Skip to main content
gazdaságinformatika

A MÁV átállt az új, hárommilliárdos, informatikai háttérrel támogatott közlekedésfejlesztési rendszerére

Szerző: 2017. április 8.június 4th, 2017No Comments

„8 ezer kilométernyi vágányhálózat és 38 ezres ingatlanállomány kezelésének és karbantartásának irányítását modernizálták

Egységes, a műszaki és az azt támogató gazdasági folyamatokat is magában foglaló vállalatirányítási rendszerre állt át a MÁV-csoport a napokban lezáruló, „Infrastruktúra és gördülő állomány karbantartó szoftver, valamint IT alkalmazás konszolidáció” elnevezésű közlekedésfejlesztési projektjével. A MÁV-on belül INKA néven emlegetett program értékben és komplexitásban Magyarország egyik legnagyobb fejlesztési projektje; hasonló nagyságrendű szervezési feladat megvalósítása tízévente egyszer fordul elő a nagyvállalatok életében. 1,9 milliárd forintos KÖZOP- és 1,4 milliárd forint értékű IKOP-támogatásból finanszírozta a fejlesztést a MÁV és a MÁV-START alkotta konzorcium.

Az INKA projekt tartalma, fókuszterülete a karbantartás-irányítás és kapacitáskorlátozás-tervezés hatékonyságának növelése, mivel ezek a szakterületek, tevékenységek meghatározó módon járulnak hozzá a már 90 százalék fölé emelt menetrendszerűség további javításához. A hatékonyságnövelést ezen üzleti, működési folyamatok esetében informatikai oldalról egy standard, a legjobb nemzetközi iparági gyakorlatok bevezetését lehetővé tevő komplex szoftveralkalmazási rendszer – az INKA – bevezetése alapozta meg. A több mint másfél éves informatikai fejlesztés végrehajtására a vasúttársaság a közbeszerzés keretében kiválasztott Hewlett Packard Enterprise vállalati szolgáltatások üzletágával (HPE ES, 2017. április 3-ától DXC Technology) szerződött, és szoftverszállítóként az SAP Hungary Kft.-t is bevonták feladat végrehajtásába.

Az INKA értékben és komplexitásban Magyarország egyik legnagyobb fejlesztési projektje; hasonló nagyságrendű szervezési feladat megvalósítása nagyvállalatok életében is tízévente egyszer fordul elő. A nemzeti vasúttársaság életében pedig különösen hangsúlyos, mert fontos része a működését racionalizáló és gazdagosabbá tevő, négy éve elkezdett folyamatoknak.

A mintegy ezermilliárd forint értékű vagyont kezelő MÁV-csoport célul tűzte ki, hogy az infrastruktúra, vagyis az általa működtetetett 8000 kilométeres, nyílt hozzáférésű vasúti pályahálózat-karbantartás irányítása és a kapacitáskorlátozás-tervezés, a 17 ezer épületből és 21 ezer földterületből álló ingatlanvagyon üzemeltetése, hasznosítása, valamint a gördülőállomány kapacitásai magasabb szinten álljanak rendelkezésre, ezáltal a menetrendszerűség és a szolgáltatások színvonala javuljon. A projekt megvalósításával a folyamatalapú működés felváltotta az eddigi szervezetalapú működést. Áttekinthetőbbé váltak az üzemeltetési, karbantartási és felújítási folyamatok, hosszabb távon is kiszámíthatóak az anyag- és gépigények, és három évre előre tudják tervezni a pályakarbantartások során szükséges vágányzári időket. A széttagolt kisebb rendszerek helyett bevezetett integrált struktúra hatékonyságnövekedést és jelentős megtakarításokat eredményez.

A projekt a folyamatok 70 százalékát érinti a vállalatcsoportnál. 140 szervezeti csoportból nyolcszázan vettek részt a megvalósításban, ötszázan a hónapokig tartó tesztelésben, és tavaly november óta 250-en oktatták a komplex informatikai alkalmazáscsomagot használó 4400 felhasználót, akiknek új munkakultúrát is el kellett sajátítaniuk. Az új alkalmazásokhoz szükséges szemléletváltás közép távon a munkavállalók számára is tervezhetőbbé, ezáltal könnyebbé, átláthatóbbá, gyorsabbá és hatékonyabbá teszi a munkát.

Háttérinformációk:
A Magyar Közlöny 2015/70. számában hivatalosan közzétett 1329/2015 (V.22.) Kormányhatározat szerint az „Infrastruktúra és gördülő állomány karbantartó szoftver, valamint IT alkalmazás konszolidáció” elnevezésű projektjavaslatunk támogatásának jóváhagyásáról, akciótervi nevesítéséről és a projektköltségek fedezetének biztosításáról döntött a kormány.

Az INKA néven emlegetett projekt teljes költsége mintegy 3,3 milliárd forint, melynek 100 százalékos támogatási intenzitással történő finanszírozására és 20 hónap alatt történő megvalósítására két szakaszra való bontással került sor. Ennek az első szakasza KÖZOP-támogatási szerződéssel valósult meg, melynek összege 1,9 milliárd forint. További 1,4 milliárd forint értékű IKOP-támogatásból finanszírozta a fejlesztést a MÁV és a MÁV-START alkotta konzorcium.

A Hewlett Packard Enterprise vállalati szolgáltatások üzletága, amely 2017. április 3. óta DXC Technology-ként működik, feltételes, nyílt, európai uniós értékhatárt elérő, egyfordulós közbeszerzési eljárásban nyerte el a jogosultságot az INKA alaprendszer megvalósítására.”

Forrás:
A MÁV átállt az új, hárommilliárdos, informatikai háttérrel támogatott közlekedésfejlesztési rendszerére; MÁV Magyar Államvasutak Zrt.; 2017. április 6.