A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2018. január 8.

MINEK NEVEZZELEK? – FOGALOMTÁR
Kína, vagy a vonzerő és a nyers erő
A gyorsan változó világ, az „egyközpontúság pillanatának” lassú, de biztos erodálódása koncepcionális váltásra, de legalábbis a terminológia egyfajta újragondolására készteti a szakma művelőit. Erre világít rá az egyik elismert szakértő, a „soft power” fogalmát annak idején, a rendszerváltások fordulópontján a köztudatba bedobó Joseph S. Nye érdekes cikke, amely az év első napjaiban jelent meg.
A sokat emlegetett „soft power” lényegét tekintve az egyes országok szélesen értelmezett kultúrájában rejlő vonzerőre, másrészt a meggyőzésre építve igyekszik képviselni egy nemzetet. A„soft power” alatt tehát, annak idején az államok érdekérvényesítésének tulajdonképpen minden olyan eszközét értettük, ami nem az erő alkalmazását tételezte fel . Ez azonban– mondja Nye – hibás elképzelésnek bizonyult.
A világban ugyanis erősödnek az autoritér hatalomgyakorlási módszerek. Ezek pedig a felforgatás, az erőszakoskodás, a fenyegetés eszközeit alkalmazzák, amelyek az öncenzúrával párosulhatnak. Erre a hatalomérvényesítési felfogásra és eszköztárra alkalmazza Nye a „sharp power” újonnan kreált koncepcióját. A terminus azt az űrt szándékozik kitölteni, ami az eddigi „soft power”, illetve a vele szemben álló„hard power” között húzódik. Az új fogalom definiálásához felhasználja a The Economist egyik közelmúltbéli vezércikkének meghatározását. E szerint míg a „soft power” a kultúrára és az értékekre támaszkodva növeli egy ország erejét, addig a „sharp power” arra szolgál, hogy kordában tartsa a belső közvéleményt és manipulálja a külsőt.
Nye a fenti – kicsit bicegő (mert egyfelől eszközöket, másfelől célokat összevető) – különbségtételt hamar igyekszik egy közérthetőbb, de legalábbis mindennapossá vált értelmezési keretben nyilvánvalóvá tenni. „Ha a sharp power kifejezést tulajdonképpen az információs hadviselés rövidítéseként használjuk, mindjárt világossá válik a „soft power”-rel szembeni különbség. A „sharp power” valójában a „hard power” egy fajtája…”.
Nye tehát, a jelek szerint, az elmúlt másfél év során abszolút uralkodóvá vált „info hadviselési” narratívához igyekszik alakítani a személyes védjegyének számító nemzetközi kapcsolati terminológiát. Hű maradva azonban a rá korábban is jellemző óvatos megfogalmazáshoz, cikkében hangsúlyozza a differenciálás fontosságát. A példának felhozott Kína esetében mind a „soft power” alkalmazására, mind pedig a „sharp power” erőfitogtatására, manipulálására, presszionálására találunk bőven példákat – állítja Nye. Kulcsfontosságú azonban, hogy ne megkülönböztetés nélkül próbáljunk gátat szabni a kínai külpolitika törekvéseinek. A „sharp power” kínai alkalmazásának ellent kell állni, de a legitim „soft power” erőfeszítéseket nem korlátozhatja a Nyugat, mert az súlyosan visszaüthet- figyelmeztet Nye.
China’s Soft and Sharp Power; Joseph S.Nye; Project Syndicate; 2018. január 4.

