jogközigazgatás: magyar

Változik az egyes kormánytagok feladat és hatásköre

Szerző: 2014. június 20.június 22nd, 2014No Comments

„Répássy Róbert parlamenti államtitkár az Országgyűlés 2014. június 19-i ülésnapján az egyes kormánytagok feladat- és hatáskörének átalakulásáról beszélt a kormányzati szerkezetalakítással összefüggő törvénymódosítások általános vitája során.

A napirendi pont előterjesztőjeként az államtitkára arról beszélt, hogy az új kormány megalakulásával összefüggő törvényalkotás logikailag három lépcsőből épült fel. Az első az Orbán Viktor és Semjén Zsolt által benyújtott, a minisztériumok felsorolásáról szóló jogszabály volt, ami kijelölte az új kormány szerkezetének alapjait. Ezt követte az egyes törvények Magyarország minisztériumainak felsorolásával összefüggő módosítása, a mostani indítvány pedig olyan módosításokra irányul, amelyek a kormány tagjainak feladat és hatáskörét kijelölő kormányrendeleten alapulnak – közölte. Hangsúlyozta, hogy a kabinet statútumrendelete több esetben is a korábbi szabályozástól eltérően állapítja meg a kormány egyes tagjainak feladat és hatáskörét.

Példaként említette, hogy a rendelet a régészeti örökségért, a műemléki értékek védelméért és kultúráért való felelősséget a kulturális örökség védelmével kapcsolatos felelősségi kör részeként határozza meg. A társadalmi esélyegyenlőségért és a romák integrációjáért való felelősséget pedig a társadalmi felzárkózásért való felelősségi körbe vonták. Ezeket a változásokat a törvényekben értelemszerűen meg kell jeleníteni – tette hozzá.

A jövőben a Magyar Fejlesztési Bank és a Magyar Posta esetében az állam tulajdonosi jogait a Miniszterelnökséget vezető miniszter, míg az erdészeti társaságok esetében ugyanezt az erdőgazdálkodásért felelős miniszter fogja gyakorolni – közölte.

A mostani törvényjavaslat szabályozási tárgyköre heterogén jellegű, ami a normagazdaságossági szempontból indokolt – mondta. Kiemelte, hogy a törvény az egyszerűsítés, az átláthatóság valamint a feladat és hatáskörök pontosabb elhatárolásának irányába hat.

Répássy Róbert államtitkár zárszavában kiemelte, a kormány szervezetalakítási szabadsága alkotmányos alapelv, ezt az Országgyűlésben az ellenzéki frakciók tiszteletben szokták tartani. Az átalakítások célja a kormányzás hatékonyságának biztosítása – hangsúlyozta.

Közölte, nem érti a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel kapcsolatos kritikákat, hozzátéve: kétségtelen, hogy a tárca vezetője széles portfólióval rendelkezik, de ezekben az ügyekben kérdezhetik, interpellálhatják őt a képviselők. Alkotmányjogi szempontból ezzel a berendezkedéssel semmilyen probléma nem merülhet fel – rögzítette, majd türelmet kért, hogy ez a kormányzati struktúra működhessen.”

Forrás:
Változik az egyes kormánytagok feladat és hatásköre; Igazságügyi Minisztérium; 2014. június 19.