közigazgatás: magyar

Közel duplájába kerül a kormányablakok bebútorozása

Szerző: 2014. december 2.december 8th, 2014No Comments

„Az eredetileg becsült 2 milliárd 346 millió helyett 4 milliárd 185 millió forintért bútorozhatja be a kormányhivatalokat a 7 cégből álló nyertes ajánlattevői közösség – az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal által indított, meghívásos közbeszerzés nyertesei – közös ajánlattevőként – a következő társaságok: Kemabo Kft., IBC Orbán Irodastúdió Kft., Telmex-Nowy Styl Zrt., Gyulai Fafém Kft., Linea Bútor Kft., G-Green Furniture Kereskedelmi Kft., valamint a Bravosincord Kft. Ajánlatot tett még a Garzon Bútor Zrt., valamint a Stulwerk Kft. is.

A feladat a több helyszínen létrejövő integrált kormányzati ügyfélszolgálat – kormányablak – ügyfélterének teljes bútorozása. A helyszínek száma 200 és 315 között lesz. Az ügyfélkiszolgáló munkahelyek száma pedig – a fotófülkékkel együtt – 1900 és 3000 közötti. A nyertessel megkötendő szerződés keret-jellegű. A projektet az EU a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) keretében támogatja.”

Forrás:
Közel duplájába kerül a kormányablakok bebútorozása; OrientPress; 2014. december 1.