Skip to main content
közigazgatás: magyar

Százhét dolgozót küldenek el a KKM-től

Szerző: 2014. november 1.No Comments

„Százhét munkatársat küldenek el a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól (KKM) péntek, 17 órai hatállyal. Szijjártó Péter miniszter – a Hivatalos Értesítőben közzétett – utasításában az áll, hogy a KKM feladataiban bekövetkezett változások és a hozzájuk kapcsolódó szervezeti és munkaszervezési átalakítások a minisztérium létszámának racionalizálását tették szükségessé.

Éppen ezért elrendelte, hogy 107 dolgozóval csökkenteni kell a minisztérium létszámkeretét. Az utasítás pénteken 17 órakor lép hatályba.

Az határozat szerint a létszámcsökkentést elsődlegesen a funkcionális szervezeti egységeknél, másodlagosan az egyéb szervezeti egységeknél kell végrehajtani. Funkcionális a közigazgatási államtitkár közvetlen irányítása alatt álló, valamint a közigazgatási államtitkár irányítása alatt álló helyettes államtitkár által irányított szervezeti egység – áll az utasításban.

A létszámcsökkentés végrehajtására Szijjártó Péter a tárca közigazgatási államtitkárát jelölte ki. Kohut Balázs a Rádió Orientnek adott interjújában már korábban cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, miszerint 220 embert küldenének el a Külgazdasági és Külügyminisztériumból. Az államtitkár azt is hozzátette, hogy „miatta kevesen fognak ténylegesen az utcára kerülni”, s ahogy eddig is, most is megpróbál segíteni munkatársainak, hogy a minisztérium valamely háttérintézményében el tudjanak helyezkedni. ”

Forrás:
Százhét dolgozót küldenek el a KKM-től; OrientPress; 2014. november 1.