Skip to main content
közigazgatási informatika

Nemzetstratégiailag jelentősnek minősítették a Welt 2000 állami megvásárlását

Szerző: 2014. november 17.No Comments

„A nemzetstratégiai jelentőséget azzal indokolja a rendelet, hogy az állam fejlesztéspolitikai céljainak megvalósítása kizárólag ezen feladatok ellátásához nélkülözhetetlen informatikai rendszerek folyamatos és zavartalan működőképességének biztosításával érhető el.

A kormány a WELT 2000 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. többségi üzletrészének a Miniszterelnökség által – a magyar állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. megbízása és meghatalmazása alapján – történő megvásárlását közérdekből, nemzetstratégiai jelentőségű összefonódásnak minősíti – az erről szóló kormányrendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.

A nemzetstratégiai jelentőséget azzal indokolja a rendelet, hogy az állam fejlesztéspolitikai céljainak megvalósítása kizárólag ezen feladatok ellátásához nélkülözhetetlen informatikai rendszerek folyamatos és zavartalan működőképességének biztosításával érhető el.

Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkáraként márciusban azt közölte, hogy március elsejétől már az állam a WELT 2000 Kft. tulajdonosa. A vételár kevesebb mint az egy évre vonatkozó fejlesztési költség, amit eddig az állam fizetett. Évente több mint egymilliárd forintot fordított az állam az informatikai rendszer folyamatos fejlesztéseire – közölte.

Az Átlátszó júniusban azt írta: bár megtörtént a bejelentés márciusban, mégsem lett még az államé a cég, mert váratlanul meghalt az egyik tulajdonos, a társaság rá eső része kiskorú gyermekeihez került, ez pedig megnehezítette az állam dolgát.

Csepreghy Nándor akkor emlékeztetett: a kormány 2013 második felében azt a döntést hozta, hogy az európai uniós és a hazai fejlesztési pénzek kiosztásában minden olyan tevékenységet, ami a 2007 óta felépült fejlesztési rendszerben kiszervezésben működött – akár a pályázatok kiértékeléséről, akár az informatikai rendszer működtetéséről van szó – a közszférán belül fogja tartani.”

Forrás:
Nemzetstratégiailag jelentősnek minősítették a Welt 2000 állami megvásárlását; HVG.hu/MTI; 2014. november 14.