Skip to main content

Találat: második generációs kormányablak

Látványosan újulnak a kormányhivatal épületei Fejérben

„Számos épületrekonstrukciót hajtott végre már eddig is a Fejér Megyei Kormányhivatal, de az idei év kimagasló, hiszen átadták a Bicskei Járási Hivatal épületét, illetve a kormányablakot Ercsiben és még ez évben elkészülhet a Dunaújvárosi Járási Hivatal épülete, valamint az új székesfehérvári kormányablak a vasútállomáson. Minderről Simon László kormánymegbízott beszélt a Rádió Orienten. Az elmúlt száz esztendőben összesen nem javult és racionalizálódott annyit a területi közigazgatás, mint az utóbbi néhány évben – jelentette ki Simon László. Mint elmondta, 2011-ben több lépcsőben megalakultak a...

Részletek

Cél: az egységesség, a hatékonyság növelése, az ügyszámok csökkentése

„Az ügyfélbarát közigazgatás szellemiségéhez igazodóan a Békés Megyei Kormányhivatalban a jövőben is a középpontban az ember áll, aki ügyet intéz, illetve akinek az ügyét intézik. Az államigazgatás területi szerve régebben a közgondolkodásban a szükséges rosszat képviselte, ám a Békés Megyei Kormányhivatal mára olyan társadalomszervező funkcióval rendelkezik, hogy a szükséges jót jelenti a megyében – fogalmazta meg szakmai krédóját az ismételt kinevezését követő első sajtótájékoztatón Takács Árpád kormánymegbízott. A sajtó munkatársainak a Kormányablak buszt is bemutatták a rendezvény keretében. A kormánymegbízott az elmúlt...

Részletek

Kormányablak busz járja Bács-Kiskun megyét

„A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal mobil kormányablaka a Bajai Járási Hivatal településeire viszi el a helyszíni ügyintézés lehetőségét 2018. június 04. napjától 2018. június 14. napjáig, naponta 9 és 12 óra, valamint 13 és 16 óra között. Az első hét tapasztalatai azt mutatják, mindenütt örömmel fogadják az okos járművet, sokan bíznak abban, hogy hamarosan ismét ellátogat településükre a mozgó ügyfélszolgálat. 2018. június 04-én Nagybaracskán és Bátmonostoron, kedden Dunafalván és Szeremlén, szerdán Sükösdön és Érsekcsanádon, csütörtökön Felsőszentivánon és Csávolyon várta a helyi lakosokat a...

Részletek

Kormányablak nyílt a Keleti pályaudvaron

„...Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója arról beszélt: az állomásfejlesztési és integrált ügyfélszolgálat-fejlesztési program keretében nyolc vidéki állomáson, Cegléden, Füzesabonyban, Kaposváron, Keszthelyen, Nyíregyházán, Miskolcon, Pécsett és Vácon, illetve a fővárosban, a Nyugati és a Keleti pályaudvaron nyílt kormányablak. A tervek szerint, a közeljövőben további három állomáson, Békéscsabán, Győrben és Székesfehérváron létesülnek kormányablakok - fűzte hozzá. Hangsúlyozta, hogy a MÁV fontos célja az utasok minél szélesebb körű kiszolgálása, ezért a kezdettől, vagyis 2012-től támogatták a vasútállomásokon a kormányablakok hálózatának kialakítását - mondta az...

Részletek

Kormányablakká alakult át a Berhidai Okmányiroda

„2018. június 6-án, Berhidán Dr. Vajda Viktória, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Főigazgatója tartott sajtótájékoztatót Veszprém megye immár 14. - a korábbi Okmányiroda átalakításával létrehozott - Kormányablakának megnyitása alkalmából. Berhidán, a Veszprémi út 1-3. száma alatt új Kormányablak várja az ügyfeleket, ahol - az okmányirodai ügyek mellett – a kormányablakokban intézhető ügyek indítására is lehetőség van. Dr. Vajda Viktória Főigazgató a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a „Magyary Zoltán” Közigazgatás-fejlesztési Programban meghatározott „Jó Állam” kialakítása érdekében a Kormányzat célja az állampolgárok minél teljesebb körű elégedettségének...

