Skip to main content
közigazgatás: magyar

Lázár János adóügyi és más kérdésekről

Szerző: 2015. május 30.No Comments

„…A miniszter kérdésre azt is leszögezte: nem lesz új adóvita, a napirenden szereplő javaslat vonatkozik 2016-ra. Az államreform bizottság ugyanakkor idén javaslatot tesz majd az adóeljárás új rendjére, a bürokrácia csökkentése érdekében. Ez érintheti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti struktúráját is – fűzte hozzá.

Kérdésre válaszolva Lázár János elmondta azt is: a Miniszterelnökségen munkacsoport foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy azokon a helyeken, ahol a tömegközlekedés nem vagy csak irreálisan drágán szervezhető meg, hogyan lehetne előtérbe helyezni a kerékpáros munkába járást vagy olcsóbbá tenni az autóhasználatot. Hozzáfűzte, szerinte felül kellene vizsgálni az autók üzembe helyezésének és üzemben tartásának költségeit.

Beszámolt arról is, hogy a miniszterelnök utasította a tárcákat, hogy készítsenek értékelést az egyéves teljesítményükről. Az ezzel összefüggő, a kormányzati struktúrát firtató kérdésre elmondta, hogy rengeteg terve, ambíciója van, de nem ő szabja a feltételeket, így ha bármi miatt fel kellene állnia, akkor is elégedett.”

Forrás:
A kormány elutasítja a bevándorlási kvótarendszer tervét; Miniszterelnökség; 2015. május 28.