IRÁNI VÁLSÁG – Te felforgatsz én blokkolok. Az Internet korlátozásával akar gátat vetni a tiltakozási hullámnak az iráni kormány
Az Iránban az év vége óta zajló megmozdulás-sorozat, és persze annak nemzetközi visszhangja, mint valami állatorvosi ló, úgy mutatja a rohamosan digitalizálódó nemzetközi kapcsolatok konfliktusterületeit.
Az elmúlt héten az USA sikerrel eszközölte ki az ENSZ BT összehívását, az „Iránban zajló tüntetések okozta helyzet” megvitatására. Az éles szóváltásoktól sem mentes tanácskozáson Nikki Haley amerikai nagykövet –a rá jellemző erős megfogalmazásban – bírálta az iráni kormányzatot, amiért az semmibe veszi az ott élő emberek jogait. Kifogásolta azt is, hogy az iráni vezetés fegyverkezésre költi az ország pénzét, aminek a lakosság életszínvonala látja a kárát. A politikus asszony felszólalásának mégsem a fenti kritika, hanem az ahhoz kapcsolódó követelés volt az igazán érdekes mozzanata: Haley ugyanis az Internet teljes hozzáférésének visszaállítását követelte az iráni hatóságoktól. És ez aligha véletlen.
Az irániak ugyanis valóban jelentősen korlátozták az országon belüli online hozzáférést: az év utolsó napjaiban – feltehetően a biztonsági szervek utasítása alapján – az iráni Internetszolgáltatók erősen korlátozni kényszerültek a nemzetközi hálózati forgalmat. Az év utolsó napján blokkolták a Telegramot és az Instagramot is, tehát az országban legnépszerűbb két közösségi média platformot is. Január 1-től blokkolták az Iránon kívüli szervereket használó felhasználók hozzáférését. Helyi jogvédők jelentései szerint nem működnek az ilyen korlátozások megkerülésére elvileg alkalmas virtuális magánhálózatok (VPN) sem. A lépések jellegének és súlyának megértéséhez érdemes tudni, hogy Irán 2016-ban, Nemzeti Információs Hálózat néven, saját Internet hálózatot indított. A hálózati forgalom azóta „belföldi” és „külföldi” kategóriákra oszlik. Az államilag ellenőrzött „belföldi” site-ok használatára alacsonyabb szolgáltatási díjakkal és nagyobb sávszélességgel igyekeznek odacsábítani a felhasználókat. A sajátos infrastruktúra lehetővé teszi azt is, hogy a hatóságok részben vagy egészben blokkolják a külföldi internetes forgalmat, a belföldi hálózatra terelve valamennyi felhasználót.
Az iráni vezetés ugyanis (és ennek adott hangot az ENSZ BT-ben az ország nagykövete is) alapvetően külföldi felforgató szervezetek működését látják a tiltakozáshullám mögött, és egyes vélekedések szerint nem is teljesen alaptalanul. A legutóbbi, 2009-es jelentős társadalmi megmozdulások szervezését, irányítását, nemzetközi promócióját ugyanis – maguk a nyugati politikai és kommunikációs elemzők – hirdették a közösségi média nagy iráni forradalmának. Azóta ugyan már sok szakember véli úgy: a Twitter jelentőségét a helyi megmozdulásokban erősen eltúlozta a vágyak vezérelte nyugati politika. Az Egyesült Államok azonban az ősellenségnek tekintett Iszlám Köztársaság megdöntésének, de legalábbis fellazításának egyik fontos eszközének tekinti azóta is a közösségi médiát, illetve általában a világhálót. Jól jelzi ezt egyebek mellett az is, hogy az USA Külügyminisztériumának egyik nagy nyilvánosságot kapott digitális diplomáciai mintaprojektje, a 2011-ben elindított „Virtual US Embassy Tehran” éppen Iránban hivatott előmozdítani az amerikai „demokrácia-exportot” – méghozzá az online elérésben rejlő lehetőségekkel. Ennek fényében legalábbis sajátos értelmet nyer az amerikai ENSZ nagykövet fentebb ismertetett követelése. Az iráni vezetők egyértelműen az információs háború epizódjának tartják az eseményeket, és az orosz ENSZ-képviselő sem hagyott kétséget ebbéli meggyőződése felől. Az iráni külügyminiszter, Javad Zarif , stílszerűen, Twitter-fiókján keresztül utasította vissza az ország belügyeibe való illetéktelen beavatkozásokat.
Iran Severely Disrupted Internet During Protests; Center for Human Rights in Iran; 2018. január 2.
Iran Cuts Off Social Media and Some Internet Access as Protests Continue; David Z. Morris; Fortune; 2017. december 31.

