Molnár Zsolt (Románia): az elektronikus közigazgatás által lehet csökkenteni a bürokráciát

„„Sürgősen lépéseket kell tennünk a bürokrácia csökkentésének irányába a temesvári polgármesteri hivatalon belül. E téren az elektronikus közigazgatás bevezetését szorgalmaznám, hisz ez megkönnyítené az ügyintézést és jelentősen csökkentené a várakozási időt a kasszáknál” – mondta Molnár Zsolt parlamenti képviselő, az RMDSZ temesvári polgármesterjelöltje a román köztelevízió (TVR) szombat esti választási vitaműsorában.

Az RMDSZ jelöltje kitért arra is, hogy a bánsági kisebbségek élhető, modern város szeretnének és az RMDSZ listáján induló kisebbségi koalíció a mindennapi élet komfortérzetének növelését szeretné elérni.

„Ki kell tudjuk használni a technológia nyújtotta lehetőségeket, hiszen a XXI. században legtöbbünknek van mobiltelefonja és internetkapcsolata, sokan pedig már okos telefonnal rendelkeznek. Ezek olyan lehetőségek, amelyekre eddig nem fektettünk kellő hangsúlyt, pedig az elektronikus közigazgatás bevezetése minőségi előrelépést a hivatali ügyintézés terén” – mondta a vitaműsorban Molnár.

Hozzátette: tisztában van azzal, hogy sokan nem tudják használni az új technológiákat, viszont kiemelte, az elektronikus közigazgatás bevezetése számukra abban jelentene segítséget, hogy lényegesen lecsökkenne a hivatali irodáknál és a kasszáknál eltöltött várakozási idő.

Emellett Molnár Zsolt átvenné a Bukarestben már használatos „Papírvágó bizottság” ötletét is. Ezt az elképzelést a Cioloș-kormány vezette be a kormányzati intézmények közötti fölösleges bürokrácia visszaszorítása céljából és az idei év során számos előrelépést ért el. „Ezt a rendszert a városi közigazgatás alegységei és intézményei körében is alkalmazni lehetne, így csökkenteni tudnánk a bürokráciát, a papírfogyasztás csökkentése által zöldebbé tennénk a hivatalt és hatékonyabbá válna az ügyintézés menete” – zárta gondolatát Molnár.[Maszol]”

—–

„Új fejezethez érkezett a Cioloş-kormány harca a közigazgatásban tapasztalható bürokrácia csökkentéséért: az Országos Adóhatóság (ANAF) élére most olyan személy került, akinek a legfőbb feladata éppen ez lesz.
Dacian Cioloş miniszterelnök még februárban mutatta be a maisimplu.gov.ro internetes oldalt, amelyen bárki megoszthatja a kérdéssel kapcsolatos észrevételeit: milyen esetekben találják túlságosan bonyolultnak az ügyintézést, és hogyan lehetne szerintük ezeket leegyszerűsíteni. Az észrevételeket az úgynevezett „papírvágó bizottság” dolgozza fel, amelynek feladata az állampolgárral való kapcsolattartás lenne a hivatali ügyintézés elősegítése érdekében…[Székely Hírmondó]”

Forrás:
Molnár Zsolt: az elektronikus közigazgatás által lehet csökkenteni a bürokráciát; Maszol; 2016. május 29.
Csökkentenék a bürokráciát : Munkában a papírvágó bizottság ; Székely Hírmondó; 2016. március 8.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:külföldön, közigazgatási informatika
Kiemelt szavak: , , , , , , , , .
Közvetlen link.