gazdaságközigazgatás: magyar

Kormányablakba integrált Széchenyi Programiroda nyílt Kalocsán

Szerző: 2015. április 19.No Comments

„A Kalocsai Járási Hivatalban április 15-én Font Sándor országgyűlési képviselő és dr. Bakos Tamás, a Széchenyi Programiroda dél-alföldi regionális igazgatója tartott sajtótájékoztatót abból az alkalomból, hogy az országban egyedülálló módon, a Járási Hivatal Kormányablak Osztályába integrálva nyílt meg a vállalkozókat segítő Iroda.
A Miniszterelnökség irányítása alá tartozó Programirodák közül Kalocsa az 55. az országban. Kalocsai munkatársként, az okmányirodai osztály ügyfélfogadásához igazodva, Korsós Anna látja el az ügyintézői, ügyfélsegítői feladatokat.

Dr. Bakos Tamás megköszönte a térség országgyűlési képviselőjének kezdeményezését és segítését, hogy Kalocsán is nyíljon iroda, valamint részt vett abban a közigazgatási egyeztetésben, amelyben a szakterület államtitkára engedélyezte, hogy úttörő módon, az okmányirodai osztályba integrálják azt.

Az igazgató dr. Bedics Andrea Járási Hivatalvezetőnek is köszönetét fejezte ki, amiért segítette az ügyintéző elhelyezését a nagy ügyfélforgalmat bonyolító kormányablak osztály ügyfélszolgálatában.

A szakember arról is beszámolt, hogy a Széchenyi Programirodák országos hálózatát a kormány az Új Széchenyi Tervben meghirdetett pályázóközpontúság, minőség és hatékonyság elveinek megvalósulása érdekében hozta létre még 2011-ben. A 2012 novemberétől a Miniszterelnökség háttérintézményeként működő hálózat feladata az Új Széchenyi Terv biztosította források elosztásának elősegítése, a potenciális és aktív pályázók, kedvezményezettek térítésmentes tájékoztatása a pályázati folyamat teljes tartama alatt.

Az irodahálózat feladata a rendelkezésre álló források lehívásának hatékonyabbá tétele, valamint a kis- és középvállalkozások, civil szervezetek és önkormányzatok pályázati rendszerbe történő nagyobb arányú belépésének elősegítése.

A cél a kalocsai járásban, hogy a 2014-2020 közötti fejlesztési időszakban a kis- és középvállalkozók piacra jutását úgy támogassák a Programiroda nyújtotta térítésmentes szolgáltatáson keresztül, hogy az minél egyszerűbben, az elnyert pályázat 3 éves utánkövetésének segítségével szolgálja a kis- és középvállalkozásokat. ”

Forrás:
Kormányablakba integrált Széchenyi Programiroda nyílt Kalocsán; Gong Rádió/kalohirek.hu; 2015. április 17.