Találat: stratégiai kormánykabinet

Először ülésezett a stratégiai kabinet

„Harmincegy napirendi pont tárgyalásával megkezdte munkáját a kormány közelmúltban létrehozott stratégiai kabinetje kedden. A Lázár János vezette testület első ülésén előterjesztőként részt vettek a tárgyalt területekért felelős tárcavezetők, így jelen volt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, Pintér Sándor belügy- és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter. A stratégiai kabinetben állandó tag Trócsányi László, az igazságügyi tárca vezetője és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, míg Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke állandó meghívott. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter július elején jelentette...

Részletek

Az új kormányzati struktúra célja a kabinet erősítése

„A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a kormányzati struktúra átalakításának célja, hogy erősítse a kabinet döntési és stratégiai vezetési képességét, illetve segítse a miniszterelnököt felkészülni a következő választásra. Lázár János erről Figyelőnek adott interjújában beszélt. Azt mondta, az átalakítással a különböző tárcák és a kormány között létrejön egy olyan fórum, ahol a vitás kérdések rendezhetők. A két új kabinet nemcsak döntéseket készít majd elő, hanem maga is hozhat határozatokat, így erősítve a kormány döntési és stratégiai vezetési képességét. A gazdasági kabinet a döntések...

Részletek

57. Kormányinfó: két kormánykabinet jön létre

„A miniszterelnök döntése nyomán a kormányzat munkája két kormánykabinetbe, egy gazdasági és egy stratégiai kabinetbe tagozódik a jövőben - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az 57. Kormányinfón, amelyet Kovács Zoltán kormányszóvivővel tartott közösen. A tárcavezető kifejtette: mindkét kabinetet miniszter vezeti majd, döntéshozó és -előkészítő szervekről van szó, Orbán Viktor döntése alapján témák, ügyek tartoznak majd a kabinetekhez. A változás célja, hogy több idő maradjon a két kabinetben jelentős döntések előkészítésre, egyeztetésekre, és hatékonyabb legyen a kormányzati tevékenység, jobb legyen a kormányzás...

Részletek