Elektromos autót fejleszt az Apple

„…Szintén kiderült, hogy a vállalat több száz fős mérnöki gárdával dolgozik egy elektromos autó kifejlesztésén egy titkos kaliforniai helyszínen. A Wall Street Journal az ügyben járatos, de magukat megnevezni nem kívánó forrásokat idézve arról számolt be, hogy Tim Cook, az Apple vezérigazgatója egy évvel ezelőtt indította útjára “Titan” kódnév alatt az elektromos autó fejlesztési projektet. A projektet Steve Zadesky irányítja, aki részt vett az iPod és az iPhone fejlesztésében és a Ford autógyárnál is dolgozott. A szakemberek toborzásában az értesülések szerint személyesen Jony Ive, az Apple vezető formatervezője is részt vesz.

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója a múltkoriban maga is elismerte, hogy az Apple “nagy erőfeszítéseket tesz mérnökei elcsábítására” 250 ezer dolláros bónuszt és 60 százalékos fizetésemelést kínálva nekik. A Financial Times korábban egy autóipari szakembereket alkalmazó “szigorúan titkos” tervezőintézet létezéséről lebbentette le a fátylat. A lap szerint ennél az intézetnél dolgozik például a Mercedes-Benz kutató-fejlesztő részlegének egykori vezetője Johann Jungwirth is, aki tavaly mint “Mac rendszerfejlesztő” csatlakozott az Apple-hez…”

Forrás:
Naperőművet épít és elektromos autót fejleszt az Apple; SG.hu; 2015. február 15.
Lásd még: Apple Gears Up to Challenge Tesla in Electric Cars : IPhone Maker Has 100s Working on Design of a Minivan Like Vehicle; Wall Street Journal; Daisuke Wakabayashi, Mike Ramsey; 2015. február 13.
Apple studies self-driving car, auto industry source says; Edward Taylor, Alexei Oreskovic; Reuters; 2015. február 14.
Apple Making a Car Isn’t as Ridiculous as You Think; Davey Alba; Wired; 2015. február 13.

A bejegyzés kategóriája: informatika, technika
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.