Találat: Lázár János

Lázár János bejelentése szerint elkészült az új építészeti törvény tervezete

„Jövő szerdán kerül a kormány elé a 299 paragrafus. Lázár János építési és közlekedési miniszter Facebook-oldalán jelenti be, hogy elkészült az építésügyre és az építészetre vonatkozó szabályozási javaslat, amely jövő szerdán kerül a kormány elé. Azt hangsúlyozta, hogy az új jogszabályt egy rendkívül széleskörű társadalmi egyeztetés előzte meg: több mint 5000 szakmai javaslatot vizsgáltak meg. Szerinte ez garancia a szaktudás, szakszerűség és minőség érvényesítésére. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy még a parlamenti vita során is van mód a változtatásra. Hangsúlyozta, hogy az ügyben egyezetett...

Részletek

Az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény-ellenes Lázár János építési törvénye

„Novák Katalin azért küldte tovább normakontrollra, mert elfogadása esetén az építési és közlekedési miniszter egy rendelettel felülírhatná a rá vonatkozó törvényt. Korábban a Világgazdaság is beszámolt arról, hogy előzetes normakontrollt kért Novák Katalin köztársasági elnök Lázár János július 4-én elfogadott új építési törvényéről. Az Alkotmánybíróság (AB) elbírálta a köztársasági elnök indítványát: az AB honlapján közzétett július 19-i határozat szerint a testület megállapította, hogy a törvény több pontja alaptörvény-ellenes. Novák Katalin azért küldte tovább normakontroll-eljárásra, mert elfogadása esetén Lázár János egy rendelettel felülírhatná...

Részletek

Hét nagyberuházást fagyasztana még be Lázár János tárcája

„A fővárosi új Duna-híd megépítése mellett több külső körvasúti megállóhely és a Dél Budai Centrum vasúti közlekedésének fejlesztését is jegelné az a jogszabálytervezet, amelyet a Lázár János által vezetett Építési és Közlekedési Minisztérium hozott nyilvánosságra. A dolog azért érdekes, mert ezek közül a fejlesztések közül kettő még szerepelt Lázár János listáján, ami a folytatandó fővárosi beruházásokat sorolta fel. A társadalmi egyeztetésre küldött jogszabálytervezetek között jelent meg az Egyes fejlesztésekről szóló kormányrendeletek hatályon kívül helyezése című kormányrendelet tervezete. Az Építési és Közlekedési Minisztérium...

Részletek

Januártól új időszámítás kezdődik az állami beruházásoknál

„Túlzás nélkül állítható, hogy új fejezet kezdődik Magyarországon, miután a honatyák több mint egy év előkészítés után elfogadták azt a beruházási kerettörvényt, amelynek hatása akár évtizedek múlva is velünk lehet. Az építőipar számára nem lesz egyszerű a feladat: kevesebből többet és jobban kell építenie. Csaknem egyéves munka ért révbe kedden a parlamentben az állami beruházások rendjéről szóló törvényjavaslat elfogadásával, amely új alapokra helyezi az állami beruházásokat és vele együtt lényegében a teljes magyar építőipart. Lázár János építési és közlekedési miniszter a jogszabály...

Részletek

Az építési és közlekedési miniszter hatáskörébe került a dohánytermék-kiskereskedelem felügyelete

„Egy csütörtök éjjel megjelent kormányrendelet szerint jövő csütörtöktől Lázár János, a településfejlesztésért és településrendezésért is felelős építési és közlekedési miniszter feladata egyebek közt a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló pályázatok kiírása, elbírálása, a koncessziós szerződések megkötése, és a forgalmi adatok alapján ő döntheti el azt is, hogy egy településen ír-e ki pályázatot – vette észre a hvg.hu. Eddig ez a hatáskör a gazdaságfejlesztési miniszterhez tartozott, de Lázár János 2022 vége óta külön díjazás nélkül miniszterelnöki biztos lett, a feladata a dohányzással, illetve a...

