Skip to main content
közigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Nagy változás jön januárban, vizsgázik az állam – Infotér 2017

Szerző: 2017. október 23.No Comments

„Január 1-től hivatalosan elindul Magyarországon az e-közigazgatási rendszer. A kormány szerint jók az alapok, eredménynek tekintik azt is, hogy 3 ezer nyugdíjasnak van ügyfélkapuja, amelyet rendszeresen használnak.

Komoly feladat előtt áll a magyar kormány, mert 2018 év elejére vállalta, hogy elindítja az elektronikus közigazgatási rendszert. Ennek lényege, hogy az államigazgatási szervek, helyi önkormányzat, bíróságok, az ügyészség, a közjegyzők és a közüzemi szolgáltatók január 1-jétől kötelesek lesznek biztosítani az elektronikus ügyintézést.

Fontos változás, hogy elindul a Cégkapu, egy olyan felület, ahol a vállalkozásokat az állam közvetlenül elérheti, ráadásul jogilag ugyanakkora hatása lesz egy itt érkező megkeresésnek, mintha postán vagy személyesen kapnának hivatalos levelet. Cserébe a társaságok is kényelmesen, gyorsan kommunikálhatnak az állami szervekkel az új oldalon.

Barkácsolás, tákolás
A Cégkapu előfutárával már találkozhattak a felhasználók: a természetes személyek számára készített Ügyfélkapuba integráltak már korábban néhány vállalkozást. Ebből lépnek tovább – mondta el Hajzer Károly, Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára a 8. Infotér konferencián csütörtökön.

A balatonfüredi rendezvényen arról is beszélt, hogy bár 2014 előtt is voltak az államigazgatásban digitalizációs törekvések, a rendszer „több sebből vérzett”. A három éve már használatban lévő rendszerek 55 százaléka teljesen integrálhatatlan volt egy központi rendszerbe. Elszórt kis szigetek léteztek egymás mellett, mindenféle kapcsolat nélkül. Ezekből Hajzer szerint kevés szolgáltatás volt menthető.

Az egyik kivétel az Ügyfélkapu, melyről azt állítja, hogy ez az előző érából megtartott rendszerek mintegy negyedét teszi ki egymaga. Ez nem jelenti szerinte azt, hogy a 2014 előtti projektek pénzkidobásnak számítanak. A korábbi kiírásoknak azok is teljesen megfeleltek, csak még egy más szemlélet jegyében készültek, ahol nem volt cél az összevonás.

Most már van valamennyi alap
A legutóbbi három év fejlesztései viszont segítik azt, hogy nemsokára elindulhasson az e-közigazgatás: létrehoztak már négyezer hivatali kaput, valamint jól vizsgáztak a két éve bevezetett e-személyi igazolványok is. Részsikernek tekinthető, hogy Hajzer szerint felhasználóbarátok, egyszerűen kezelhetők a már létező e-ügyintézési felületek.

Példaként elmondta, hogy a 83 éves édesanyja is magától ki tudta tölteni a konvektorcseréről szóló állami pályázatot az interneten keresztül. A személyes példán túl elmondta, a kormány már azt is komoly eredménynek tartja, hogy nagyjából 3 ezer 65 év feletti nyugdíjas rendelkezik ügyfélkapuval és rendszeresen használja azt dolgai intézésére.”

Forrás:
Nagy változás jön januárban, vizsgázik az állam; Szabó Dániel; Napi.hu; 2017. október 19.