Mesterségesintelligencia-ügyi államminisztert neveztek ki az Egyesült Arab Emírségekben

„Mohamed bin Rasid al-Maktum sejk kormányfő a 27 éves Omar bin Szultán al-Olamát nevezte ki államminiszternek [mármint a mesterséges intelligenciával kapcsolatos tevékenységért felelős államminiszternek] a csütörtökön végrehajtott kormányátalakításkor.

A következő globális hullám a mesterséges intelligencia. A legjobban felkészült ország akarunk lenni e téren – írta Twitter-üzenetében a kormányfő. Hozzátette, új kormánya jól tükrözi azt, hogy hazája a szakértelemre, a tudományokra és a technológiára” összpontosít.

A miniszterelnök bejelentette azt is, hogy két új terület, a magas szintű kutatások és az élelmiszerbiztonság élére női államminisztereket nevez ki, előbbi feladata lesz egy Egyesült Arab Emírségek Mars-missziójának vezetése. Az öbölmenti állam néhány hónapja jelentette be, hogy 2021-ben űrhajót akar eljuttatni a Marsra.”
A kormányban nem ez az egyetlen kissé szokatlan poszt, mert van boldogságügyi miniszter is, de van jövőügyi vezető is. Mielőtt esetleg mosolyognánk ezen, vagy egyenesen élcelődnénk, vegyük figyelembe a következőket:
Az országnak van stratégiája a mesterséges intelligencia területén: UAE Strategy for Artificial Intelligence, részben a digitális kormányzati törekvések részeként.
Egyben ez a stratégia része a most indított ötven évre szóló nemzeti tervnek, UAE Centennial 2071, amely az állam alapításának 100. évfordulójára fogalmaz meg ambíciózus célokat.”

Forrás:
Mesterséges intelligencia minisztériumot hoztak létre; Index.hu/MTI; 2017. október 20. Az index.hu/MTI rosszul értelmezi az eredeti hírt: nem minisztériumot hoztak létre, hanem államminisztert neveztek ki (kormánytag, minisztérium nélkül).
Lásd még: UAE appoints first Minister for Artificial Intelligence; ArabianBusiness.com; 2017. október 19.
UAE Strategy for Artificial Intelligence to drive growth in the country; Khaleej Times; 2017. október 16.
Future; The Official Portal of the UAE Government

A bejegyzés kategóriája: gazdaság, informatika, közigazgatás:külföldön, közigazgatási informatika, technika
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.