Jöhet a mobilos e-útdíjfizetés

„Már teszteli a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. az e-útdíjfizetéshez használható mobilalkalmazást, áprilisban élesedhet a megoldás. Legkésőbb júliusban elindítják saját mobil parkolási rendszerüket, amely középtávon akár a díjak csökkenését is eredményezheti.

Már elkezdték a használatarányos elektronikus útdíjrendszerhez kapcsolódó mobilfizetési megoldás tesztelését, a próbaüzem várhatóan márciusban le is zárul – mondta el a Világgazdaság érdeklődésére Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. (NMF) vezérigazgatója. Az Android és iOS operációs rendszereken futó megoldás várhatóan áprilisban élesedik majd, így az e-útdíj fizetésre kötelezett fuvarozók ekkortól vásárolhatnak viszonylati jegyeket az applikáció segítségével. Az elektronikus útdíjrendszerben ma is adott az a lehetőség, hogy regisztráció nélkül, a világhálón keresztül vegyenek viszonylati jegyet. A hamarosan elérhetővé váló mobilos alkalmazás pedig annak a sémáját követi majd, így az útvonal megtervezésével, a jármű paramétereinek megadásával lehet majd fizetni az úthasználatért, a díjat bankkártyával lehet kiegyenlíteni – közölte Veres Mihály.

Az NMF vezetőjének elmondása alapján jelenleg a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer kialakításán dolgoznak, amelynek csak egyik eleme a mobilos e-útdíjfizetés. A rendszer keretein belül legkésőbb július elsejéig el kell indulnia az egységes mobil parkolási megoldásnak, illetve az autópálya használat díjának fizetésére szolgáló e-matrica szolgáltatásnak is.

„A mobil parkolásnál integrátor szerepet játszik a cégünk az önkormányzatok által működtetett parkolási társaságok, illetve a mobilfizetési szolgáltatást nyújtó vállalkozások között” – vázolta a konstrukciót Veres Mihály. A szakember hozzátette, az NMF köt majd szerződést a parkolási cégekkel, és rajtuk keresztül állnak majd kapcsolatban a szolgáltatók. Az új rendszer megkönnyíti majd a mobilfizetési megoldást kínáló vállalkozások helyzetét, hiszen így nem kell külön összeköttetést kialakítaniuk valamennyi parkoló-társasággal. A vezérigazgató várakozásai szerint az új konstrukció eredményeként tovább nőhet azon parkolási cégek száma, amelyek mobilfizetési lehetőséget is kínálnak, hiszen egyszerűbb és olcsóbb lesz csatlakozni a rendszerhez, sőt akár időszakosan is be lehet vezetni azt, egy-egy nagyobb esemény, vagy a nyári szezon alkalmával. A megoldás Veres Mihály szerint ösztönözheti az innovációt, élénkítheti a versenyt és középtávon akár a parkolási díjak csökkenését is eredményezheti. Az integráció megvalósításához szükséges informatikai megoldást már egyeztették a legjelentősebb mobilfizetési szolgáltatókkal, amelyek várhatóan március végén el is kezdik a rendszer tesztelését. Az NMF a mobilparkolás után fizetendő kényelmi díj egy részéből fedezi majd a kiadásait.

Májusban kezdik az autópálya-használat díjának mobilos kifizetésére szolgáló megoldás belső tesztelését, a bevezetés ütemezése azonban függ attól is, hogyan tudnak megállapodni a viszonteladókkal. Jelenleg 6 céggel tárgyalnak, de már jelentkezett olyan piaci szereplő, amely korábban nem kínált ilyen lehetőséget – tette hozzá Veres Mihály.

Az NMF vezetője a középtávú tervek kapcsán elmondta, hogy két nagyobb rendszer megvalósítására készülnek. Megkezdték a közösségi közlekedésben használható elektronikus jegyrendszer fejlesztésének előkészítését, illetve kidolgoznának egy mobilos fizetési megoldást a közigazgatás számára is.

Bővülő csapat
A 2012. október 15-én alapított, teljes mértékben állami tulajdonban lévő Nemzeti Mobilfizetési Zrt. a múlt évben mintegy 200 millió forintos keretből gazdálkodott. Az idén is hasonló nagyságrendű kiadással számolnak, amit azonban az év második felében beinduló szolgáltatások, illetve ezek költségvonzata növelhet. A társaság a tervek szerint fokozatosan termel majd nyereséget – mondta el Veres Mihály vezérigazgató. A vállalatnál jelenleg 16-an dolgoznak, az év végére a létszám 30 fősre nő.”

Forrás:
Jöhet a mobilos e-útdíjfizetés; Kalocsai Zoltán; Világgazdaság Online; 2014. március 6.

A bejegyzés kategóriája: gazdaság
Kiemelt szavak: , , , , , , , , .
Közvetlen link.