőttoktatással, a gyógypedagógiával és az alapfokú művészeti iskolával.

A megyei szintű tankerületek pedig ezenkívül ellátják még a szakképzési, a szakszolgálati és a kollégiumi területek felügyeletét is. Pölöskeiné azt indítványozza a miniszternek, szabják át a Kliket úgy, hogy az alapfokú oktatás ügyei a járási tankerületekhez kerüljenek, a középfok, a szakképzés és a kollégium területe pedig a megyei szintre koncentrálódjanak.

A tanulmány szerint a Klik pénzügyi működtetését sem sikerült eddig rendszerszinten kialakítani. Komoly problémát jelent hatékonysági szempontból, hogy a gazdálkodási szervek távol kerültek az iskoláktól. Az átalakításkor ezért kell majd egy középszintű irányítási szint, ahol pénzügyi döntések is születhetnek. A dokumentum élesen kritizálja az EU-s források minisztériumi felhasználását is, amely e szerint keszekusza, átláthatatlan, működésképtelen struktúrát fest le.

Nem ez az első eset, hogy az Emmin belül is kritizálják a Kliket – idézi fel az Index. Szabó Balázs miniszteri biztos, aki Balog Zoltán minisztertől kapott megbízatása alapján 2013 végén több hónapon át vizsgálta a Kliket, súlyos, a szervezet vezetését sem kímélő megállapításokat írt le összefoglaló jelentéseiben.

Emmi: a Klikről szóló tanulmányok célja a még hatékonyabb működés
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központról (Klik) készült belső tanulmányok célja a még hatékonyabb működés, és az ezek alapján hozott intézkedések beépülnek a központ mindennapi működésébe – reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az Index cikkére. Az MTI-hez eljuttatott közleményben kiemelték: az Emberi Erőforrások Minisztériuma annak érdekében, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a lehető leghatékonyabban működjön, több szempontból vizsgálta a szervezet tevékenységét. A Klik az ország legnagyobb munkáltatójaként egy előzmény nélküli szervezet, ezért szükség van a működésével kapcsolatos tapasztalatok folyamatos, több szempontú elemzésére, vizsgálatára, esetleges korrekciójára – rögzítették.

A tárca rámutatott: a belső használatra készült tanulmányok célja, hogy még hatékonyabbá tegyék a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ működését. Az elkészült munkaanyagok alapján meghozott intézkedések már eddig is beépültek és a jövőben is beépülnek a központ mindennapi működésébe – jelezték.”

Forrás:
Áder testvére átszabná a Kliket; HVG.hu; 2014. március 5.
Reagálás a sajtóban megjelent, a KLIK működését elemző tanulmányra; Emberi Erőforrások Minisztériuma; 2014. március 5.
Korábbi cikkeink a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról