A Phenjani Olimpia – avagy hogyan csente el Észak-Korea a téli olimpiai játékok sikerét
Nem, nem! Szó sincsen nyelvbotlásról! Ahogy az idei téli olimpiai játékok utolsó előkészületeit, majd a nagyszabású sportesemény megnyitóját figyelte a világ, a meghökkent nemzetközi sajtó egyre gyakrabban titulálta – ki tréfálkozva, ki hitetlenkedve, ki keserűen – a rendezvényt „phenjani” olimpiának. Utalva ezzel arra, hogy a roppant összegeket felemésztő, hatalmas szervezési feladatokat jelentő olimpia „kommunikációs hozadékát” nem az annak ténylegesen otthont adó dél-koreai város Phjongcsang aratja le, és nem is a dél-koreai kormány. Hanem a világsajtóban előszeretettel kifigurázott „páriaállam”, a Kim Dzsongun diktátor vezette Észak-Korea az igazi nyertes.
Kezdődött néhány kulturális delegáció dél-koreai útjával. A felettébb csinos, bár kissé különös észak-koreai popénekesnő, Hjon Szong Vol szöuli körutazásával, amelynek során hivatalosan a későbbi kulturális rendezvények színhelyeit mérte fel. A nyugati sajtó már ekkor „hatásos észak-koreai propaganda akcióról” beszélt, és tagadhatatlan: az É-pop (azaz észak-koreai könnyűzene) csillaga, bájosságával, spártai ízlésével egy szemvillanás alatt „leiskolázta” a rajongók körében a K-pop (azaz a dél-koreai popzene) legendásan infantilis, az extravagáns külsőségeket viszont nagyon is kedvelő sztárjait.
Aztán egyik esemény követte a másikat: megérkezett Phjongcsangba a 140 tagú zenekar, amely nem csupán az olimpia megnyitóján lép majd fel, de a rendezvénysorozat számos kísérő kulturális eseményén is főszerepet kap majd. Később pedig megérkeztek Északról a „szurkolólányok” (közkeletű elnevezéssel „cheerleaderek”), és a 230 válogatott széplány attól a pillanattól kezdve folyamatosan biztosítja a hivatalos sajtóorgánumok, és a közösségi média szakadatlan figyelmét – a kiszorítani, elszigetelni szándékozott Észak-Korea számára.
Azt mondhatjuk: szinte már csak másodlagosnak számított az igazi diplomáciai huszárvágás, ami a játékokra Dél-Koreába utazó Kim Jodzsong (az észak-koreai vezető húga) kapcsolatépítéseihez, kapcsolatfelvételeihez kötődött: mint ismeretes, személyesen adta át bátyja, Kim Dzsongun meghívólevelét a dél-koreai elnöknek, amit az nyomban elfogadott. S hogy nem csupán valamiféle formalitásról, udvariaskodásról volt itt szó, azt jól bizonyítja, hogy Mun Dzsein elnök több órán át tárgyalt az északi politikai vezetés négy tagjával, akikhez hasonló magas rangú küldöttség még sohasem érkezett „odaátról” Dél-Koreába.
Az olimpia már régen nem az emberi küzdőszellem, a lovagiasság, a kemény munkával megszerzett teljesítmény valamiféle ünnepe. Hanem látványosság, népszórakozás, és persze üzlet. S hogy el ne feledjük: na meg politika, méghozzá a javából. Országok, formálisan persze városok, nem azért versengenek az olimpiák rendezési jogáért, mert annyira sportszeretők, vagy mert a rendezvény olyan remek, jól megtérülő infrastrukturális beruházást jelentene (a nagy üzlet nem nekik, hanem a sportszergyártóknak, szponzoroknak, hirdetőknek áll). Az olimpia ma már az országimázs építés, a „nemzeti brandek” megteremtésének, valamint a városmarketingnek fontos, talán legnagyobb horderejű eszköze. És – tekintetbe véve a tömeglátványosság közvetítésének képernyő központúságát – mintaszerű digitális diplomáciai fegyver. Egy háborúban pedig nagyon rossz választás az ellenfél lebecsülése. Ez biztosan levonható tanulságként abból, hogyan kovácsolt az észak-koreai rezsim saját propagandasikert az „ellenfél” óriásrendezvényéből, ráadásul, sportnyelven szólva, idegenben.
Pyongyang Olimpics: How North Korea Stole the Winter Games; David Josef Volodzko; South China Morning Post; 2018. január 27.
A big data és a diplomácia új kapcsolata. Kutatási jelentés
Az elmúlt hét végén hozta nyilvánosságra legújabb kutatási jelentését a digitális diplomácia egyik legfontosabb kutatóműhelyének számító DiploFoundation., „Data Diplomacy. Updating dipomacy to th ebig data era.” címmel. A jelentés készítői a tanulmánykötetnek is beillő munkában arra vállalkoztak, hogy feltérképezzék azokat a jövőbeni lehetőségeket, amelyeket a nagytömegű adatok, azaz a big data alkalmazása jelenthet a diplomácia különböző részterületein.
