Skip to main content
szakirodalomterületfejlesztés

A fejlesztéspolitikai intézkedések miként járultak hozzá a területi kohézió növekedéséhez?

Szerző: 2016. június 24.No Comments

„A HÉTFA Kutatóintézet igazgatója azt elemezte, hogy a fejlesztéspolitikai intézkedések miként járultak hozzá a területi kohézió növekedéséhez.

Előadásában[.pptx] olyan kérdéseket járt körül, mint:

  • Segítette-e a térségi hátrányok leküzdését?
  • Segített-e integrálódni a nagyobb, erősebb piacokhoz?
  • Épített-e és hogyan a helyi adottságokra?
  • Összehangolta-e helyben a fejlesztéseket?
  • Javította-e a térségek közötti és térségi együttműködést?

Hangsúlyozta, hogy a fejlesztési források a területi kohézióra elsősorban nem a források megcélzott tartalmával, hanem a források elosztásának módjával hatott. Ugyanakkor az eddigi tanulságok alapján a fejlesztéspolitika nem veheti át a területpolitika szerepét. A fejlesztéspolitika csak akkor tudja érdemben erősíteni a területi kohéziót, ha létezik egy olyan jól végiggondolt területpolitika, amire támaszkodhat és amit támogatni tud. Amit saját hatáskörben a fejlesztéspolitika megtehet, az a helyi együttműködések ösztönzése, a már létező helyi együttműködések támogatása, de szigorúan nem a helyi együttműködések kikényszerítése.

A Fejlesztéspolitikai Akadémiát a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség rendezi meg [eredetileg] azzal a céllal, hogy a szakmai fórumot biztosítson a fejlesztéspolitika területén dolgozó szakemberek számára.”

Forrás:
Balás Gábor előadása a Fejlesztéspolitikai Akadémián; HÉTFA Kutatóintézet; 2016. június 9.