Részletek

Lázár János építési és közlekedési miniszter közzétette a felfüggesztett beruházások listáját

„Lázár János építési és közlekedési miniszter ellenzéki kérdésre közzétette a felfüggesztett beruházások listáját. Mi a végleges listája a megpecsételődött sorsú beruházásoknak? – ezzel a címmel nyújtott be írásbeli kérdést a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, Vadai Ágnes. Lázár János válaszában arról tájékoztatta a képviselőt, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium összesen 270 beruházást függesztett fel 2022. május és 2023. június 6. napja között. Az építési és közlekedési miniszter a válaszához mellékelte a felfüggesztett beruházások listáját, amelyen többek között szerepelnek * egészségügyi és sportberuházások,...

Részletek

A felfüggesztett vagy megállított központi költségvetési forrásból finanszírozott beruházások esetében vissza kell fizetni a fel nem használt pénzeket

„Lázár János felmentést adhat, de csak nagyon szoros határidő mellett. Az egyes beruházásokat érintő veszélyhelyzeti szabályokat tartalmazó kormányrendelet is megjelent a pénteki Magyar Közlönyben. Ebben a kabinet a következőket rendelte el: A felfüggesztett vagy megállított, központi költségvetési forrásból finanszírozott beruházások (legyen az állami vagy önkormányzati) polgári jogi vagy támogatási szerződése megszűnik, méghozzá ennek a rendeletnek a hatálybalépését követő nyolcadik napon. Mivel ez a rendelet május 15-én lép hatályba, május 23-án szűnnek meg az érintett megállapodások. A feleknek a rendelet hatálybalépését követő harmincadik...

Részletek

Lázár János is tagja lett a Vidékfejlesztési Kormánybizottságnak

„Az új testületet Orbán Viktor miniszterelnök hívta életre, s ő is vezeti majd a munkáját. A tagok közé bekerült Lázár János építési és közlekedési miniszter is. Az agrár- és vidékfejlesztés koordinálása, megerősítése céljából új Vidékfejlesztési Kormánybizottságot hozott létre március 30-ával az Orbán-kormány – derült ki a friss Magyar Közlönyből. A testület feladata az agrár- és vidékfejlesztéshez kapcsolódó hazai és európai uniós források felhasználásának nyomon követése, valamint a források felhasználásával kapcsolatos kormányzati döntések előkészítése. A Vidékfejlesztési Kormánybizottság munkáját Orbán Viktor miniszterelnök vezeti. A...

Részletek

Nemzeti Építőanyag Kereskedéseket állítana fel a kormány

„ Az exportra szánt építőanyagokat szabott árszinten vásárolná fel a kormány, az árukészletből pedig Nemzeti Építőanyag Kereskedéseket állítana fel - áll egy törvényjavaslatban. A HVG birtokában jutott egy olyan törvényjavaslat, amely regisztrációs kötelezettséget írna elő „az építőanyag behozatal és kivitel vonatkozásában, az export vonatkozásában az állam vételi és elővásárlási jogának meghatározása mellett”. A lap hozzáteszi, hogy a dokumentumot még társadalmi vitára sem bocsátották. Mindenesetre a regisztrációt a kivitelt és behozatalt megelőzően 30 nappal kell megtenni az érintett vállalatoknak, ennek elmulasztása szankciókkal járna...

Részletek

Lázár János interjú az állami beruházásokról és az építőiparról

„Részletes, számos témára kitérő interjút adott Lázár János építési és közlekedési miniszter a SPAKLI’21 podcastnak, melyet Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) Média Tagozata 2021-ben indított el. A mintegy háromnegyed órás beszélgetésből kiemelünk több az ágazat szempontjából különösen fontos részletet, és a teljes beszélgetéshez is elérhetővé teszünk egy linket. A tárcavezető beszélgetőpartnere Bene János volt. Magyarország a török hódításig európai nagyhatalom volt, azonban azóta ezt a 150 évnyi lemaradást nem tudta behozni az ország, még ha voltak időszakok, amikor közel került ehhez –...

Részletek
Page 1 of 21 1 2 21