A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2018. január 15.

MINEK NEVEZZELEK? – FOGALOMTÁR
Kiberdiplomácia, a digitális kor nemzetközi közösségének építőköve
A szakzsargon kényes terület, és különösen így van ez a rohamléptekkel digitalizálódó nemzetközi kapcsolatokban. Láthattuk, hétről hétre, hogy a „digitális diplomácia”, vagy „e-diplomácia” különösen sűrűn használt fogalmán általában a külképviseleti munka és az informatikai forradalom eszköztárának (a Világhálónak, és főleg a közösségi médiumoknak) egyfajta találkozási pontját értik a tudósok és a gyakorlati szakemberek egyaránt. Most egy érdekes tanulmányt mutatunk be, amely egy rokonfogalmat jár körül: a kiberdiplomáciát.
A terep itt is az informatika, az Internet, és a rajta keresztül mindenhová elérő közösségi alkalmazások digitális tere, és a szereplők is – a technicizálódó külügyi apparátusok gárdája – részben azonosak. A legfontosabb elem itt maga a tér, amelyről ma már annyi szó esik a közbeszédben is: „kiberkémkedés”, „kibertámadások”, „haktivizmus”, „Internet-cenzúra”, vagy éppen „net semlegesség” – csupa olyan kifejezés, fogalom, amely mindennapossá vált a tömegtájékoztatásban. Egyértelmű a helyzet: a kibertér immár megfordíthatatlanul a politikai vetélkedések, érdekek és érdekellentétek, konfliktusok területévé vált. Míg korábban számítástechnikai szakértők szakmai párbeszédének kizárólagos terepe volt ez a világ, a kibertér politizálódásával megjelentek (és mind nagyobb szerepet kapnak) a diplomaták is.
A kiberdplomácia tehát – az ún. Angol Külkapcsolati iskola definíciója szerint – a kibertérben, vagy pontosabban, a kibertérrel kapcsolatosan folytatott diplomáciai tevékenység. Amiről itt szó van az a diplomácia eszköztárának felhasználása arra, hogy az egyes országoknak a kibertérrel kapcsolatos nemzeti érdekeit érvényre juttassák.
A kiberdiplomáciát tehát döntően szakdiplomaták művelik (és ez egy markáns különbség a digitális diplomácia sokszereplős folyamataihoz képest), bilaterális viszonyrendszerben (mint pl. az USA és Kína közötti, kiberproblematikával kapcsolatos tárgyalások), illetve multilaterális formátumban, pl. az ENSZ specializált fórumain. A diplomáciai munka partnerei között azonban itt is szükségszerűen feltűnnek nem állami szereplők: a digitális technológiai szektor óriásvállalatainak vezetői, vagy a kibertér szabályozásával kapcsolatban tevékeny civil szervezetek.
Összegezve tehát: míg a „digitális diplomácia” jellemzően az informatika új eszköztárát használatba vevő, és ezen eszközök segítségével a hagyományos külképviseleti-külkapcsolati munkát forradalmi módon átalakító tevékenységet takarja, addig a látszólag szinonímaként használatos „kiberdiplomácia” döntően az új digitális terek problematikájának kezelésére szolgáló nemzetközi kapcsolati tevékenységeket jelzi.
Cyber-diplomacy: the making of an international society int he digital age; Andre Barrinha, Thomas Renard; Egmont Royal Institute for International Relations; 2018. január 8.

