Skip to main content
közigazgatás: magyar

57. Kormányinfó: két kormánykabinet jön létre

Szerző: 2016. július 7.No Comments

„A miniszterelnök döntése nyomán a kormányzat munkája két kormánykabinetbe, egy gazdasági és egy stratégiai kabinetbe tagozódik a jövőben – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az 57. Kormányinfón, amelyet Kovács Zoltán kormányszóvivővel tartott közösen.

A tárcavezető kifejtette: mindkét kabinetet miniszter vezeti majd, döntéshozó és -előkészítő szervekről van szó, Orbán Viktor döntése alapján témák, ügyek tartoznak majd a kabinetekhez.

A változás célja, hogy több idő maradjon a két kabinetben jelentős döntések előkészítésre, egyeztetésekre, és hatékonyabb legyen a kormányzati tevékenység, jobb legyen a kormányzás – magyarázta Lázár János.

Úgy vélte, a két kormánykabinet felállítása elsősorban a miniszterelnök munkáját segíti, ezek lesznek a vélemények ütköztetésének helyszínei, mert bizonyos témák kitárgyalására a kormányülés nem alkalmas. Mint mondta, személyi változást miniszteri szinten nem tervez a kormányfő. A Miniszterelnökségen az államtitkári változásokat lezártnak tekinti Lázár János, de helyettes államtitkári szinten még lehet változás.

A két kabinet nem egy „beszélgető fórum” lesz, hanem egy formális döntéshozó fórum, jogi relevanciával bír a tevékenysége. A személyes sorsát illető felvetésre úgy fogalmazott: „nekem úgy tűnik, hogy több munkám lesz, mint eddig, (…) érintett vagyok a két kabinet tevékenységében”. Kérdésre azt is elmondta: a kabinetekre vonatkozó személyi döntések ismertetése a miniszterelnök kompetenciája. A miniszter tájékoztatása szerint a strukturális kérdésekről a következő, július 20-i kormányülésen tárgyalnak.

Fővárosi beruházásokról döntött a kormány
Számos fővárosi kulturális beruházásról döntött a kormány – jelentette be Lázár János. Az 57. Kormányinfón ismertette, hogy – Tarlós István főpolgármester jelenlétében – határoztak arról, felújítják az Országos Széchényi Könyvtár főépületét, erre hivatalos tervpályázatot írnak ki, emellett nagy raktárépületet kap az intézmény, várhatóan Piliscsabán.

Döntöttek arról is, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum „használatába ajánlják” a józsefvárosi Palotanegyed több épületét – a Magyar Rádió régi székházának használaton kívüli részeit, valamint az Esterházy- és a Károlyi-palotát -, és ezek között visszaállítják, növelik a zöldfelületeket. A projektre az intézmény főigazgatójától várják a koncepciót.

A miniszter azt is közölte, hogy mintegy 25 milliárd forintból felújítják az Operaház főépületét 2017-2018-ban. Az intézmény művészei az Erkel Színházban és valószínűleg az Eiffel-csarnokban fognak játszani a rekonstrukció alatt. A kabinet emellett új központi épületet keres a Természettudományi Múzeumnak.

A kormányülésen megerősítették az állatkerti fejlesztések támogatását is, a 25 milliárd forintos fejlesztési támogatás rendelkezésre áll és a parkolási problémák megoldására is tesznek lépéseket – tudatta a miniszter.

Elmondta azt is, hogy a három nagy budapesti pályaudvar sorsáról még nem hoztak döntést, további egyeztetés lesz róluk…”

Forrás:
Két kormánykabinet jön létre; Miniszterelnökség; 2016. július 7.