Állami monopólium is lehetne a végrehajtás

„A globális válság kitörése után, a devizahitelek tömeges bedőlésének elburjánzásával párhuzamosan szemtelenedett el a végrehajtók egy része, s a törvényekre fittyet hányva végezte és végzi tevékenységét – mondta lapunknak Tóth András. Egy tanácsadó kft. szakértőjeként örül annak, hogy a területen rendet akar tenni a kormány – ­ bár szerinte erre előbb is sor kerülhetett volna ­–, úgy véli azonban, hogy a tervezett lépések elégségesek, de nem elegendőek. Tóth András nem érti, miért nem lehet állami monopólium a végrehajtás ­ – ahogy a pénznyomtatás vagy a jövedéki adó beszedése ­–, hiszen a feladatot a Nemzeti Adó­- és Vámhivatal a megfelelő anyagi és személyi feltételek biztosítása után professzionális módon el tudná látni. Ezzel a változtatással 80­–100 milliárd forinttal lehetne növelni a központi költségvetés bevételeit, miközben tízezreket nem forgatnának ki a vagyonukból, nem tennének földönfutóvá. Kiemelte: tavalyelőtt 700 ezer fizetési meghagyást bocsátottak ki a végrehajtók, amelyeknek az érintettek csupán hat százaléka mondott ellen, így rengeteg végrehajtás indulhatott. Ez a pénz „eltűnt”, nincs áfa­tartalma, legfeljebb majd fizetnek némi csökkentett tányát.

A szakember értetlenül áll azelőtt, hogy a végrehajtók munkavégzésük díját a végrehajtási érték tíz százalékában állapíthatják meg, ami egy negyvenmilliós ügylet esetében négymillió forintot jelent, s ezért ­ állítása szerint ­ a helyszínre történő kiutazás mellett csupán öt­-hat tértivevényes levelet kell elküldeniük. Ráadásul a törvény valami érthetetlen oknál fogva a végrehajtókat minden elé­ és fölé helyezi, még a gyerektartást is megelőzi a munkadíjuk kielégítése.

Inkasszó
Munkája során a szakember a legmegdöbbentőbb végrehajtói magatartásokkal találkozott és találkozik. Példaként említette, hogy számos esetben rendkívül alattomos módon viszik el a végrehajtók a gyest és a gyedet, amit a törvény nem tenne lehetővé. Nem a szociális segélyt folyósítóhoz fordulnak követelésükkel, mert azt elutasítanák, hanem megvárják, míg a bankszámlára megérkezik a pénz, s onnan emeltetik le. Arra is van példa, hogy a munkáltatónál letiltatják az alkalmazott fizetésének 33 százalékát, majd a bankszámláról a maradék munkabért inkasszóval emelik le, így a teljes összeg a végrehajtóhoz kerül. A nyugdíjasok ­ – akik a végrehajtók legkedveltebb adósai, hiszen egy a nyugdíjfolyósítónak írt levél után a kisujjukat sem kell mozdítaniuk, mert az automatikusan levonja a nyugellátás egyharmadát ­ – temérdek esetben kerülnek kilátástalan helyzetbe, hiszen a végrehajtás ideje alatt a kamatok az egekbe szöknek, s tartozásuk sosem fogy el – húzta alá.

Tóth András a kifogásolható magatartásokat sorolva megjegyezte: szabály szerint a foglaláshoz a végrehajtónak ki kell mennie ­– az időpontot azonban nem kell előre jeleznie ­ – az ingatlanhoz. Ha ott nem talál senkit, akkor legközelebb a hatósági tanú mellett már foglalhat is, bár ennek időpontját hivatalból közölnie kell az adóssal – ezzel még nincs is baj, csakhogy gyakorta már az első látogatáskor, ha az adóst nem találja otthon, csak a nagymamát vagy más rokont, határozottan felszólítja a személyt, azonnal vagy 24 órán belül fizessen neki 100­-200 ezer forintot, különben az utolsó szögig kiürítik a lakást. Ez azonban nem így működik! – húzta alá Tóth András, majd hangsúlyozta: a végrehajtó ugyanis nem viheti el az alapvető életfenntartáshoz szükséges ­ ingóságokat, például a hűtőszekrényt, gáztűzhelyet, radiátort. A végrehajtó a pénzről számlát ad, s azt lekönyveli munkadíja címén, viszont nem az előleg beszedésére törekszik, hanem ­ a lehetőségekhez képest ­ minél nagyobb összeget meg akarja szerezni teljes munkadíjából.

Árverési trükkök
Tóth András szerint gyakori, hogy százezer forintos tartozás fejében lefoglalják az ingatlant, ingóságot, a család autóját, sőt utóbbit a forgalomból is kivonatják. A tanácsadónak van olyan ügyfele, ahol a beteg kisgyermeket a család egyetlen autójával szállították orvoshoz, mégis hajthatatlan volt a végrehajtó, az emberség legkisebb szikrája is hiányzott belőle, s a kocsit kivonatta a forgalomból. Csak hat hónap után sikerült a bíróságon kiharcolni, hogy újra rendszám kerüljön a járműre.

