közigazgatási informatikatávközlés

Feszített tempóban halad a 450 MHz-es LTE hálózat kiépítése

Szerző: 2015. november 17.november 22nd, 2015No Comments

„Európában egyedülálló, a világ élvonalához tartozó technológiával, feszített tempóban, folyamatosan halad a hazai LTE450 mobilhálózat kiépítése. A rendszerszállító Huaweitől érkezett első 70 bázisállomás telepítése novemberben fejeződik be. A következő, 185 bázisállomást tartalmazó szállítmány pedig még e hónap végéig megérkezik. A hálózat 2016. március végére eléri a hatósági szerződésben vállalt 95 százalékos lefedettségi állapotot.

Folyamatosan telepítik a bázisállomásokat a hazai LTE450 mobilhálózaton, annak országos lefedettsége jelenleg eléri a 25 százalékot. A rendszerszállító Huaweitől érkezett első 70 bázisállomás telepítése novemberben fejeződik be. A következő, 185 bázisállomást tartalmazó szállítmány pedig még e hónap végéig megérkezik, így a projekt megvalósítása feszített tempóban, folyamatosan haladhat tovább.

Az MVM NET Zrt. az Antenna Hungáriával és a Huawei-jel karöltve Európa első olyan negyedik generációs, vagyis LTE hálózatát építi a 450 Mhz-es frekvencián, amely úgynevezett MIMO technológiát használ. Utóbbi forradalmasítja a jelátvitelt és a korábbi megoldásokhoz képest jobb adatforgalmat biztosít a hálózaton belül. A MIMO technológia kétszeres sávszélességet garantál a hagyományos LTE technológiához képest, így a Magyarországon épülő hálózat valódi innovációnak számít a kontinensen.

Az LTE450 projekt elsődleges célja a kormányzati és iparági igények kiszolgálása. A kormányzati célú felhasználás potenciális célcsoportját az államigazgatási szervezetek, önkormányzatok, egészségügyi intézmények, készenléti szolgálatok, oktatási intézmények, továbbá az egyéb, állami érdekeltségű vállalatok, valamint a kereskedelmi szektor érintett szegmensei alkotják.

A jelenlegi munkatempó mellett ma úgy látjuk, jövő év március végéig tartható a hatósági szerződésben vállalt 95 százalékos országos lefedettség megvalósítása – mondta el Krénusz Kornél, az MVM NET Zrt. vezérigazgatója a sajtó képviselői előtt. Hozzátette, optimizmusra ad okot, hogy a rendszer több sikeres tesztelésen átesett és számos kormányzati célú alkalmazásra már használják is teszt üzemmódban. A vezérigazgató azt is elmondta, az LTE450 mobilhálózat az MVM NET által működtetett Nemzeti Távközlési Gerinchálózat részeként a jövőben is elsősorban közcélú feladatokat lát majd el, így közbiztonsági, elektronikus kormányzati, járási hivatalok elektronikus ügyintézési feladatainak ellátásában segít majd. Az MVM NET által kiépített hálózatnak tehát nem célja a lakossági mobiltelefonálási szükségletek kielégítése.

Kápolnai András, az Antenna Hungária Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy az Antenna Hungária, mint a vezeték nélküli hálózatok állami kompetencia-központja, több területen, így a bázisállomások helyszíneként szolgáló tornyaival, mikrohullámú összeköttetések biztosításával, illetve a berendezések installálásával és üzembe helyezésével is részt vállal az LTE450 projektben, így bizonyítva sokoldalú felkészültségét és tapasztalatát a mobilhálózatok telepítése és működtetése terén.

