„A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében július 9-től több mint 80 milliárd forint értékben pályázhatnak gépbeszerzésre és ehhez kapcsolódó épületfejlesztésre a vállalkozások – jelentette be a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára hétfőn Zalaegerszegen, az európai uniós támogatásokat ismertető konferencián.
Csepreghy Nándor hozzátette, hogy év végéig 130 pályázat keretében mintegy 2800 milliárd forint értékben hirdetnek meg újabb pályázati lehetőségeket.
Hangsúlyozta, hogy az új pályázati rendszerben olyan vállalkozások kaphatnak pénzügyi támogatást, amelyek hozzá tudnak járulni a munkahelyteremtési és a gazdaságnövekedési célokhoz. „Az európai uniós források a következő hét évben nem lehetnek a szociális ellátórendszer részei” – jelentette ki.
Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke azt mondta, hogy meg kell alapozni az önálló magyar gazdaságfejlesztést, mert előfordulhat, hogy 2020. után nem érkezik uniós támogatás, vagy csak visszatérítendő. A mostani források 60 százalékát munkahelyteremtésre és gazdaságfejlesztésre kell fordítani – tette hozzá.
Beszámolt arról, hogy Zala megyében a vállalkozásfejlesztési alapítvány – amelynek a megyei önkormányzat a százszázalékos tulajdonosa – az elmúlt évtizedekben több milliárdnyi hitelkihelyezéssel segítette a kis- és középvállalkozások fejlesztési céljait.
Nagy András, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány igazgatója szerint a gépbeszerzésre, telephely-, valamint információtechnológia-fejlesztésre kiírt pályázatokra a megyében nagy az érdeklődés. Ezeket a pályázatokat azonban csak feldolgozóipari kisvállalkozások vehetik igénybe, az alapítvány viszont azt szeretné, ha a támogatási lehetőséget a kereskedő és szolgáltató vállalkozásokra is kiterjesztenék.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) felhívta a figyelmet, hogy a megyeszékhelyen országosan is egyedülálló önkormányzati kamattámogatási rendszert alakítottak ki: a helyi vállalkozások önkormányzati támogatással a fejlesztésekhez 0,9-1,9 százalék közötti kamattal tudnak hitelt felvenni.
A város költségvetésében vállalkozói alapot is elkülönítettek, amelyet a vállalkozói igények szerint például közműcsatlakozásra fordíthatnak, a dolgozók eljutását a munkahelyekre pedig kerékpárutak, járdák, buszmegállók építésével segítik – mondta el Balaicz Zoltán.”
Forrás:
Július 9-től lehet pályázni eszközfejlesztésre, gépbeszerzésre; Miniszterelnökség; 2015. július 6.