Skip to main content

Találat: MVM NET

Újgenerációs hálózat Sümegen, valamint a gödi adatközpont hírei

„Az MVM Net Zrt. elkészült egy tizenhat települést érintő, új generációs adatátviteli hálózat kiépítésével a Sümegi járásban. A hálózaton keresztül a helyi lakosok és vállalkozások nagyobb volumenű adatforgalmat bonyolíthatnak, és széles sávú hozzáférési szolgáltatásokat vehetnek igénybe. Lezárult Az új generációs NGA- és felhordóhálózatok fejlesztése az MVM Net Zrt.-nél a Sümegi járásban elnevezésű projekt – tette közzé az állami vállalat. A beruházás révén a kevésbé fejlett térségekben is terjedhetnek a digitális szolgáltatások az állampolgárok és a vállalkozások körében. A munka 2017. június 12-én...

Részletek

Tovább bővült és megemelt sávszélességgel működik a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat (NTG)

„A Széchenyi 2020 program keretében megvalósult fejlesztések eredményeként jelentősen bővült az állami tulajdonban lévő optikai hálózat, az üzembiztonság és a kapacitások megemelése pedig az elektronikus közigazgatási szolgáltatások hatékonyságát biztosítja. A most lezárult projekteknek köszönhetően a Nemzeti Távközlési Gerinchálózatra (NTG) kötött, fejlesztéssel érintett intézményi végpontok száma mára meghaladja a 3300-at, jellemzően 30 Mbps vagy azt meghaladó sávszélességgel. Sikerrel zárultak a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ), az MVM NET Zrt. (MVM NET) és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) projektjei – jelentették be...

Részletek

Az MVM NET az Antenna Hungáriához kerül – Folyamatban van az állami távközlés és infokommunikáció hatékony összehangolása

„Az állami távközlési és infokommunikációs portfólió konszolidációjának keretében 2021. augusztus 4-én döntés született arról, hogy az MVM Energetika Zrt. az MVM NET Zrt.-ben lévő 100%-os részesedését adásvétel útján átruházza az Antenna Hungária Zrt.-re. A tranzakciós folyamat lezárásáig az MVM NET az MVM Csoporton belül, azután pedig az Antenna Hungária leányvállalataként végzi professzionális, magas színvonalú munkáját a MAVIR ZRt., illetve többi állami és piaci ügyfele, partnere számára.” Forrás: Az MVM NET az Antenna Hungáriához kerül - Folyamatban van az állami távközlés és infokommunikáció...

Részletek

Megveszi az MVM NET-et az Antenna Hungária

„...Az Antenna Hungária kezébe kerül a több stratégiai jelentőségű kormányzati távközlési infrastruktúrával rendelkező, illetve azokat üzemeltető MVM NET Zrt. - tudta meg a HWSW egy a dolgozók számára a napokban kiküldött belső tájékoztató levélből. A cég vezérigazgatója, Téren Róbert által jegyzett levél a részletekről annyit árul el, hogy az Antenna Hungária adásvétel útján jut az MVM NET Zrt. 100%-os tulajdonrészéhez, az erről szóló kormányzati döntés pedig augusztus 4-én született meg. Konszolidáció a négyzeten A jelenlegi tulajdonos MVM Zrt. 2012-ben döntött úgy, hogy...

Részletek

Nagy összegű pályázat nyerteseként kommunikációs eszközöket szállít az 4iG az MVM NET számára

„ A 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhelye: 1037 Budapest, Montevideo u. 8., cégjegyzékszáma: 01 10 044993, a továbbiakban: 4iG Nyrt.) ezúton tájékoztatja tisztelt befektetőit, valamint a pénz-és tőkepiac szereplőit, a közte és a MVM NET Távközlési Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1134 Budapest, Róbert Károly körút 59.) között 2020. június 16-án megkötésre került nagy összegű szerződésről. A MVM NET Távközlési Szolgáltató Zrt. és a 4iG Nyrt. „WDM eszközök szállítása” tárgyában kötött keretszerződést és a felek aláírták a keretszerződés részét képező első egyedi...