A hálózatok ereje. A befolyásolás új modellje
Az elmúlt másfél év világpolitikai eseményei sok meghökkentő újdonsággal szolgáltak, de ami alapvetően rázta meg a hagyományos eliteket, az annak a felismerése volt, hogy a sajtó korábban mindenhatónak gondolt képviselői mára elveszítették befolyásuk jókora részét.
A korábban istenített média sztárok, vagy a csodálattal szemlélt sajtóorgánumok befolyásoló képessége rövid idő alatt szinte a semmivé foszlott, hála a közember gyökeresen megváltozott információ fogyasztási szokásainak. Régen a helyzet egyszerű és egyértelmű volt: a közösségek tagja a média elitek véleményét kereste, illetve fogadta el. Mivel ezek a sajtószervezetek lényegében monopolizálták az emberekkel való közvetlen kapcsolatépítést, ezért riválisuk sem nagyon akadhatott (leszámítva persze egymást).
A közösségi média platformok, illetve a mindig mindenhol elérést biztosító okostelefonok tömeges elterjedése gyökeresen felforgatta ezt a kényelmes képletet: ettől kezdve lényegében mindenki mindenhol kapcsolatba léphet szinte mindenkivel. És ami kiderült: az emberek legszívesebben olyan emberekkel lépnek kapcsolatba, akik hozzájuk hasonlóan vélekednek a világ átfogó, vagy éppen partikuláris dolgairól.
A hirtelen partvonalon kívülre került hagyományos média persze nem adta fel: új, digitális stratégiák születtek, és jelentős erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy befolyásoló erejüket transzformálhassák az új – nyílt – közösségi média platformokra. És ezek az erőfeszítések látványosan kudarcot vallottak.
Ennek oka pedig döntően az új, zárt közösségi hálózatok rohamos felemelkedésének tudható be. A zárt hálózatok olyan izolált közösségeket jelentenek, amelyek csakis belülről befolyásolhatók. Ezek a közösségek mára elég erőssé, kiterjedtté váltak ahhoz, hogy ellen tudjanak állni a kívülről érkező befolyásolási kísérleteknek. Lényegében ilyen zárt hálózatok virágoznak a Facebookon, vagy a WhatsApp nevű platformon is. A felhasználók jelentős része ma már ezekben a zárt közösségekben, hálózatokban beszerzett információt fogyaszt szinte kizárólagosan. Ezek a zárt közegek – amelyeket az angolszász sajtó előszeretettel nevez információs silóknak – szigetként különülnek el egymástól, lényegében minimálisra csökkentve (vagy teljesen eliminálva) az egyes csoportok közötti információ áramlást. Ebben az új felállásban és közegben az információ fogyasztását alapvetően a személyes preferenciák motiválják és irányítják, szinte teljességgel kirekesztve a hagyományos média elitek beleszólási lehetőségét.
Mindez azt jelenti, hogy ha valaki befolyásolni szeretné a közvéleményt, akkor ehhez valahogyan be kell hatolnia ezekbe a zárt információs körökbe, „oda kell mennie az emberekhez”. Mert az emberek ma már nem igen jönnek a sajtóorgánumokhoz a hírekért. És ez bizony rossz hír a hagyományos sajtónak.
The New Network Effect. A Model for Influence; Philip Hall, Jordan Bach-Lombardo; USC Center on Public Diplomacy; 2018. január 8.

A CIA-s barátok szóltak, hogy meg kéne egy kicsit szellőztetni…
Az információ nagyon sokrétű, és felettébb sokszínű világának azonban vannak olyan szereplői is, amelyeket még a sajtóbirodalmak szereplőinél is érzékenyebben érint az információfogyasztási „ökoszisztéma” drámai átalakulása. Az információ kezelését szakmaként művelő hírszerző szervezetek ugyanakkor a civil, sajtópiaci szereplőknél lényegesen gyorsabban észreveszik a kihívásokkal kéz a kézben járó, kínálkozó lehetőségeket is.
Az amerikai (és egyben természetesen a nemzetközi) zenei világ egyik ünnepelt sztárja, Moby különös felkérésről számolt be a minap, „Everything was Beatutiful and Nothing Hurt” című új albumának megjelenése alkalmából. A lemezpromóciós interjúban a zenész, szokásához híven kitért politikai meggyőződésének felvillantására is, és ennek kapcsán megemlítette: néhány már visszavonult, illetve ma is szolgáló CIA-ügynök barátja nagyon aggasztó részleteket árult el neki Trump állítólagos orosz kapcsolatairól. Megerősítették neki, hogy Trump lényegében az oroszok ügynöke, az Egyesült Államok elnöke tehát valójában az oroszok ágense. Az amerikai információs szervezetek ilyen jellegű „kiszivárogtatásairól” szóló hírekkel persze ma már Dunát lehetne rekeszteni, nem is ez ennek az ügynek az igazán érdekes része. A zenész azonban még azt is elmondta: ezek a CIA-s barátai ennek kapcsán megkérték őt, hogy – ha már úgyis olyan nagy követő tábora van az Interneten – egy „kicsit megszellőztethetné már ezeket a híreszteléseket” a közösségi média platformjain. Az eset jól mutatja, hogy korunk „digitális diplomáciájában” mennyire képlékenyek a határvonalak az egyes szereplők, ügyek, nemzeti és nemzetközi aspektusok között. Egy sikeres zenész, a rajongói oldalain keresztül, egy a nemzetközi kapcsolatokat drámai mértékben érintő témában kommunikálhat akár nemzetközi közönséggel is, méghozzá saját, egyéni szájíze szerint. Am persze, mint látjuk, találkozhat azért mások „ízlésével” is.
Fentebb említettük: ma már egyértelműen látszik, hogy az emberek nagyobbik része a Világháló zárt (közösségi) hálózataiban keringő információkat fogyasztja elsősorban. Azt is említettük: az egyes felhasználók ma már szinte csak akkor érhetők el, ha valaki képes „behatolni” a közösségi média ezen zárt köreibe. Ehhez az egyes hálózatok egy-egy tagját környékezhetik meg, de van ennél sokkal hatásosabb (és költséghatékonyabb) módszer is. A közvélemény befolyásolásának korábbi monopóliumáról nem szívesen lemondó szereplők – államiak és magánosok – az ilyen közösségi hálózatokat nagymértékben mozgatni, befolyásolni képes véleményvezéreket, a közösségi platformok úgy nevezett „influencereit” igyekeznek megkörnyékezni. Ez, mint a zenei világból felcsípett hír mutatja, nem is olyan nehéz. De, hogy hatásos-e? Az persze már a jövő zenéje.
CIA friends asked Moby to spread word of Trump-Russia collusion on social media; RT.com; 2018. január 13.

