Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyar

Veszélybe kerülhet a nyíregyházi buszközlekedés

Szerző: 2017. április 2.No Comments

„Leállhat májusban a busz tömegközlekedés Nyíregyházán, mert a helyi önkormányzat többszöri egyeztetés után sem tudott megállapodni a szolgáltatás finanszírozásában. Az Észak-magyarországi Közlekedési Központ (ÉMKK) Zrt. a veszteségei pótlására az elmúlt években fizetett 430 millió forinttal szemben idén 915 millió forintot kér a várostól. Az ÉMKK által igényelt összeg és a város által eddig fizetett összeg között így 485 millió forint a különbség.

A város közgyűlése csütörtökön úgy döntött, hogy levélben fordulnak Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterhez, a feladat- és hatáskörrel rendelkező tárca vezetőjéhez. Arra kérik a minisztert, hozza meg a szükséges döntést annak érdekében, hogy a közszolgáltatás május elseje után is folyamatos lehessen.

Lapunk kérdésére Rendes Sándor, az önkormányzat sajtószóvivője elmondta: már korábban egy Seszták Miklós miniszterrel folytatott közös megbeszélésen létrejött egy egyezség, ami rendezte volna a helyzetet. – Arra nincs rálátásunk, hogy a közlekedési cég időközben ettől miért állt el. Most a közgyűlés ismét tett egy olyan javaslatot, amely mindkét fél számára elfogadható módon rendezheti a problémát, és egyben kérte a tulajdonosi jogokat gyakorló miniszter urat, hogy járjon el a cég felé a mindenkit megnyugtató megoldás érdekében – tette hozzá.”

Forrás:
Veszélybe kerülhet a nyíregyházi buszközlekedés; Borsodi Attila; Magyar Idők; 2017. március 30.