Vége az okmányirodai sorbanállásnak?

„A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) szerdán bemutatott egy mobilalkalmazást, amellyel telefonról is intézhetők okmányügyek a jövőben.

Az OkmányApp elnevezésű alkalmazással okostelefonról intézhetők személyi igazolvánnyal, útlevéllel, gépjármű-tulajdonosváltással és erkölcsi bizonyítvánnyal kapcsolatos ügyek – közölte Ignácz István, KEKKH elnöke az alkalmazás budapesti bemutatóján. Elmondta, a hivatal évente mintegy ötmillió okmányt állít ki, és naponta több mint 34 ezer emberrel áll valamilyen ügyintézői kapcsolatban, ezért elkötelezettek, hogy az állampolgárok nagy része a lehető leggyorsabban és legolcsóbban jusson hozzá azokhoz az információkhoz, amelyek ügyei intézéséhez szükségesek.

Okmányiroda helyett okostelefon
A fejlesztés a KEKKH teljes telefonos ügyfélszolgálatának megújítását célzó, összesen 911 millió forintos európai uniós pályázat keretében valósult meg, s 26 millió forintba került. Nagy Lajos, a KEKKH közszolgáltatási elnökhelyettese elmondta: a Belügyminisztérium szerveként egyik fő feladatuk az elektronikus ügyintézés fejlesztése. Ennek jegyében készült el az alkalmazás is, amely a már meglévő Webes ügysegéd szolgáltatásait mobiltelefonon is elérhetővé teszi, valamint bővíti a körüket. Mint mondta, felmérésük szerint az emberek 63 százaléka szeretné okostelefonról, illetve otthonról intézni okmányügyeit.

Közölte: az alkalmazás ingyenes, és ügyfélkapu-regisztrációval használható. Újdonságnak nevezte, hogy ha bárki is elakadna az ügyintézésben, az alkalmazásból rögtön felhívhatja a 1818-as kormányzati ügyfélvonalat. Ugyanakkor az alkalmazás felülete segítségeket is tartalmaz.

Az alkalmazás bemutatásakor Nagy Lajos elmondta, nemcsak a kért adatok adhatók meg, hanem például gépjármű-tulajdonosváltásnál a szerződés is feltölthető mobiltelefonról. Hozzátette: a fizetés is elektronikus, de természetesen vannak ingyenes szolgáltatások is, például lekérdezhető, hogy hol tart egy okmány elkészítése.

Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy az elektronikus igénylések nem rónak többletterhet a hivatal dolgozóira, az egész folyamat elektronikus.”

—-

„ Már okos telefonon is elérhetőek a KEKKH elektronikus ügyintézési platformján, a Webes ügysegédben működő ügytípusok és az Okmánystátusz-lekérdező szolgáltatás az OkmányApp elnevezésű mobil alkalmazáson keresztül. Segítségével például személyazonosító igazolványunkat, útlevelünket pótolhatjuk változatlan adattartalommal, bejelenthetjük a gépjármű tulajdonosváltását, illetve akár erkölcsi bizonyítványt is igényelhetünk. Az alkalmazás folyamatosan bővíthető újabb, az elektronikus platformon megjelenő ügyintézési lehetőségekkel. Az OkmányApp már elérhető a Google Play és az AppStore áruházakban.

Alkalmazások nélkül már el sem tudjuk képzelni mindennapjainkat, szinte minden tevékenység támogatására létezik mobil applikáció. A közigazgatási szektor innovátoraként a KEKKH egyre nagyobb hangsúlyt fektet szolgáltatásainak fejlesztésére és modernizálására. A mobil alkalmazások a közigazgatásban még ritkaságnak számítanak.

Az OkmányApp segítségével okmányügyeink egy részét sokkal egyszerűbben tudjuk intézni, hiszen ez egy könnyen használható, ügyfélbarát mobil applikáció, amely lehetővé teszi a Webes Ügysegéden keresztül elérhető ügyek intézését, és az igényelt okmányok státuszának lekérdezését. A Webes ügysegédre épülő szolgáltatások használata jelentősen lerövidíti a folyamatot, hiszen otthonról intézhető mindaz, amiért eddig postára, okmányirodába kellett menni. Így az idő mellett mindez jelentős költségmegtakarítást is eredményez. Jelenleg erkölcsi bizonyítvány-igénylésre, gépjármű tulajdonosváltásnál az eladói nyilatkozat beküldésére, a gépjármű forgalomból történő kivonására, újbóli forgalomba helyezésére és annak meghosszabbítására is van lehetőség mobil applikáció formájában. Ezen kívül az elveszett, ellopott, megsemmisült személyi igazolvány vagy útlevél pótlása is igényelhető az applikáción keresztül változatlan adattartalommal. Az alkalmazás ügytípusainak többségéhez Ügyfélkapu regisztráció szükséges.

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztés hozzájárul annak a célnak a megvalósításához, amelyet a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala korábban megfogalmazott, miszerint az okmányirodai ügyintézést egyre bővülő, távolról is elérhető szolgáltatásokkal támogassa a jövőben.”

Forrás:
Vége az okmányirodai sorbanállásnak?; mno.hu/MTI; 2014. november 26.
Közigazgatási ügyintézés – már mobilon is; Közigazgatási és Elektronikus Közszolgálatások Központi Hivatala; 2014. november 26.
További információ az applikációról: www.kekkh.gov.hu/okmanyapp
OkmányApp letöltés: IOS és Android

A bejegyzés kategóriája: közigazgatási informatika
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.