közigazgatás: külföldönpolitikai informatika

Internetes álhírektől féltik a német választásokat

Szerző: 2016. november 28.No Comments

„Angela Merkel kancellár szerint országának meg kell birkóznia az álhírekkel.

Angela Merkel a napokban jelentette be, hogy 2017-ben újra versenybe száll a kancellári posztért. A 2017-es német választásokat szerinte azonban döntően befolyásolhatják majd a közösségi oldalakon terjedő álhírek, amikkel addigra mindenképpen meg kell birkózniuk az ország törvényhozóinak.

A negyedik ciklusára készülő kancellár elmondta, hogy a véleményeket már nem olyan módon formálják, mint 25 évvel ezelőtt. “Manapság már hamis weboldalak, botok, trollok vannak – dolgok, amik újratermelik egymást, különféle algoritmusokkal befolyásolva a véleményeket, nekünk pedig meg kell tanulnunk megbirkózni velük” – jelentette ki beszédében Merkel.

Mint ismeretes, az amerikai elnökválasztás után többen is azzal vádolták a Facebookot és a Twittert, hogy nem tettek meg mindent a végeredményt is befolyásoló álhírek terjedésének megakadályozásáért. Heiko Maas német igazságügyi miniszter már tavaly is azon a véleményen volt, hogy Zuckerberg közösségi oldalát médiavállalatként kellene kezelni, ebben az esetben ugyanis felelőssé tehetnék a rajta megjelenő tartalmakért.”

Forrás:
Netes kamuhírektől féltik a német választásokat; PCWorld.hu; 2016. november 26.