Tóth András tovább sorolta az anomáliákat: arra is volt és van példa, hogy az árverés során a végrehajtó nem közli az árverési értesítőben, hogy az ingatlan nem permentes, amivel hátrányt okoz annak, aki a tulajdonossal jogvitában van, s annak is, aki megveszi az ingatlant. A vevő egyet tehet, licit előtt a földhivatalnál betekintést kér a tulajdoni lapba, bár ezzel sajnálatos módon csak kevesen élnek. Miért is élnének, hiszen a törvény az árverés meghirdetését is törvényben szabályozza – fűzte hozzá, majd másik árverési trükköt ismertetett: jó helyen lévő, megkímélt ingatlanról nem a valós fotót közlik, hanem egy sufni képét teszik fel, ezért nem lesz érdeklődő, így a bennfenteseknek lehetőségük nyílik a jóval magasabb értéket képviselő ingatlant kikiáltási áron megvenni. Egyes végrehajtó családok elképesztően nagy ingatlanportfólióra tettek szert néhány év alatt, de ezt senki nem vizsgálja.

A helyzet az ingatlanárveréseken mindezek ellenére az online értékesítés miatt némileg javult, nem úgy a járműeladásokban. Itt van ugyanis a legnagyobb lehetőség a visszaélésekre, harmadáron lehet hozzájutni a járművekhez. Eközben a bank örül, hiszen valamit visszakap a hitelre vett jármű árából, az adósnak viszont nincs beleszólása. Így lesz egy négymillió forintot érő autó árverési végára 1,5 millió forint.

Számlázás
Rámutatott: még a felek egyezsége esetén is megfigyelhető, hogy egyes végrehajtók becsapják az ügyfeleket. Például egy vitatott ötmilliós tartozás esetén a felek megállapodnak, hogy a tartozás csak kétmillió forint, a végrehajtó a tíz százalékot mégsem a két­-, hanem az ötmillió után számlázza ki. A felek pedig azt sem tudják, hogy megvezették őket, pontosabban leginkább az adóst.

Tóth András szerint a területen uralkodó állapotokat jól jellemzi: ahhoz, hogy valaki végrehajtó legyen, felsőfokú végzettséggel kell(ene) rendelkeznie, ám az e szakmát gyakorlók felének nincs ilyen papírja, sőt szép számmal vannak, akik csak a nyolc osztályt járták ki. Holott szerinte e feladatra, erre a szakmára a jogi egyetemen külön szakon kellene képezni a hallgatókat. Állítását nyomatékosítva a szakmai kamara korábbi elnökére hivatkozott, aki elismerte, a végrehajtók több mint felének nincs meg a megfelelő iskolai végzettsége a munkához. Kiemelte: a helyzet mára odáig fajult, hogy az adott ügyekben a bíróság megállapítását kérik, az adott végrehajtó eljárhat­-e az ügyben. Választ ritkán kapnak, amin nem kell csodálkozni, hiszen állítása szerint az eljárásokban nagyon sokszor tetten érhető a végrehajtó és az eljáró bíró hallgatólagos együttműködése. Tóth András megdöbbenéssel mesélte, hogy amikor kifogással élnek, arra a törvényben megszabott nagyon rövid határidőn belül választ kellene kapniuk, a bíróságok viszont sosem reagálnak, a végrehajtók pedig csak elvétve. Emiatt sokszor jogvesztés esete áll fenn, s akár el is árverezhetik közben az ügyfelük házát. ha pedig egy ügy (adósság) megszűnik, akkor az eljárást a bíróság szünteti meg. Arra is volt példa, hogy erre hat hónap ­ – jól érti, hat hónap, nyomatékosította mondandóját a szakember ­ – múlva küldte ki a végzést.

Tóth András szerint a meg nem fizetett közüzemi díjak, telefontarifák, személy­- és áruhitelek körüli problémák rövidesen ráomlanak a piacra és súlyosan meghaladják darabszámban a devizahitelezéses esetek volumenét. A szolgáltatók, bankok ugyanis azt csinálják, hogy amikor lejár egy tartozás, az ügyfelet felszólítják, majd felmondják a szerződést. A követelést csomagban eladják, de nem azonnal, hanem egy­-két évig „jegelik”. Ez idő alatt egy 30 ezer forintos tartozás akár 200 ezer forintra is duzzadhat a kamatos kamat miatt. A faktorálók az eredeti tartozás 10­-15 százalékáért ­ – példánk esetében 3­000–4500 forintért ­ – megvásárolják a tartozást, ami ráadásul már 200 ezerre hízott. Ez a követeléskezelőknek hatalmas üzlet. Arra a felvetésre, hogy ez ellen mit lehet tenni, Tóth András azt javasolta: nem kell megszüntetni a rendszert, s azt sem mondjuk, hogy az adósnak ne kelljen kifizetnie tartozását, de a felmondás után hatvan nappal már ne lehessen kamattal sarcolni. Ha ezt követően sem indul meg az eljárás, a kamatok már nem az ügyfelet sújtják, s a bankok és a szolgáltatók sem járnának rosszabbul, mint jelenleg.”

Forrás:
Állami monopólium is lehetne a végrehajtás; Napi Gazdaság Online; Csákó Attila; 2015. április 4.

A bejegyzés kategóriája: gazdaság, jog, közigazgatás:magyar
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.