közigazgatás: külföldönközigazgatási informatika

Informatikai fejlesztés segítségével mérik és elemzik a parlament munkáját Szlovéniában

Szerző: 2016. december 11.No Comments

„Fiatal szlovén informatikusok olyan alkalmazást fejlesztettek ki, amely méri és elemzi a parlament munkáját – közölte a helyi sajtó. A “parlaméter” lehetővé teszi az újságírók és a széles közvélemény számára, hogy egyszerűbben követhessék és elemezhessék a parlamenti képviselők felszólalásait, szavazásait és más aktivitásait. A nonprofit szervezet kutatói két évig dolgoztak az applikáción, amelynek kifejlesztésére a Google nyílt pályázatán 300 ezer euró támogatást is elnyertek. A fiatal tervezők abban bíznak, hogy a programot mindenki használja majd, aki érdeklődik a politika iránt, ugyanakkor más informatikusoknak is érdekes lesz, akik tovább fejleszthetik a rendszert és új ötletekkel állhatnak elő.

Az alkalmazással (parlameter.si) egyszerűen lehet követni, mely honatya hogy szavazott, továbbá csoportosítani lehet őket azon szavak alapján, amelyeket a legtöbbször használnak, valamint azon témák szerint, amelyben legtöbbet felszólalnak. Az is hatékonyan ellenőrizhető, mely törvényekre szavaztak a képviselők és milyen gyakran vesznek részt az üléseken. A program továbbá lehetővé teszi, hogy a képviselőket ne csak pártjuk szerint, hanem érdeklődési körük alapján is lehessen csoportosítani.

A 90 fős parlament minden tagja rendelkezik majd saját profillal, amely tanulmányozható. A szoftverrel elemezni és csoportosítani lehet a különböző döntéseket, jegyzőkönyveket és hivatalos iratokat, valamint a képviselők felszólalásait is. Az új alkalmazás végül is azokat a dokumentumokat gyűjti össze, amelyek eddig is elérhetők voltak a parlament honlapján, de rendszertelenül, ezért nehéz volt őket elemezni. A fejlesztők azt remélik, hogy az applikáció más civil szervezetek érdeklődését is felkelti, és idővel az állampolgárok számára elérhető lesz minden olyan adatbázis, amellyel az állam rendelkezik, és amely nyilvános, fontos a közvélemény számára.”

Forrás:
Mobilszoftver méri és elemzi a parlament munkáját Szlovéniában; SG.hu/MTI; 2016. december 8.
Lásd még: Slovenia voting analysis tool shared as open source; Gijs Hillenius; Joinup; 2016. december 9.