Zheng Weifeng, a Huawei Technologies Hungary vezérigazgatója a projekt kapcsán aláhúzta, az LTE 450 MHz-es technológia használatával Magyarország a távközlési ipar élvonalába tartozik. A frekvenciatartomány és a hozzá tartozó hálózati, végfelhasználói eszközök egyre népszerűbbek a világon, mert jóval kevesebb bázisállomás kell egy LTE450 hálózat kiépítéséhez, a jelek terjedési mutatói jobbak mint az eddig használt frekvencia tartományok esetében, a rendszer gyorsabban telepíthető és kiváló fel- és letöltési sebességre képes. A hálózatban működő végfelhasználói eszközök, terminálok száma azonban korlátozottabb, lakossági alkalmazása behatárolt.”

—-

„Március végére pedig az MVM NET eléri a frekvenciapályázaton vállalt 95 százalékos lefedettséget is.

Feszített tempóban halad a 450 MHz-es LTE hálózat kiépítése – jelentette be kedden délelőtt az MVM NET Zrt. Jelenleg 70 bázisállomást épített ki az Antenna Hungária, a projekt generálkivitelezője. Ezzel jelenleg 25 százalékos lefedettségnél tartanak. A rendszerszállító Huawei még ebben a hónapban 185 új egységet ad át, a jelenleg tesztüzem alatt álló hálózat januártól üzemszerűen működhet majd.

2016 elejétől a tervek szerint mintegy 70 százalékos lefedettség mellett az egyszámjegyű utak és a nagyobb városok területén már zavartalan lesz a szolgáltatás, a frekvenciapályázaton vállalt 95 százalékos országos szintű elérést pedig jövő március végére érik el. A teljes lefedettséghez 350-400 adótoronyra lesz szükség (tehát jóval kevesebbre, mint a már meglévő hazai megoldások esetében), melyek között nem szerepel zöldmezős beruházás, azaz főleg betelepüléssel és más, állami infrastruktúrák felhasználásával jönnek létre az LTE450 bázisállomásai.

A MIMO (Multiple Input Multiple Output) technológia révén a végponti eszközök felé is többcsatornás kommunikáció valósul majd meg, így kétszerezi meg az elérhető sávszélességet az MVM NET. A lakossági felhasználás erősen behatárolt, de a projekt elsődleges célja nem is ez, hanem a kormányzati, államigazgatási, rendvédelmi, katasztrófavédelmi szervek, illetve az iparági M2M megoldások kiszolgálása.

A Nemzeti Távközlési Gerinchálózat részeként az LTE450 mobilhálózat elsősorban közcélú feladatokat lát majd el, így közbiztonsági, elektronikus kormányzati, járási hivatalok elektronikus ügyintézési feladatainak ellátásában segít majd. Újságírói kérdésre az MVM NET Zrt. képviselője elmondta, hogy rövidtávon nem cél az online kasszák ebbe a rendszerbe integrálása.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2013 decemberében írta ki pályázatát a 450MHz-es frekvenciasáv kihasználatlan, szabad blokkjaira, melynek nyerteseként 2014. március közepén az MVM NET Zrt-t hirdette ki. A frekvenciahasználatra vonatkozó hatósági szerződést 2014. április 30-án írták alá, ezután megkezdődött a projekt előkészítése. A tulajdonos MVM Zrt. közgyűlése 2014. december 12-én hagyta jóvá leányvállalata, az MVM NET Zrt. számára a 450MHz-es frekvenciasávban működő LTE 450 mobil adatátviteli technológián alapuló országos hálózat kiépítését.

A nagyjából 12,8 milliárd forintos projekt első szakaszában tapasztalható csúszások és a technológiai váltás (CDMA->LTE) miatt a vállalt határidőre (2015. december 31.) biztosan nem készülnek el a munkálatok, emiatt az NMHH már két ízben bírságolta is az MVM NET-et de az eddig kirótt 12 milliós büntetés ellenére a vállalat bizakodó és a kedvük is töretlen. Az üzleti terv alapján 8,5 év alatt térülhetnek meg a beruházások.”

Forrás:
Folyamatosan halad az LTE450 mobilhálózat kiépítése; MVM Net; 2015. november 17.
Januártól élesben működik az LTE450; Szűcs Péter; IT café; 2015. november 17.
Lásd még: MIMO; Wikipédia