Részletek

Kormányablak nyílik Simontornyán

„Hamarosan új integrált ügyintézési pont nyílik Tolna megyében, Simontornyán. Az épületben – mivel az nem a város központjában található – lesz postapont is az ügyfelek 100 százalékos kiszolgálása érdekében – mondta a Rádió Orientnek korábban Horváth Kálmán kormánymegbízott. Az erre szolgáló épületet Simontornya településtől kapta meg a kormányhivatal és 50 millió forintos saját hazai forrásból újították fel – mondta a hivatalvezető. Mivel azonban az épület nem a település központjában található, ezért postapontot is kialakítanak az állampolgárok minél egyszerűbb kiszolgálása érdekében. A kormányablak...

Részletek

Kormányablak nyílt Hajdúdorogon

„ Ünnepélyes keretek között adta át Rácz Róbert kormánymegbízott csütörtökön Hajdúdorogon a Tokaji út. 4. szám alatti kormányablakot, immár a 18.-at a megyében. A városban korábban okmányiroda működött, felmerült a megszüntetése, ehelyett azonban kormányablakká alakult át, hogy helyben szolgálja tovább a település és környéke lakosságát – idézte fel a megnyitón dr. Ficsor László, a Hajdúböszörményi Járási Hivatal vezetője. Hajdúdorogon a hatósági és szociális ügyeken túl okmányirodai, gyámügyi, igazságügyi és foglalkoztatási feladatokat is ellát a csütörtökön átadott kormányablak. Korábban okmányiroda működött a városban,...

Részletek

Átadták a kormányablak épületét Ercsiben

„Nagy jelentőséget tulajdonít a Fejér Megyei Kormányhivatal annak, hogy a tevékenységét a lakossághoz közel lássa el, és az ügyfelek megfelelő körülmények között fordulhassanak a közigazgatási szakemberekhez. Fejér megyében 12 kormányablak szolgálja a lakosságot. Az Ercsi Kormányablak lesz a tizenharmadik, amelynek épületét április 5-én adták át. Az eseményen beszédet mondott dr. Simon László kormánymegbízott, dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke és dr. Galambos Dénes, a térség országgyűlési képviselője. Dr. Simon László, a Fejér Megyei...

Részletek

Miskolcon, a Tiszai pályaudvaron nyitották meg szerdán Borsod-Abaúj-Zemplén megye 23. kormányablakát

„Miskolcon, a Tiszai pályaudvaron nyitották meg szerdán Borsod-Abaúj-Zemplén megye 23. kormányablakát. Ezentúl már itt is gyorsan, kényelmesen intézhetjük hivatali ügyeinket. Mint elhangzott, országosan ez a 286., a pályaudvarokon működő kormányablakok közül pedig a kilencedik. Demeter Ervin kormánymegbízott beszédében úgy fogalmazott, ezek úgynevezett második generációs kormányablakok. – Fő tulajdonságuk, hogy itt már több mint 1500 ügykört tudnak ellátni, hiszen a kormányablakok esetében tulajsonkébben az okmányiroda és a kormányhivatal tevékenységének egyesítése történik meg – hangoztatta a kormánymegbízott. 2011-ben, az első a kormányablakokban még csak...

Részletek

A feladatok jelentősen megnövekedtek a Tolnai Járási Hivatalnál

„Az adóigazgatási rendszer megújításának értelmében 2017. július 1-től folyamatosan integrálják a NAV ügyfélszolgálati tevékenységét a kormányablakokba. A Tolnai Járási Hivatal Kormányablak Osztályán az adózással kapcsolatos ügyintézésre várhatóan 2018. január 1-jétől lesz lehetőség- közölte Lehőcz Regina, a Tolna Megyei Kormányhivatal, Tolnai Járási Hivatal vezetője a Rádió Orienten. Tolnán 2014. március 21-én, a Hősök tere 2. szám alatt nyílt meg a harmadik, új típusú kormányablak. Lehőcz Regina kiemelte, napjainkra a feladatok jelentősen megnövekedtek, a kollégák csaknem 1500 ügyet látnak el. A klasszikus okmányirodai ügyek...

Részletek
Page 1 of 9 1 2 9