Minden ügyet három napon belül kivizsgálnak

„A szociális ellátórendszer átalakulásával a VII. Kerületi Hivatal közel ezer aktív korúak ellátásával kapcsolatos ügyet vett át az önkormányzattól. A Rádió Orientben Pók Tiborné hivatalvezető rámutatott, az ügyfelek részletfizetési kedvezményt is kérhetnek, továbbá különleges esetben méltányosságot alkalmazhatnak.

A 2015-ös integráció jelentős módon érintette a VII. Kerületi Hivatalt: betagozódtak a szakigazgatási szervek, átalakult az osztályszerkezet. A Rádió Orientben Pók Tiborné elmondta, annak ellenére, hogy az egyik legkisebb hivatalt vezeti, az ügyfélforgalom a lakosságszám és az elhelyezkedés miatt igen jelentős. „Az ügyfélelégedettségi kérdőívek tapasztalatai pozitívak: a kitöltők 80 százaléka nagyon elégedett munkánkkal, havonta csak 1-2 panasz érkezik” – hozzátette, minden ügyet legkésőbb 3 napon belül kivizsgálnak.

Egy 2015. júniusi törvénymódosítás hatására a hadigondozottak jövedelmi értékhatár nélkül egyszeri térítésben és havi járadékban részesülhetnek – emelte ki a hivatal feladatainak egyikét Pók Tiborné. A hivatalvezető hozzátette, nekik is segít az egyedülálló Hivatal Házhoz megy elnevezésű akció: „Már 2013-ban megalkottuk ezt a lehetőséget, amely azóta is nagyon népszerű.”

Átalakult a szociális ellátórendszer
Az aktív korúak ellátása két részre osztható, a foglalkoztatás helyettesítő és az egészségkárosodási támogatásra. A szociális ellátórendszer átalakulásával 2015 márciusában a hivatal közel ezer darab ilyen ügyet vettek át az önkormányzattól. Pók Tiborné rámutatott, az ügyfelek részletfizetési kedvezményt is kérhetnek, továbbá különleges esetben méltányosságot alkalmazhatnak.

Novemberben nyílik a kormányablak
Az erzsébetvárosi polgármesteri hivatalban működött az okmányiroda, amelyet jelenleg alakítanak kormányablakká – mondta a rádióban Pók Tiborné. Hozzátette, a munkálatok megkezdését követően a munkatársak a frissen átadott 8. kerületi kormányablakban látják el feladataikat. A hivatalvezető kiemelte, várhatóan november végén nyílik meg a kerület saját integrált ügyintézési pontja.”

Forrás:
Minden ügyet három napon belül kivizsgálnak; OrientPress; 2015. szeptember 17.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:magyar
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.