„…Kiss Gábor alpolgármester a nyitott és okos városok kapcsán kért szót. “A város kiemelt célja, hogy a hazai nagyvárosok között kialakult helyzetben egyre jobb helyezést érjen el” – fogalmazott. Kiemelte, hogy van valós idejű utastájékoztató a megállókban, van wi-fi a villamoson, stb.

“A szövetséghez való csatlakozás lényege, hogy az előnyünket tudjuk növelni. A csatlakozás azt várja el a várostól, hogy hozzuk létre az okosváros stratégiát, amin egyébként is dolgozunk, év végére elkészül. A program négy várost szólított meg, Miskolcnak a Modern Városok programjában is szerepel, hogy támogatást kap a kormánytól a fejlesztésre” – mondta az alpolgármester.

Úgy véli, hasznos, lakossági fejlesztéseket eredményezhet a szervezethez való csatlakozás. Példaként említette, hogy akár egy gombnyomással megnézhetjük, a telkünk mennyiben beépíthető, vagy éppen melyik óvodába vihetjük a gyereket…”

Forrás:
Ülésezett Miskolc közgyűlése – 2016. április; Borsod Online; 2016. április 21.
Lásd még: Ülésezett Miskolc város közgyűlése; minap.hu; 2016. április 21.