gazdaságinformatikatársadalom

Laufer Tamás: Izgalmas időket élünk

Szerző: 2014. november 10.No Comments

„Izgalmas időket élünk Laufer Tamás, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke szerint: az elmúlt hetek megmutatták, hogy az internet mindenki számára fontos. “Az internet a jövő, de valójában a jelen” – mondta. Laufer Tamás szerint Európa és Magyarország csak versennyel tud nyerni, olyan vállalatokkal szemben is, mint az Amazon, a Google, a Facebook vagy az Alibaba. Túlélőcsomagokra van szükség, és legalább hazai pályán egyenlő feltételek mellett kellene elindulni. A legsikeresebb IT-bevezetések közé tartozik az e-útdíj projekt, amely 10 milliárd forintot hoz havonta.

Az online pénztárgépes rendszerben az elvárás 70 milliárd volt éves szinten, de már az első évben meghaladta a 100 milliárdos bevételt. A nemzeti mobilfizető rendszer és a robotzsaru rendszer is példának számít. Laufer Tamás számos példát mondott az internet és az infotechnológia térnyerésére: körülbelül 40 százalékkal nő az internet mérete évente. 2016 márciusában el fogjuk érni az 1 zetabyte mérete. A zeta: 10 a 21-ediken. 2013 és 2018 között ötszörösére nőhet majd az adatforgalom. A világegyetemben 10 a 30-adikon mennyiségű atom van. 2018-ban annyi machine to machine kapcsolat lesz, mint amennyien a Földön vagyunk. Az informatika és az internet alkalmazása az egyetlen sikeres út lesz a gazdaság és számos társadalmi terület számára. Az oktatásban kihagyhatatlan lesz. Az amerikai diákon 30 százaléka legalább egy tantárgyat távoktatással végez. Távnövér, távorvos, ügyfélszolgálatosok, adminisztratív munkakörök, kereskedők, mind ott vannak az online világban. Harmincezer éve és 1900 körül is 45 év volt az elérhető emberi életkor. Száz év alatt megduplázódott ez a szám. “Többet akarunk élni, jobban akarunk élni, ezért teszünk mindannyian a magunk eszközeivel.” Laufer szerint a modern traktor akár magától is mehetne, de még ül benne egy ember. A drónok, szenzorok, robotok számos területen részt vesznek a termelésben. Laufer Tamás úgy látja: “Nem lehet szigetszerű gazdaságban gondolkodni, a nulladik naptól versenyben vagyunk.” Az EU hatalmas munkanélküliséggel küzd, bizonyos régiókban ötven százalék körüli a munkanélküliség. Eközben az informatika területén tízezrek, százezrek hiányoznak munkaerőként. Laufer elismerte: nehéz jó embereket képezni, majd azokat itthon tartani. De azért jó a környezet: alacsony a társasági adó és az szja. Zárszavában leszögezte: az informatika élhető világot ad.”

Forrás:
Laufer Tamás: Izgalmas időket élünk ; Infotér; 2014. november 7.