Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Még kérdéses, hogyan változik a NAV

Szerző: 2015. szeptember 6.No Comments

„A lapunk által megkérdezett szakértők szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal átalakítása időszerű, de az közömbös kérdés, hogy államtitkárság vagy minisztérium lesz belőle. A 23 ezer dolgozói kérdőív pedig tényleges névtelenség esetén lehet csak hasznos.

Nem az a probléma, hogy államtitkárság vagy minisztérium lesz-e az adóhivatalból, hanem az, hogy milyen hatékonyan tudja beszedni a közterheket – hangsúlyozták azok az adószakértők, akiket a hatóság átalakítása körül kialakult bizonytalanságokról kérdeztünk. A több mint egy hónapja vezető nélkül működő szervezet körül kialakult helyzetet tovább bonyolítják a különböző politikai kijelentések. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter például nemrégiben cáfolta azt a sajtóban hete óta terjedő hírt, hogy önálló tárca lehet a Nemzeti Adó- és Vámhivatalból (NAV). A tárcavezető szombati sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy kezdeményezi a miniszterelnöknél, fontolják meg a minisztériumon belül egy államtitkárság kialakítását az adóhivatalból. Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára ugyanakkor hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt, múlt hét óta egyeztetnek szakmabelikkel arról, hogy több átalakítás is szükséges lenne az adóhivatalnál. Elmondta, hogy a NAV valamennyi, 23 ezer munkatársának anonim elégedettségi kérdőívet kell kitöltenie, amit értékelnek, ez fontos szempontja lesz az átalakításoknak. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a Magyar Idők című napilapnak tegnap úgy nyilatkozott, az elmúlt időszak arra tanította meg őket, hogy az adóhivatalt erős kézzel kell irányítani, politikai értelemben meg kell tudni védeni. Szerinte szükség van egy politikusra, aki kifejezetten a NAV-ért felelne, nem tartja kizártnak annak lehetőségét, hogy önálló államtitkárság jöjjön létre.

Egy évig nem voltak adóellenőrzések
„Ha valóban bizalmi alapon működik majd a kitöltés, és anonim marad, akkor hasznos lehet, hogy mind a 23 ezer NAV-dolgozót megkérdezik” – mondta lapunknak Vadász Iván, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének alelnöke. Szerinte ha jó kérdőívet állítanak össze, sokat tanulhatnak belőle az átalakítás felelősei. Tapasztalatai alapján azonban ritkán fordul elő, hogy valóban névtelenek maradnak ilyenkor a kitöltők. Az okleveles adószakértő felhívta a figyelmet, hogy a NAV 2010–11-es átszervezésénél közel egy évig gyakorlatilag nem voltak adóellenőrzések, fontos, hogy az újabb átalakításoknál ez ne ismétlődjön meg.

„Teljesen közömbös, államtitkársággá alakul-e a szervezet, és az irányítja majd az apparátust, vagy továbbra is elkülönülve zajlik a munka. A bajok forrása az, hogy hatékonyan kellene beszedni az adót, ezen pedig egy ilyen átalakítás nem segít” – jelentette ki az alelnök.

Szerinte a probléma forrása, hogy elképesztő terheket ró mindenkire, aki érintett az adózásban, mert rengeteg az adminisztráció. Mint mondta, a nemzeti jövedelem 5-6 százalékát viszi el a közterhekre rakódó adminisztrációs teher. Pankucsi Zoltán ezzel kapcsolatban hétfőn annyit jegyzett meg, hogy ügyfélbaráttá tennék a hivatalt.

A fiktív számlákkal van a legtöbb baj
Vadász Iván szerint az említett átalakítás egyik legfontosabb részének kellene lennie, hogy javítsák a hatóság belső képzéseit. Sok eljárás során kiderül, hogy nem elég képzettek a NAV munkatársai. Hozzátette, a legtöbb problémát egyébként a fiktívszámlás ügyek jelentik. „A legfontosabb, hogy az ilyen jellegű ügyek semmilyen körülmények között ne kerüljenek kormányhivatalokhoz. Ez kilátástalan helyzetbe taszítaná a magyar adórendszert” – jelentette ki Vadász Iván.

Több más adószakértővel is beszéltünk, akik egyetértettek az alelnökkel abban, hogy óriási adminisztrációs teher rakódik a NAV-ra és természetesen az adózó állampolgárokra. A legtöbben nem szerettek volna névvel nyilatkozni hivatali ügyekről. Egy, a NAV ügyeit jól ismerő szakértő szerint nagy gondot jelent a számítógépes rendszer elmaradottsága, sok elektronikusan beérkező, főleg a határon átnyúló adózással kapcsolatos információt nem képesek hatékonyan feldolgozni a munkatársak. Elmondta, az online pénztárgépek, az áruforgalom-ellenőrző rendszer és az, hogy hamarosan szinte minden számla adatait bekötik az adóhatósághoz, szinte megoldhatatlan probléma elé állítja az ott dolgozókat. Mint mondta, a július óta elnök nélkül működő hivatalnál hamarosan új vezetőre lesz szükség, mert sok döntésnek nincs felelőse.”

Forrás:
Még kérdéses, hogyan változik a NAV; Horváth Attila; Magyar Nemzet; 2015. szeptember 2.