Részletek

Nagy hálózati fejlesztéseket hajt végre a nyáron az MVM NET

„ Szeptembertől indulhat az okosmérőórák telepítése és hálózatba kapcsolása, a rendszer elkészült, a beszerzés hamarosan elindul – mondta a Világgazdaságnak Galambos Tibor, az MVM NET Zrt. műszaki igazgatója. - Közel 10 éves az MVM NET Zrt., mi indokolta a cég létrehozását, és milyen feladatokat lát el? Valóban, 2012-ben alakult a cég azzal a céllal, hogy a villamosenergia-rendszer távközlési igényeinek kiszolgálása mellett a kormányzati távközlési igényeket is egy kiemelkedő rendelkezésre állással bíró hálózattal tudja biztosítani. Így lett az MVM NET Zrt. a Nemzeti...

Részletek

Jelentős, összehangolt hálózatfejlesztési beruházások az MVM NET-nél

„A Nemzeti Távközlési Gerinchálózatot (NTG) üzemeltető MVM NET Zrt. jelentős szerepet vállal az állami stratégiai távközlési fejlesztésekben, mind a nyílt, mind pedig a kiemelt pályázatokban. A Nemzeti Infokommunikációs Stratégiában (NIS) megfogalmazott célok megvalósulását 2014 és 2020 között többek között a Széchenyi 2020 Programon belül meghatározott és az Európai Bizottság által 2015-ben jóváhagyott Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében elérhető Európai Uniós támogatások segítik. „Célunk, hogy valamennyi hálózatfejlesztési tevékenységünket gondosan összehangoljunk a szinergiák maradéktalan kihasználása, a lehető legoptimálisabb működés érdekében. Pontosan emiatt...

Részletek

A NISZ Zrt. által vezetett konzorcium további 1850 hálózati végpontot fejleszt az állami intézményeknél

„A NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., az Antenna Hungária Zrt., az MVM NET Zrt. és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség által alkotott konzorcium 4,73 milliárd forint, vissza nem térítendő EU-támogatásból elindított beruházással 1850 hálózati végpont fejlesztését végzi el az állami intézmények által használt Nemzeti Távközlési Gerinchálózaton (NTG). A hálózati végpontok sávszélessége minden helyszínen legalább 30 Mbps lesz. Megvalósítási szakaszba lépett a „Kormányzati hálózatok konszolidációja, kapacitásainak, teljesítményének növelése és intézmények hálózati hozzáféréseinek, kapcsolatainak fejlesztése” (GINOP-3.4.5.-VEKOP-16-2017-00001) projekt. A megvalósításról szóló támogatási szerződés 2018. március...

Részletek

Krénusz Kornél: az MVM NET 2018-ban

„Egyszerre több fronton is „támad” jövőre az MVM NET. Nemcsak a kormányzati hálózat építése folytatódik a vállalatnál, de hangsúlyosan megjelennek a versenypiacon és elkészül a modern gödi adatközpont is – ígéri Krénusz Kornél, a társaság vezérigazgatója. – Eseménydús év áll az MVM NET mögött, de melyik az az eredmény, amelynek hosszabb távon a legnagyobb hatása lesz? – Valóban sokféle fontos fejlesztés zajlik egy időben a vállalatnál, de amit mindenképpen érdemes lenne megemlíteni, az a kiemelt hálózatfejlesztési projekt, illetve projektek, mert több, egymással...

Részletek

MVM NET Zrt.: jól végiggondolt stratégia mentén, de rövid, megtérülő fejlesztések egymásra építésével kell haladni az okos városok megvalósításánál

„Jól végiggondolt stratégia mentén, de rövid, megtérülő fejlesztések egymásra építésével kell haladni az okos városok megvalósításánál. A kiindulási pont pedig ne a technológiai lehetőségek, hanem az igények legyenek. A sikeres okos város koncepciók és megoldások nem a technológiákból, hanem a település és az ott lakók igényeiből indulnak ki. Jelen pillanatban még inkább az a helyzet, hogy az előre gyártott műszaki megoldásokat igyekeznek ráerőltetni a szállítók a városokra, de ez hamarosan változni fog – állítja Ujhegyi András, az MVM NET Zrt. értékesítési igazgatója....

Részletek
Page 1 of 5 1 2 5