„– Az ellenzék a politika természeténél fogva igyekszik mindent rossznak beállítani. Annyi azért kijelenthető, hogy az egészségügy területén a jelentős béremelés ellenére elmaradt az igazi áttörés.
– A magyar egészségügy a sokadik átalakítását éli meg a 80-as évek óta, és nem szabad homokba dugni a fejünket, mert valóban vannak problémák. Az is igaz ugyanakkor, hogy nem lehet egységesen tekinteni a teljes ellátórendszerre. A magyar egészségügy egyszerre jeleníti meg a XIX. és a XXI. századot. Az infrastruktúra fejlesztése terén rengeteget fejlődtünk, az orvosok, illetve az ápolók béremelése is jelentős volt az elmúlt három évben, és javult a járóbeteg-ellátás színvonala is, miközben Budapest egyes kórházaiban a betegek aggasztó állapotokat tapasztalnak.– Mi az oka ennek a kettősségnek?
– Jelentős eltérést tapasztalhatunk egyes intézmények között, de még a kórházakon belül az egyes osztályok színvonalában is lényeges különbségek vannak.A felújításokat a műtőknél kezdtük, amiből a beteg nem sokat érzékel, de amikor a beavatkozás után átkerül a kórterembe és ott omladozó vakolatot lát, akkor az alapján ítéli meg a kórházi állapotokat. Miközben sokan azt mondják, hogy rossz állapotban van az egészségügy, a felmérések szerint a betegek 50-60 százaléka elégedett a kórházi, 70-80 százaléka a járóbeteg-ellátással, míg 80 százaléknál is többen tartják jónak a háziorvosi ellátást.
– Az emberek egészségi állapota is egyfajta tükörképe az ellátórendszernek. Ebben nem állunk túl jól.
– Kétségtelen, hogy bizonyos adatok rendkívül aggasztók. Az 55–65 éves korcsoport egészségi állapotánál vannak a legnagyobb problémák. Szemléletváltásra van szükség, a betegségek megelőzésére legalább annyit kellene költeni, mint a gyógyításra. Nemzeti programokat kell indítani, ilyen lehet a rákszűrés vagy a szív- és érrendszeri betegségek megelőzése.– A másik sokat kritizált terület az oktatásügy, amelyben talán a legnagyobb változás az intézmények állami fenntartásba vétele. Sokak szerint nem lett hatékonyabb az iskolák működtetése. Mit gondol erről?
– Nem csupán az intézményeket vettük át, hanem kifizettünk 1200 milliárd forint önkormányzati adósságot, amelynek jó része az iskolák finanszírozásából állt elő. Ma ezt a rendszert az állam fenntartja és fejleszti. Az infrastruktúra megújítása mindenhol zajlik, tantermek, uszodák, tornatermek, óvodák és bölcsődék épülnek. Az sem elhanyagolható, hogy 2010 óta 27 milliárdról 79 milliárd forintra nőtt a gyermekétkeztetés támogatása. Már félmillió gyermek étkezik ingyen, és a rászoruló gyermekek szülei az őszi, a téli, a tavaszi és a nyári szünetben is igényelhetik az ingyenes étkezést a helyi önkormányzatnál, a kormány teljes mértékben fizeti azt. A tankönyvellátás az 1–9. évfolyamon ingyenes, és rászorultsági alapon a 10–12. évfolyamon a diákok több mint hatvan százaléka kapja térítésmentesen a kiadványokat, így összesen 1,1 millió tanulónak biztosítjuk ingyenesen a tankönyveket.– Viták zajlanak az oktatás tartalmi kérdéseiről is.
– Ezt a vitát a szakmának kell lefolytatnia. Nehéz meghatározni, hogy a versenyképes tudás megszerzéséhez egy mai fiatalnak mit kell és mit nem kell megtanulnia. Két nagy kihívás áll a magyar gazdaság előtt: az automatizálás és a digitalizálás. A következő húsz-harminc évben radikális változások lesznek az ipari termelésben. Jelentősen csökkenni fog a munkaerőigény, ehhez is alkalmazkodni kell majd. A magyar pedagógustársadalomnak is fel kell készülnie arra, hogy várhatóan egészen mást kell majd tanítani néhány év múlva, mint most.– A bürokráciacsökkentés is visszatérő téma a közbeszédben. Siker vagy kudarc volt ez a kezdeményezés?
– Hogy klasszikust idézzek: sokat tettünk, de még nem eleget. Gyorsabbá, olcsóbbá és egyszerűbbé akartuk tenni az ügyek intézését Magyarországon. Ha az objektív mutatókat nézzük, mindhárom cél felé nagy lépéseket tettünk az elmúlt hat-hét évben. Ma évente 25 millió ügyet intéznek a járási és kormányhivatalokban, ezek hetven-nyolcvan százaléka nyolc nap alatt lezárul, ami korábban csupán az ügyek negyven százalékánál volt elérhető. Az ügyintézés ugyanakkor olcsóbbá is vált, hiszen számos szolgáltatásért nem kell már fizetni, ami a lakosságnak évente tízmilliárd forint megtakarítást jelent. Az adóügyek intézésében még van javítanivaló, de a viszonylagos bonyolultság a kedvezmények rendszeréből is fakad. Az ugyanakkor nagy előny, hogy a személyijövedelemadó-bevallások adatai szerint a gyermekek után járó adókedvezményekkel tavaly 212 milliárd forintot hagyott a kormány a családoknál, 17 milliárddal többet, mint 2015-ben. Az igénybe vevők száma is nőtt a múlt évben, több mint 27 ezerrel. A családi kedvezménnyel így nagyjából 1,1 millió szülő csökkentette az adóját. Meg kell jegyezni azt is, hogy az elmúlt években a kedvezményeknek köszönhetően rendre nagyjából háromszázezer személynek egyetlen fillér szja-t sem kellett lerónia.– A tervek ellenére nem látható a tömeges átvándorlás az államiból a versenyszférába. Miért?
– Az állami szférában még mindig egymillióan dolgoznak, ezért folytatni kell a munkaerő versenyszférába történő átcsoportosítását. Vannak eredmények ezen a területen is, hiszen a korábbi háromszázezerből hamarosan már százezer alatti lesz a közfoglalkoztatottak száma. Az állami szektorból a versenyszféra felé van mozgási lehetőség, ennek eléréséhez azonban politikai bátorság kell. Az átalakítás a nagy állami vállalatokat és rendszereket érintheti, ahol még jelentős munkaerő-tartalék van.– Az egykulcsos szja-val már megbarátkozott a társadalom. Várható további adócsökkentés?
– A sikeres kormányzáshoz fedezet kell. A szavak aranyfedezetét csak a tettek adhatják, az adócsökkentés fedezetét pedig a gazdaság növekedése, illetve az állami kiadások mérséklése teremtheti meg. A beszedett adók felhasználása legalább olyan beszédesen mutatja egy állam működésének a hatékonyságát, mint az adók mértéke. Ha ma többlet-adóbevétel keletkezik Magyarországon, azt átgondolt fejlesztésekre fordítjuk. Soha nem volt ilyen mértékű magyar állami fejlesztés, mint ezekben az években: 3000 milliárdot kapnak a megyei jogú városok, 2000 milliárdot a közlekedési ágazat…”
Forrás:
Magyar Idők; Kis Ferenc, Villányi Károly; 2017. szeptember 23.
