A belga Bpost érdeklődik a Román Posta iránt

„A belga Bpost vállalat érdeklődik a Román Posta többségi részvénycsomagja iránt, így a román hatóságok vele folytatnak tárgyalásokat a privatizációról – jelentette be csütörtökön egy sajtótájékoztatón Razvan Cotovelea román távközlési miniszter.

A román állam a postavállalat 51 százalékos részvénypakettjét akarja eladni. Egyedüli érdeklődőként a belga vállalat jelentkezett, így a román miniszter szerint velük ülnek tárgyalóasztalhoz. A miniszter nem közölt határidőt, hogy mikor várható döntés a belgák ajánlatáról, amelyet később elemeznek.

A miniszter szerint a román postának 100 millió euró tőkére van szüksége azért, hogy versenyképes vállalattá váljon, de ennyi pénzt a román állam nem tud ráfordítani, ezért a privatizáció az egyedüli járható út – magyarázta.
Mint mondta, tavaly ősszel 8,6 millió euró vesztesége volt a román állami vállalatnak, most viszont 6,5 millió nyereséget tud felmutatni, ami azt mutatja, hogy jó irányba halad.

A posta részvényeinek 25 százalékát a Proprietatea befektetési alap birtokolja, a román állam jelenleg 75 százalékos részvénypakettet birtokol a 27 ezer alkalmazottat foglalkoztató cégben.

Legutóbb tavaly májusban halasztották el a Román Posta privatizációját érdeklődés hiánya miatt.

Románia a Nemzetközi Valutaalappal kötött hitelmegállapodás értelmében vállalta több állami cég privatizációját.”

Forrás:
A belga Bpost érdeklődik a Román Posta iránt; Napi Gazdaság Online; 2014. október 23.

A bejegyzés kategóriája: gazdaság
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.