Ma már közhely, hogy társadalmainkban az adat jelenti a kritikus erőforrást. Méghozzá: a nagytömegű adat. A digitális eszközök, minden tevékenységünk nélkülözhetetlen segítői, hatalmas mennyiségű adatot „termelnek” ugyanis nap mint nap. Óhatatlanul adódik a kérdés: ebből a szédítő tempóban termelődő erőforrásból hogyan profitálhat (profitálhat-e egyáltalán) a diplomácia sok szempontból speciálisnak gondolt, konzervatívnak tartott folyamata?
A tanulmány első fejezete az alapfogalmakat járja körbe, tisztázva a big data koncepcióját.
A második fejezetben vállalkoznak arra a szerzők, hogy megvizsgálják: hogyan, milyen területeken használható a big data a nemzetközi kapcsolatok tevékenységi rendszerében. A diplomáciai funkciók tisztázását követően külön alfejezetekben vizsgálják a szerzők a gazdaságdiplomácia lehetséges big data hasznosítását; szemügyre veszik a fejlesztési programokhoz kapcsolódva generálódó adattömeget; megint csak külön témacsoportként elemzik a krízishelyzetek kezeléséhez kapcsolódó big data készleteket; de a nemzetközi jog érvényesítésében is lehetségesnek látják a nagy adattömegek újszerű alkalmazását.
Külön fejezetben térnek ki a big data alkalmazásának szervezeti feltételeire. Az innovációk sorsa ugyanis sokszor az azokat befogadni kész (vagy képtelen) szervezetek állapotán, átalakításán (vagy annak hiányán) múlik.
A lehetséges diplomáciai alkalmazási területeket áttekintve (és minden részterületnél bőségesen idézve érdekes esettanulmányokat is) a szerzők végül részletesen feltérképezik a nagytömegű adatok használatához kapcsolódó kulcsterületeket is: adatokhoz való hozzáférés, adatminőség, adatértelmezés, adatvédelem, adatbiztonság.
A sok szempontból úttörőnek számító tanulmánykötet nyilvános bemutatóját nagy szakmai érdeklődés kísérte. A kutatást megrendelő Finn Külügyminisztérium képviselője egyenesen úgy fogalmazott: „Az algoritmusok, a mesterséges intelligencia átfonja mindennapjainkat. Itt az ideje, hogy háziasítsuk végre a nagytömegű adatokat.”
A lehetőség másfelől kihívás is egyben. Ahogy a szerzők hangsúlyozták: a big data alkalmazásának ma még sokszor gátat szab, hogy a külügyi szervezetek nem rendelkeznek még az elemzéshez szükséges szervezeti kapacitásokkal. A kutatás vezetője pedig arra figyelmeztetett: e munkával most megnyílt a további vizsgálódások egy széles ösvénye, de ne engedjük, hogy egyfajta divatláz hatalmasodjon el rajtunk.
A tanulmány teljes szövege díjmentesen letölthető az alábbi webhelyekről.
DiploFoundation publishes nem report on big data and diplomacy; DiploFoundation; 2018. február 8.
Data Diplomacy. Updating diplomacy to the big data era; Barbara Rosen Jacobson, Katharina E Höne, Jovan Kurbalija; DiploFoundation; 2018. február (PDF)
Lásd még: Data Diplomacy: Updating diplomacy for the data-driven era
Visszakozik az USA Külügy: mégis csak lesz külön felelőse a kiberügyeknek és a digitális gazdaságnak
Az amerikai külügyminiszter javaslatot terjesztett be a Kongresszus Külügyi Bizottságának a minisztériumi szervezet bizonyos átalakításaira. Rex Tillerson terve az, hogy (két szervezeti egység összevonásával) egy új, önálló részleget állítson fel a minisztériumon belül a kibertérhez, illetve a digitális gazdasághoz köthető ügyek kezelésére.
A döntésre egy hónappal az után került sor, hogy a Kongresszus elfogadta az ún. Kiberdiplomáciai Törvény tervezetét.
Az átalakítási terv bizonyos értelemben visszakozást is jelent, hiszen a külügyminiszter a csaknem egy évtizede működő kiberdiplomáciai iroda megszüntetéséről döntött korábban. Ezzel a mostani megoldással a kiberiroda, a korábbi nemzetközi kommunikációs és információ politikai irodával egyetemben átkerül a gazdaságdiplomáciai szervezeti egységhez.
A lépés egyes kritikusai ugyanakkor felhívták a figyelmet arra: a kibertérhez kapcsolódó kérdések korántsem sorolhatók be teljességgel a gazdasági témák körébe. A kibertér problematikájának jelentős nemzetközi jogi, illetve biztonságpolitikai vetületei is vannak, ezért nem biztos, hogy egy gazdaságdiplomáciai iroda a legalkalmasabb szervezeti keret e témák hatékony menedzselésére.
State Dept. Reverses Course, Plans to Launch Cyber and Digital Economy Bureau; Joseph Marks; Nextgov; 2018. február 6.
Március végétől Kína blokkolhatja az engedély nélkül üzemeltetett virtuális magánhálózatokat.
A Kínai Népköztársaság Ipari- és Információtechnológiai Minisztériuma bejelentette, hogy 2018. március 31-től kezdődően, minden engedély nélkül üzemelő virtuális magánhálózatot (VPN-t) blokkolni fognak Kína területén.
A minisztérium éppen egy évvel ezelőtt jelentette be tervét arra, hogy hadat üzen az illegálisan működő „speciális kommunikációs hálózatoknak”, beleértve a VPN-eket is. Ezt követően, a tavalyi év során az Apple összesen 674 VPN alkalmazást vett le a Kínai Népköztársaságból elérhető app áruházából. Ugyanakkor egyes illegális VPN szoftvert árusító magánszemélyek letartóztatásáról is napvilágot láttak hírek.
A kínai kormányzat törekvése az, hogy kizárólag hatósági engedéllyel rendelkező VPN-operátorok működhessenek az országban: nevezetesen az állami tulajdonban levő telekommunikációs óriáscégek, a China Mobile, a China Unicom és a China Telecom.
A helyzet tehát az, hogy miközben a kínai kormány továbbra is engedélyezni kívánja – megfelelő hatósági engedélyek birtokában – VPN-szolgáltatók működését az országban, az erre feljogosító engedélyt csakis olyan cégeknek adják ki, amelyek maradéktalanul eleget tesznek a kínai hatóságok előírásainak. Nevezetesen azoknak, amelyek megtiltják olyan tartalmak szolgáltatását, amelyeket a Nagy Tűzfal tilalmaz, kihúzva ezzel a talajt a tengerentúli VPN-szolgáltatók alól.
Ezen a ponton már jól látható, hogy az új szabályozás hogyan érintheti a digitális diplomácia nagy perspektívát kínáló területét. Ezek a korlátozó intézkedések ugyanis alapvetően torpedózhatják meg a kiberdiplomácia nagy ígéretét: a külföldi közvéleményekkel – a digitália, mindenekelőtt a közösségi médiumok felületein át – szabadon folytatott, kétoldalú elérés, párbeszéd lehetőségét.
A hatóságok már kötelezték a China Mobilt, China Unicomot és China Telecomot, mint engedélyezett szolgáltatót, hogy biztosítsák azt, hogy összesen mintegy 1,3 milliárd előfizetőjük ne tudjon hozzáférni tiltott tartalmakat szolgáltató magán VPN-ekhez.
Szakértők szerint ugyanakkor korántsem világos minden részlet, nevezetesen ami a magán felhasználók VPN használati tilalmát (vagy lehetőségét) illeti, mivel az eddigi tilalmazások alapvetően a vállalati VPN-ek korlátozására irányultak.
China to block all non-approved VPNs from end of March; Leanne Wong; Time Out Beijing; 2018. február 6.
Álhírek, avagy a híres „fake news” – maga a probléma, vagy csak annak a tünete?
Többször tudósítottunk már az álhírek mindent elborító, megfoghatatlanul szerteágazó, feltűnően definiálatlan – ám ma már szinte mindenre magyarázatként használható (és használandó) fogalmáról. Nagyjából az amerikai elnökválasztás drámai meglepetéseket hozó utolsó szakasza óta nincsen olyan politikus, hivatásos újságíró, média- vagy más ügyi szakértő, legalábbis a nyugati világban, aki ne szőné bele mondandójába – a konkrét témától szinte függetlenül – az álhírek, a „fake news” riasztó mumusát. Ami mögött persze mindig felsejlik az igazi mozgatóerő: Oroszország baljós árnya.
Van azonban ezzel a koncepcióval, hogy ne mondjuk narratívával egy bökkenő. Nevezetesen az, hogy egyszerű világmagyarázati célja ellenére, valójában több kérdést vet fel a szemlélőben, mint amennyire választ ad. A jövőben is visszatérünk a témára, nem is tehetnénk másként, hiszen láthatóan a közélet, elsősorban is a nemzetközi kapcsolatok központi „történetmesélési elemeként” kell számolnunk vele. Már pedig a „tartalom hitelessége”, ahogy a „tartalmakat közreadó hitelessége” is a digitális diplomáciának is sorsdöntő kérdése. De, addig is szívesen osztunk meg egy tanulmányt, amely egészen szokatlanul üde színfoltot jelent az álhír témakör mára komolyra duzzadt szakirodalmában. Ugyanis, valami egészen szokatlan dolgot cselekszik meg: felteszi azokat az elemi, nyilvánvaló kérdéseket, amik az olvasóban megfogalmazódnak a szokásos fake news történetek nyomán. Magyarázattal is szolgál, de a legfontosabb, csaknem forradalmi tette már a puszta kérdésfeltevés is.
