Skip to main content
hírközlésközigazgatás: magyartávközlés

Indul a Szupergyors Internet Program kivitelezését követő projekt

By 2017. február 7.február 13th, 2017No Comments

„A Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében 400 millió forint európai uniós és hazai támogatásból megvalósuló projekt célja a Szupergyors Internet Program szélessávú fejlesztéseinek előkészítéséhez és végrehajtásához kapcsolódó feladatok ellátása. A projekt nagyban hozzájárul ahhoz, hogy 2018 végére Magyarországon minden olyan háztartás, amely ezt igényli, hozzáférhessen a szupergyors internethez.

A Szupergyors Internet Program kivitelezését követő projektben a megépülő hálózatok szakszerűségét, elvárt minőségét, jogszabályi feltételeknek való megfelelését biztosító felügyelőmérnöki hálózat kiépítésével és működtetésével kapcsolatos munkafolyamatokra kerül sor.
A Szupergyors Internet Programban megvalósuló kivitelezések műszaki lekövetései a projekt által biztosított felügyelő mérnöki tevékenység formájában zajlanak. A projekt feladata a SZIP keretében nyertes pályázók, valamint az önerős fejlesztési megállapodást aláírók tevékenységének folyamatos ellenőrzése, a kiviteli munkák követése, műszaki ellenőrzése, a megépült hálózatok megfelelőségi, minőségi és átvételi vizsgálatainak biztosítása a tervezési és hálózatépítési ajánlásban, a tervezési és kivitelezés követési útmutatóban foglaltaknak megfelelően.
Az ellenőrzések a szolgáltatók által vállalt lefedettség és technológiai megvalósítás magas szintű hálózati és szolgáltatási minőségére, a támogatási összeg hatékony felhasználása, és a határidők betartása fókuszálnak.

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség, mint projektgazda gondoskodik a felügyelő mérnökök kiválasztásáról, felkészítéséről, szükség szerinti képzéséről, valamint az egyes pályázati szakaszoknak megfelelő ütemben elkészítendő munkaterveiről, azok teljesítéséről és adminisztrációjáról is.

Kapcsolódó projektek: SZIP – Kivitelezés követése (KKP)
KIFÜ szerepe a projektben: Projekt gazda
Projekt azonosító: GINOP-3.4.4-16-2016-00001
Indítás: 2016
Zárás: 2018
Támogatás összege: 400 Millió forint
Projekt státusza: Folyamatban lévő…”

Forrás:
Indul a Szupergyors Internet Program kivitelezését követő projekt; Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség; 2017. február 7.
GINOP-3.4.4-16 Szélessávú fejlesztések előkészítéséhez és végrehajtásához kapcsolódó feladatok ellátása; Széchenyi 2020