közigazgatás: magyarterületfejlesztés

MÖOSZ: a megyék egyik új feladata a vidéki Magyarország érdekében való fellépés lehet

Szerző: 2016. november 27.No Comments

„A Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ) szerint a megyék szerepe megváltozott, egyik új feladatuk a vidéki Magyarország érdekében való fellépés lehet.

Erről Szabó István, a MÖOSZ társelnöke, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke beszélt A vidék teszi a dolgát című konferencia megnyitása előtt tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. A szövetség által szervezett, a magyar vidék helyzetéről szóló tanácskozás célja, hogy áttekintsék, hogyan lehet gazdagabb a magyar vidék, mit tesznek és tehetnek ennek érdekében a helyi élet gazdasági, közösségi vezetői, a megyei önkormányzatok és a kormányzati szereplők.

Szabó István a sajtótájékoztatón elmondta: 2012-ben megváltozott a megyék szerepe, az addigi intézményfenntartói státusból egy területrendezési státusba kerültek, ami drasztikus váltás volt, a megyei vezetők pedig elkezdték keresni a helyüket és az új feladatokat. Az egyik ilyen feladat pedig a vidéki Magyarország érdekében való fellépés lehet – hangsúlyozta. Hozzátette, az útkeresés a része a konferencia is, amelyen a vidéki Magyarország problémáiról szeretnének beszélni, és olyan platformot teremtenének, ahol a kisvárosok érdekeit is meg lehet jeleníteni, mivel úgy látják, hogy egyfajta megosztottság jellemzi Magyarországot: Budapest centrumként “mindent visz”, a vidék érdekei pedig egy kicsit perifériára szorultak.

A MÖOSZ társelnöke kiemelte: szeretnék elérni, hogy potenciális partnert lássanak bennük a minisztériumok és a szakhatóságok, ezért hívták meg a rendezvényre a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselőit.

Szepesi Balázs, a rendezvényt támogató Hétfa Kutatóintézet és Elemző Központ stratégiai igazgatója arról beszélt, hogy a “cselekvő vidéket” szeretnék bemutatni, és bebizonyítani, hogy a vidék az ország élettel teli része. A részletekről szólva azt mondta, a konferencia előadói történeteken keresztül mutatják majd be, hogyan lehet jobban megszervezni a vidék életét.

A konferencián előadást tart mások mellett Németh Nándor, a Gyulajért Alapítvány kuratóriumának elnöke, aki a halmozottan hátrányos helyzetű Gyulajon kezdte el fejleszteni a helyi gazdaságot, így adva munkát az ott élőknek. Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat elnöke előadásában azt mutatja be, mit tehet egy megye a határok által szétszakított közösségek újraszervezéséért.

Szepesi Balázs közölte, a konferencián arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a vidék életének szervezése a helyi emberek, a megyei önkormányzatok és az országos kormányzati szervek közös feladata. Annak érdekében, hogy e szereplők között állandó együttműködés alakuljon ki, elkezdtek kidolgozni egy “tézisgyűjteményt”, amely egy rövid helyzetértékelés és javaslatcsomag arról, hogyan lehetne jobban képviselni a kormányzati döntések során a vidéki szempontokat.

Szeretnék elérni, ne vidékfejlesztésről, hanem vidékstratégiáról beszéljenek, mert a vidéki ember jól akar élni, nem fejlődni akar – fogalmazott az igazgató.”

Forrás:
MÖOSZ: a megyék egyik új feladata a vidéki Magyarország érdekében való fellépés lehet; Pest megyei portál/MTI; 2016. november 24.