hírközléstávközlés

Az EU-nak fel kell gyorsítania az 5G-hálózatok kiépítését

Szerző: 2017. március 27.No Comments

„Az Európai Unió többet is tehetne az új szabvány elterjedéséért.

Andrus Ansip digitális piacért felelős uniós biztos kritikát fogalmazott meg a szervezettel szemben. A politikus úgy vélte, hogy az Európai Uniónak ideje lenne végre előmozdítania az 5G-hálózatok kiépítését. A technológia megléte elengedhetetlen a gépek közötti gyors adatcseréhez, a hálózatba kötött autóvezetéshez és a digitális egészségügyi ajánlatokhoz.

Ansip kijelentette, hogy Dél-Korea már 2018-ban üzembe helyezheti az első 5G-hálózatait, Japán pedig 2020-ban követheti. Ezért az EU-nak legalább azt a minimális célkitűzését kellene elérnie, hogy 2020-ra minden tagállam egy-egy városában legyen 5G-hálózat.

A politikus kiemelte, hogy a múltban számos kormány a mobillicencek értékesítésekor túlzottan a beszedhető bevételekre figyelt és ezért a távközlési konszerneknek végül hiányoztak a megfelelő összegek a befektetésekhez. Az olyan államok, mint Észtország más utat választottak és végül ebből pénzügyileg profitáltak, mert a gazdaság erősebben növekedett. Azt akarják, hogy az 5G egész Európában és ne csupán egyes helyeken legyen elérhető. Az európai uniós piac erős töredezettsége nagy problémát jelent az európai digitális gazdaságnak.

Ansip végül felszólította az európaikat arra, hogy legyenek nyitottabbak a fejlődésre. Az olyan ötleteket, mint a robotadó, elutasította. Amennyiben ilyen megoldásokat alkalmaznának, akkor a fejlődést adóztatnák meg és a világban más államok vennék át az Európai Unió helyét.”

Forrás:
Az EU-nak fel kell gyorsítania az 5G-hálózatok kiépítését; SG.hu; 2017. március 26.
Szerkesztői megjegyzés:
Kicsit türelmetlennek tűnik az uniós biztos, mivel jelenleg nincs az 5G-nek elfogadott szabványa, de ilyen készülék sincs. A szabványosítás folyamatban van, talán 2019-2020-ra készen lesz.
5G specs announced: 20Gbps download, 1ms latency, 1M devices per square km; Sebastian Anthony; Ars Technica; 2017. február 24.
5G; Wikipédia