A Twitter-diplomácia a barátokat sem kíméli: egy ukrán jogvédő meggyilkolása immár nemzetközi hullámokat vet
A fenti hír – más aspektusok mellett – jól mutatja az t is: a világban nyilvánvaló szakadék tátong a nemzetközi kapcsolatok mibenlétét hagyományosan (ahogy mondani szokták, „vesztfáliai alapokon”) tekintő hatalmak mindenek előtt Oroszország és Kína, illetve a diplomácia tartalmát és célját „posztmodern” megközelítésben értelmező nyugati világ, azaz az USA és szövetségesei között. Az eltérő értelmezések egyik fókuszterülete pedig az államok szuverenitásának kérdése.
Bírálói éppen azt róják fel az 1990-es évektől meghatározóvá váló nyugati külkapcsolati koncepciónak, hogy lehetővé, sőt kívánatossá tette más szuverén államok belügyeibe való beavatkozást, ami utoljára a „Responsibility to Protect” elvében kristályosodott ki. Márpedig, vallják a kritikusok, a humanitárius elvek valójában pőre geopolitikai realitásokat takargatnak csupán.
A külföldi közönséggel közvetlen kapcsolatokat építő, közvetlen állampolgári párbeszédet lehetővé tevő digitális diplomácia nem véletlenül kiemelt terepe az ilyen értelmű „demokrácia promóciós” tevékenységeknek. Különös sajátossága ugyanakkor az amerikai (de más atlanti szövetséges államok) e-diplomáciájának, hogy – elsősorban a fogadó ország jogrendjével, jogérvényesítésével, sajtószabadságával – kapcsolatos folyamatos „népi diplomáciai” tevékenységét nem korlátozza a vele ellenséges államokra. A nyugati szövetségi rendszeren belül időről időre bírálják azt a gyakorlatot, hogy Amerika – elsősorban az e-diplomácia eszköztárára támaszkodva – saját szövetségesei, barátai kormányait sem kíméli az illető országok belső ügyeit illető nyílt kritikától.
A szövetségeseknek így, az adott ország (illetve a nemzetközi közvélemény) nyilvánosságára támaszkodó kritizálására ékes példa egy mostani eset: a szomszédos Ukrajnában nagy felháborodást váltott ki a napokban az ismert jogvédő, Irina Nozdrovszka meggyilkolása. A helyi közvélemény egy része úgy véli, az aktivista meggyilkolása kapcsolatban állhat egyes ukrajnai hatalmasságok bosszújával. Az ügy különös fordulata lett azonban, amikor az ügyben éppen Pavlo Klimkin, ukrán külügyminiszter kényszerült magyarázkodásra, illetve állásfoglalásra. E különös lépésre (hogy ti. egy bűnügyet miért nem az igazságügy, vagy a belügy, esetleg a kormányszóvivő kommentál) talán magyarázatul szolgál, ha tudjuk: az ügy kapcsán a kijevi amerikai nagykövetség is a nyilvánossághoz fordult. A digitális diplomácia eszközrendszerét felhasználva, a külképviselet Twitter-fiókján keresztül szögezték le: a brutális bűncselekmény elkövetőit jogi felelősségre kell vonni. Ami egy a Nyugattal – deklaráltan éppen értékalapon – szoros szövetséget ápoló kormányzattal kapcsolatban elgondolkodtató, és meglehetősen szokatlan követelés.
Üzenetek a Twitteren: EuromaidanPR, Pavol Klimkin, US Embassy