A tudománydiplomácia és az országimázs: a brit-orosz kapcsolatok
A tudománydiplomácia az államok külkapcsolati tevékenységének mind népszerűbb elemévé kezdi kinőni magát. Ez nyilván nem véletlen. Világunkban, amelyet különösen meghatároz a „modernitás”, a modernség eszméjének piedesztálra emelése, a progresszióhoz mindig szervesen kötődő tudomány különösen kézenfekvő, és már-már szinte elegáns eszközt kínál a közdiplomácia művelői számára.
A tudománydiplomáciának azonban van még egy – többnyire kevéssé hangsúlyozott – jellegzetessége is: olyan terület, olyan eszköz ez, amely – ha a szükség úgy diktálja – különösen alkalmas egy ország imázsának formálására is. Ahogy ezt a brit-orosz kapcsolatok alakulása is jól tükrözi.
Az orosz országimázs hagyományos pillérei az orosz klasszikus kultúra világszerte ismert és elismert elemei: az irodalom, a balett, a klasszikus zene. Az utóbbi évek erőteljesebb érdekérvényesítő politikája, illetve az ezzel kapcsolatos (mindenekelőtt a digitális befolyásolásra vonatkozó) nyugati vádak miatt kicsit „megkopott” ezen imázsépítő eszközök ereje. Ennek ellensúlyozására alkalmas eszköz lehet azonban a tudomány, mint diplomácia eszköz felhasználása is. Egy friss tanulmány szerzője a brit-orosz kapcsolatok viszonylatában vizsgálta: mennyire emelték be a tudomány témáját a két ország közti dialógus fenntartásába, a feszültségek enyhítésébe, a közelmúlt eseményei (mindenekelőtt a Brexit-szavazás) nyomán átrendeződő nemzetközi térben az egyes nemzeti érdekek érvényre juttatásába.
Az elmúlt néhány évben látványos erősödést mutatott a Nagy-Britannia és Oroszország közötti kulturális kapcsolatok rendszere: 2014. óta minden év jelentős kétoldalú kulturális eseménysorozatot generált. (Érdemes felfigyelni rá: pedig éppen ez az az esztendő, amikor az ukrajnai válsággal kapcsolatos orosz szerepvállalás miatt látványosan megromlott Oroszország és a nyugati szövetség közti viszony!) 2014-ben a Brit-Orosz Kulturális Év című rendezvénysorozat nyitotta a sort, majd két évre rá a Nyelv és Irodalom Éve programjaival folytatódott a közös kulturális eseménysorozat. Tavaly pedig a Brit-Orosz Tudomány és Oktatás Éve nevű nagyívű rendezvénysorozat szolgálta a két ország közötti kapcsolatépítést. A szervező intézmények között olyan rangos szereplőket találunk, mint a Royal Society, a British Council és természetesen a moszkvai Brit Nagykövetség, illetve a másik oldalról az Orosz Tudományos és Oktatási Minisztérium, az Orosz Alapkutatási Intézet, illetve a londoni Orosz Nagykövetség. A tavalyi rendezvénysorozat egyik kiemelt programja a nagyhírű moszkvai MGIMO Egyetemen szervezett konferencia volt, amely „Napjaink tudománydiplomáciája. Az orosz és brit tapasztalatok.” címen igyekezett elméleti alapvetést is adni az egyébként rendkívül színes éves programnak. Az érdeklődést jól jelzi, hogy mindkét ország magas rangú politikai és nagy presztízsű tudományos közszereplőkkel képviseltette magát, jelezve, hogy a konferenciát nem csupán egy protokoláris eseménynek szánták.
Az éves program egyik legfontosabb – és a digitális térben tovább élő – eleme az orosz fiatalokat megcélzó „British Scientist” elnevezésű, különleges oktatási projekt elindítása volt, mutatva egyben a tudománydiplomácia egyik legígéretesebb irányát: a fiatal generációk bevonását.
Science Diplomacy and Nation Branding: UK-Russia Relations; Olga Krasnyak; USC Center on Public Diplomacy; 2017. december 4.

