„A Magyar Közlöny tegnapi számában jelent meg az építésügyi törvény módosítása, amely orvosolja a tavaly év végi jogi változások legnagyobb problémáit.
Tavaly szinte sokkhatás alatt írtuk meg, hogy mostantól mindenki azt épít, amit akar, beleértve bármi olyat, amelynek azután senki, még az építtető sem örül. Külön cikkben elemeztük, milyen szélsőségek történhetnek akkor, ha a helyi építési szabályozásokból csak annyit kell betartani, hogy milyen magas és mekkora alapterületű lehet egy lakóház. A mögöttünk lévő hónapok óriási joghézagban teltek, a hatályos jogszabályok szerint ugyanis nem kellett figyelembe venni még azt sem, hogy az egyes telkekre hány lakás épülhet.Pedig ez utóbbi egyáltalán nem mindegy. Oké, hogy mindenki elsősorban a saját boldogulására koncentrál, de azért nem kell sok empátia ahhoz, hogy belássuk: ha egy adott területen hirtelen jóval nagyobb lesz a beépítés sűrűsége, mint korábban, akkor a környékre jellemző megszokott adottságok jelentősen megváltoznak. Ha több a lakó, nagyobb a forgalom, szélesebb, jobb utak kellenek, új iskolák, óvodák, bölcsődék, orvosi rendelő. Az új helyzetben bolt még csak-csak nyílik, hiszen ami rentábilis, az előbb-utóbb vállalkozók által megvalósul.
A fentebb felsorolt dolgok azonban nem ilyenek. Utakra, infrastruktúrára, szociális ellátásra, köznevelésre bizony áldozni kell. Ha nem szabályozzuk, hogy egy adott telken hány lakás lehet, az élelmes vállalkozó olyan minitársasházat épít a szomszédunkba, hogy csak pislogunk. Mindezt teljesen törvényesen tehette volna – eddig.
A most megjelent törvénymódosítás ugyanis befoltozza a legfontosabb lyukakat az építésügyi jogrendszeren. Mostantól be kell tartani a helyi szabályozásokból azt is, hogy egy telekre hány ház, illetve hány lakás épülhet, sőt azt is, hogy mennyi zöldfelületnek kell megmaradnia. Az már csak az ínyenceknek való információ, hogy az örökségvédelmi és településkép-védelmi kérdésekkel sem kellett hónapokig senkinek foglalkoznia igazán, ha nem akart. Személyes tapasztalatom főépítészként az volt, hogy azért a többség akart, de akkor is, ez így elég durva volt.
A lényeg, hogy a legfontosabb kérdéseket illetően megnyugodhatunk. A helyi szabályozások a közösség érdekeit védik az egyéni túlkapások ellen, így mindenkinek érdeke, ha ezeket a szabályokat betartják. Az más kérdés, hogy a hatályos helyi szabályozások megengedőbb szemlélettel módosíthatók-e az intenzívebb lakossági építkezések érdekében. Személyes véleményem az, hogy az építőiparon keresztüli gazdaságélénkítés jogi terepe nem az országos, hanem a helyi építési szabályozások korszerűsítésében van. Az erre vonatkozó szemlélet esetleg – ajánlás szintjén – országosan meghatározható, de a végrehajtást az egyes településekre kell bízni, hogy ők döntsék el, nekik mi fontos. Ennek egyszerű oka van: ők vannak helyben, ők tudják – ha tudják –, mire szeretnének jutni.
Kormányközeli információk szerint folyamatban van a fent említett településképi védelemre vonatkozó szabályozás kidolgozása, amely azért megtartaná a megengedő szemléletet. Ha ez jól sikerül, akkor a gyerek megmarad, a fürdővizet mégis sikerül kiönteni. Az építésügyre vonatkozó tavaly év végi jogalkotói lendülettel nem az élénkítést szorgalmazó szándék volt a baj, hanem az alapvető értékekre vonatkozó garanciák hiánya.”
Forrás:
Mégsem építhetünk bármit; Őrfi József; mno.hu; 2016. május 7.
2016. évi XXXVI. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról; Magyar Közlöny; 2016. évi 64. szám; 2016. május 5.; 5205-5207. oldalak (pdf)