Orosz dezinformáció, avagy ki nyer ma az arab világban?
Az amerikai elnökválasztás óta eltelt időszakban a nyugati világot felforgatni kívánó orosz dezinformáció, és az ellene való harc eszközeinek megtalálása szakmák széles spektrumának vált egyik központi témájává. Az USC Center on Public Diplomacy egy az elmúlt héten megjelent szakmai anyagában egy specifikus földrajzi-geopolitikai régió vonatkozásában vizsgálja a fenti témát. Nevezetesen a Közel-Kelet tekintetében veszi szemügyre az orosz információs offenzívát, és az ellene való védekezés, illetve visszacsapás lehetséges módozatait.
A cikk megállapítása szerint az orosz információs törekvések zászlóshajója az arab világban (is) az RT orosz hírcsatorna. Az állami finanszírozású televízió szolgáltató kifejezetten a térség népeinek szánt arab nyelvű csatornával van jelen Észak-Afrikában és a Közel-Keleten. És hihetetlenül népszerű. Milliókat vonzanak a helyi közönség ízlésvilágához, hírfogyasztási szokásaihoz igazított műsorai. Különösen az arab országokban óriási népességszegmenst alkotó fiatal generációk körében növekszik töretlenül az RT csatorna népszerűsége. Szíriában, érthető módon, erős nézettségi mutatókkal büszkélkedhet az adó. Az viszont sokkal meglepőbb, hogy (a hosszú időn át a nyugati szövetséghez húzó) Egyiptomban a tavalyi évben nézettsége túlszárnyalta valamennyi nyugati orientációjú tájékoztatási riválisáét: az Al Arabiyáét, az Al Jazeeráét, nem különben a hajdanán nagy presztízsű BBC arab adásának nézettségi statisztikáját. Az információs háborúban főellenfélnek számító Egyesült Államok által finanszírozott Al-Hurra csatorna pedig egy tizedét sem tudta elérni az RT nézettségének. Az oroszok tehát az információs háborúban is nyerésre állnak az arab világban. A cikk az okokat kutatva sokrétű magyarázattal szolgál: egyrészt a helyi népesség hírfogyasztásának sajátosságai (nem az objektivitás, hanem a sokszínűség a kívánalom) nem kedveznek a tárgyilagosságra törekvő konkurenciának – vélik a szerzők. Fontosnak tartják kiemelni azt is: az orosz „soft power”, még a hidegháborús szovjet-arab kapcsolatokra visszanyúlóan, jelentős népi bázist teremtett a térségben. Különösen erős ráadásul a térség közvéleményében az a meggyőződés, hogy „az oroszok olyan partnerek, akik nem hagyják cserben a szövetségeseiket”. Ugyanakkor a korábbi időszakok az intézményes jelenlét megalapozásában is sokat segítettek: a Moszkvai Rádió arab nyelvű adásaira jóval több erőforrást áldoztak annak idején a szovjetek, mint amennyit hidegháborús amerikai ellenfeleik a maguk propagandaadásaira fordítottak az Amerika Hangja keretében. Érdekes mozzanat: az oroszok, amikor 2007-ben elindították az RT arab műsorát, vették a fáradságot, és aprólékosan konzultáltak helyi szakértőkkel, civil szervezetekkel. Pontosan tájékozódtak a célközönség szokásai és igényei felől. A programra tehát nem csak pénzt, de meglehetős szakértelmet is áldoztak, ami a jelek szerint jó befektetésnek bizonyult.
Pushing Back on Russian Disinformation in Arab Countries; Joseph Braude; USC Center on Public Diplomacy; 2018. január 5.

A nemzetközi e-learning mint a kulturális diplomácia új eszköze
Ha a kulturális diplomácia kerül valahol szóba, hagyományosan a művészetek, a könyvkiadás, a (szórakoztató-) filmipar, vagy a gasztronómia jut az eszünkbe, a szóba jöhető „eszközpark” gyanánt. Török kutatók egy most publikált tanulmányában azonban egy szokatlan lehetőség alkalmazását járják körül. Azt vizsgálják, hogy az elektronikus távoktatás, közkeletű angolos nevén az e-learning alkalmazható-e, és ha igen, milyen formákban (és persze, milyen hatékonysággal) a kulturális diplomácia művelői számára.
International E-Learning as Emerging Cultural Diplomacy Practice; Ece Karadogan Doruk és mások; Journal of Current Researches on Social Sciences; 2017/4

SZAKMAI MŰHELYEK – Bevezetés a tudománydiplomáciába. Ingyen elérhető online kurzus
Az American Association for the Advancement of Science (AAAS) keretén belül működő Tudománydiplomáciai Központ (Center for Science Diplomacy) egy órás video tananyagot tett közzé a világhálón.
Az úttörő vállalkozásnak számító tematikus képzéshez egyfajta bevezetőként szolgáló online anyag a tudománydiplomácia alapfogalmait járja körül és mutatja be; felvázolja a szakterület szélesebb keretrendszerét; ismerteti a diplomácia e specializációjának történetét; konkrét esettanulmányokon keresztül igyekszik felvillantani eljárásait, illetve művelőivel készített interjúkon keresztül az ízelítőt a felhalmozódott szakmai tapasztalatokból.
A videotananyag ingyenesen elérhető, illetve letölthető az alábbi webhelyről: https://vimeo.com/228223748

Összeállította és szemlézte: Nyáry Gábor

A bejegyzés kategóriája: Internet, közigazgatás:külföldön, média, művelődés, politikai informatika, szakirodalom, tudomány
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.