gazdaság

Érkeznek a Posta riválisának csomagjai

Szerző: 2014. szeptember 3.No Comments

„Több hónapos tesztelés után beindultak a Webox csomagautomatái. A Magyar Posta szerint csökken a házhoz kézbesítés iránti igény.

Új riválist kapott a Magyar Posta a csomagküldési piacon, ugyanis már megkezdte tevékenységét a Webox Hungary Kft. A cég országszerte egyelőre ötven csomagautomatát telepített. Jelenleg még csak pár webáruházzal állnak partneri kapcsolatban, így az első küldemények várhatóan csak a jövő héten érkeznek meg a terminálokba. A cég az állami vállalat piacvezető pozícióját a közeljövőben még aligha fogja veszélyeztetni, hiszen három év alatt 4-5 százalékos piaci részesedést és évi 500 ezer feletti tranzakció számot szeretnének elérni. A lengyel InPost szállítja számukra a már jól bejáratott hardware és szoftver megoldásokat, továbbá stratégiai partnerként háttértámogatás fronton is segítségükre vannak. Az InPost Hungary Kft.-t tavaly októberben jegyezte be a cégbíróság, azóta a csomagküldő pontok kiépítését végezte, árbevétele pedig nem volt.

A magyar piac persze meglehetősen kicsi a lengyel multinak, hiszen jelenleg leginkább Ázsiára fókuszálnak. Ennek jegyében novembertől 350 terminált telepítenek Malajziában. „Ez a régió hamarosan a világ legnagyobb e-kereskedelmi piaca lesz. A régió e-kereskedelmi értékesítésének közel fele Malajziához és Szingapúrhoz köthető, ezért elengedhetetlen a terjeszkedésünk” – magyarázta Rafal Brzoska, az InPost vezérigazgatója. A magyarországi szolgáltatás elindítása az idén induló 80 gépre vonatkozóan 600-700 millió forintosos befektetést jelentett, mivel egy terminál hardverköltsége körülbelül 5 millió forint körül mozog. A telepítés és kiépítés költsége helyszíntől függően 200-300 ezer forint körül alakult. A helyszínek között szerepelnek benzinkutak, tömegközlekedési csomópontok, áruházak, hivatalok környéke és bevásárlóközpontok is.

Arra már a Magyar Posta is rájött, hogy egyre többen intézik vásárlásaikat az interneten keresztül. A piac legnagyobb szereplői között számon tartott internetes áruházakkal már leszerződtek, így 2013-ban tovább növelték részesedésüket a csomagküldemények piacán. „A bővülő elektronikus kereskedelem egyik kísérő jelensége a csomaglogisztikai piac növekedése. Az aktív dolgozó réteg részéről a fizikai küldemények házhoz kézbesítése iránti igény csökken, helyettük rugalmas kézbesítési módok kerülnek előtérbe” – írta 2013-as jelentésében a vállalat. Szerintük a vállalatok felerősödött költségcsökkentési törekvése oda vezetett, hogy az áruszállításban a leggyorsabb, ám legdrágább éjszakai és reggeli kézbesítésű forgalom növekedése lelassult, a 24 órás szállítás pedig nagyobb szerephez jut. Úgy látják, hogy a jelentős logisztikai infrastruktúrával rendelkező posták számára a csomaglogisztikai szerepvállalás erőteljes növelése jelenti a tradicionális tevékenység fenntartását. „Az Európai Bizottság megbízásából készített tanulmány szerint a levél- és csomagszolgáltatások európai piacának összesített mérete az utóbbi években csökkent, ezen belül a csomag- és expressz piac bevételei nőttek” – írták a dokumentumban. Július végén kilenc új terminált adtak át, így már 35 működik országszerte.”

Forrás:
Érkeznek a Posta riválisának csomagjai; Vég Márton; Világgazdaság Online; 2014. szeptember 3.