A francia startupok hatalomátvétele a CES 2018 innovációs kiállításon
A tudománydiplomácia szokatlan, de kétségtelenül látványos – és vélhetően hatásos – formáját űzik a franciák is. A fogyasztási technológiák legrangosabb nemzetközi vásárán, a januárban megrendezett CES 2018-on szinte taroltak a feltörekvő francia technológiai vállalatok. A számok önmagukban is imponálók: Franciaországból 274 startup kiállító érkezett az eseményre, aminél több (szám szerint 280) csupán az innováció hazájának számító Egyesült Államokból érkezett.
Ráadásul a fejlődési tendenciák is figyelemre méltók: idén 50%-kal több induló vállalkozás jelentkezett be Franciaországból, mint a tavalyi esztendőben, erősítve a francia kezdeményezőkészség, találékonyság, tudomány és fejlesztés hírnevét. Nem csak a résztvevők számaránya dicsérte a franciákat: hiszen a díjazott termékekkel büszkélkedő kiállítók között is szép számmal képviseltették magukat. Változatos fejlesztésekkel, amelyek élén a sztár persze idén a robotika volt:
Blue Frog Robotics (családi segítő robot)
CamToy (kutyákra felügyelő robotpásztor)
Lancery Energy Storage (okos fűtőtest)
MyBus (jegyautomata applikáció)
Quista (intelligens szúnyogcsapda)
CES 2018: French Tech Startups are Taking Over Innovation Exhibit; Jean Baptiste Su; Forbes; 2018. január 9.

SZAKMAI MŰHELYEK – Az Izraeli Külügyminisztérium digitális diplomáciai fejlesztőrészlege
A digitális diplomácia élvonalában – egyéni kutatók személyében és intézményi műhelyek formájában egyaránt – ott találjuk Izrael Államot. E heti számunkban az egyik legfontosabb szakmai központot, az Izraeli Külügyminisztérium kötelékében működő Kutatási és Fejlesztési Részleget szeretnénk röviden bemutatni olvasóinknak. Ez a szervezeti egység felel ugyanis Izraelben az informatikával „forradalmasított” diplomácia technológiai hátteréért, a mostanában néha már egyenesen „algoritmus alapú diplomáciának” is nevezett külkapcsolati tevékenységekért. Éppen e példa mutatja egyébként azt is: a digitalizáció a diplomáciában korántsem valami csillogó játék csupán.
A szokatlan – és a hozzáértők szerint a maga nemében páratlan – szervezeti egységet az izraeli külügyi szolgálat fiatal hivatásos diplomatája, Elad Ratson alapította 2015-ben. A korábban országa több nagykövetségén PR-, illetve kommunikációs beosztásokban dolgozó szakember azt a feladatot kapta: dolgozzanak ki olyan innovatív eszközöket, amelyekkel sikerrel vehetik fel a harcot a 2010-es évektől felerősödő, Nyugat-Európa számos nagyvárosát sújtó antiszemita erőszakkal. Ratson eredeti számítástechnikai (programozói) végzettségére támaszkodva, ám ugyanakkor gyakorló diplomata tapasztalatait is kamatoztatva látott neki az ország külpolitikai céljait segítő digitális eszköztár kifejlesztésének. Ez alapvetően egy teljesen újszerű szoftverfejlesztéssel indult. „Olyan alapszintű algoritmusokkal kezdtünk kísérletezni, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy gátolják az erőszakos agitáció, a gyűlöletbeszéd terjesztését a közösségi médiumokban, illetve amelyek elősegítik a pozitív üzenetek továbbítását a felhasználókhoz.” – fogalmazta meg Ratson a kezdeti időszak feladatait. A részleg, akár az üzleti világ bármely fejlesztő cége, a valós élet konkrét problémáira keresi a megoldást. Különösen sikeresnek bizonyultak azok a fejlesztések, amelyek a világháló, a közösségi médiumok forgalmát figyelik, keresve a gyűlöletbeszédre, erőszakra buzdításra utaló jeleket. Nem különben fontos feladata a Digitális Diplomáciai Kutatási és Fejlesztési Részlegnek olyan alkalmazások fejlesztése, amelyekkel az erőszakos információk terjesztését ellensúlyozni lehet. E területen a pozitív üzenetek felerősítését lehetővé tevő szoftverekre büszke különösen az első igazgató: ennek példája a ma is aktívan működő israelretweeted.me/join projekt, amely az országhoz kötődő pozitív információk terjesztéséhez kínál (automatizált) eszközt.
A részleget, 2017. nyarától, a szintén hivatásos diplomata Yoav Adler vezeti, igazgatói beosztásban, aki korábban a Minisztérium gazdaságdiplomáciai részlegének innovációs csoportját vezette.
Using algorithms to achieve digital diplomacy; Belgrade Initiative 4 Digital Public Diplomacy
Elad Ratson; LinkedIn
Yoav Adler; LinkedIn

Összeállította és szemlézte: Nyáry Gábor

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:külföldön, közigazgatási informatika, média, politika, politikai informatika, szakirodalom
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.