Sikeres fejlesztést zárt le a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH)

„A NIH az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében megvalósuló „Ágazati pályázat a közigazgatási szolgáltatások belső folyamatainak megújítására” című pályázaton elnyert 238 millió forintos támogatásból megújította belső folyamatait, egyszerűsítette ügymenetét, és bővítette a Hivatal által nyújtott szolgáltatások körét.

A NIH a kutatás-fejlesztés és az innováció területén olyan államigazgatási együttműködési struktúrákat, kooperációs hálózatokat és innovációs elemző, szolgáltató kapacitásokat épít ki és működtet, amelyek Magyarország és az EU gazdaságstratégiai céljainak megvalósítása érdekében elősegítik a nemzeti innovációs rendszer szereplőinek munkáját és a hazai, illetve nemzetközi együttműködések kialakítását.

Az elnyert támogatásból a NIH informatikai eszközparkja teljes körűen megújult. A projekt során lezajlott fejlesztésekkel bevezetésre került az elektronikus dokumentumkezelés, lehetővé teszi a papírmentes ügymenetet, egyben jó gyakorlatként szolgálhat az államigazgatási intézmények számára.

Az EKOP projekt keretében – a NIH által már korábban kifejlesztett és működtetett Kaleidoszkóp* (www.kaleidoszkop.nih.gov.hu) információs rendszer – működése is új elemekkel bővült. A rendszer belső működésének hatékonyabbá tétele mellett a már meglévő K+F projekt, kutatási infrastruktúra, KFI szolgáltató és vállalati KFI regiszter adatbázisok további adatforrásokkal egészültek ki. Ezek közül a legfontosabb a NEKIFUT Regiszter új pályázati rendszerének kialakítása, mely lehetővé teszi a hazai kutatási infrastruktúrák egységes adatbázisának folyamatos frissülését. Emellett sor került a Hivatal ügyfélkezelő folyamatainak modernizálására egy támogató rendszer bevezetésével.

A projekt megvalósításával a Hivatal jelentős lépést tett egyrészt a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program célkitűzésében foglaltak, másrészt a nemzeti innovációs ökoszisztéma szereplőinek hatékony támogatása felé.”

Forrás:
A Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) sikeres fejlesztést valósított meg Uniós támogatásból hatékony ügykezelésének megteremtése és szolgáltatásainak bővítése céljából; Nemzeti Innovációs Hivatal; 2014. június 2.
EKOP-1.A.2 – Ágazati pályázat a közigazgatási szolgáltatások belső folyamatainak megújítására; Széchenyi 2020

A bejegyzés kategóriája: közigazgatási informatika
Kiemelt szavak: , , , , , , , .
Közvetlen link.