A szerző, Greg Simons, az Uppsalai Egyetem kutatója nem ismeretlen a kommunikációval, nemzetközi médiával, kommunikációs tartalomelemzéssel foglalkozó szakemberek előtt. Sajátos véleménye, meglátásai már csak azért is érdemelnek figyelmet, mert a szerző aligha tekinthető elfogultnak a „Kreml” naratívája iránt.
Simons tanulmánya már a címében megfogalmazza a legnyilvánvalóbb kérdést: amikor az álhíreknek nevezett jelenséggel (valójában persze: jelenségekkel) találkozunk, akkor ténylegesen egy problémát látunk, elemzünk, járunk körbe? Vagy ez csupán egy látszat, egyfajta tünet, ami mögött sokkal mélyebb problémák húzódnak? Már ez is egyfajta skandalum, hiszen az „X.Y. beleavatkozik hazugságaival a mi szép világunkba” típusú világmagyarázattal szemben ez a kérdés megengedi annak a feltételezését, hogy esetleg a saját társadalmainkban (politikai rendszereinkben, médiaszisztémáinkban, mi több értékrendünkben) van valami komoly baj.
A szerző gyorsan körbejárja azt az aspektust, ami rövid szemlélődés után mindenkiben óhatatlanul felmerül: de hiszen, amit álhírként látunk (láttatnak velünk), azt láttuk már tegnap is, tavaly is, húsz éve is, száz éve is! A sajtótörténet, vagy még általánosabban maga a történelem egyik leghétköznapibb jelensége az álhír, a manipuláció. Felhasználási területei is sokfélék: katonai, politikai, diplomáciai, üzleti, magánéleti – éppen úgy, mint napjainkban.
Akkor talán az álhír szerkezetében, esetleg alkalmazási módszertanában hozott valami gyökeresen újat az elmúlt egy-két év? Vagy – ahogy az olyan kézenfekvőnek tűnhet – egyszerűen csak a technológiai fejlődés, az IT-forradalom teremtett táptalajt, megfelelő környezetet ahhoz, hogy az álhír-jelenség egészen új dimenziót öltsön? Simons kételkedik ebben, és néhány elegáns gondolatmenettel igyekszik megcáfolni ezeket a feltételezéseket is.
Konklúziójában a szerző azt a magyarázatot hozza fel: az álhírek látszólag hirtelen mindent elborító világa mögött valójában egy hatalmi-kulturális átrendeződés tapintható ki. Tömören megfogalmazva: a nyugati világ viszonylag rövid idő alatt elveszítette legfontosabb koronagyémántját: a valóságértelmezési monopóliumát. Ha ez az „új hidegháború” sokunknak meglepő módon izzóbbnak látszik, mint az előző, az az atomfenyegetésekkel terhelt „békebeli hidegháború” volt, annak ez lehet az oka.
Fake News: as the Problem, or a Symptom of a Deeper Problem?; Greg Simons; Academia.edu; 2018. február 7.
Digitális diplomácia: a hét végén elindult a France Diplomatie webhely és Twitter-fiók orosz nyelvű változata.
A Francia Európa-ügyi és Külügyminisztérium a múlt hét végén elindította digitális diplomáciai eszköztára két központi elemének, a France Diplomatie webhelynek, illetve Twitter-fióknak az orosz nyelvű változatát. A minisztérium ezzel a fejlesztéssel a világban élő mintegy 300 millió oroszul beszélőnek kíván folyamatos, naprakész információkat szolgáltatni Franciaországról, a francia kultúráról, és természetesen a világ eseményeinek „francia olvasatáról”.
A francia digitális diplomácia ezzel a legtöbb nyelven beszélő e-külkapcsolati szervezetté avanzsált: a francián kívül ugyanis legfontosabb digitális platformja (központi webhelye) 2012-től angolul és spanyolul is, majd 2013-tól arabul és német nyelven is elérhetők. A közreadott információkról összegző változat érhető el továbbá kínai és japán nyelven is. A közösségi média kommunikációs potenciálja sem kerülte el a francia külpolitikai döntéshozók figyelmét: 2007-től szolgáltatnak napi információkat Twitteren franciául, 2010-től angolul is, 2012-óta spanyolul, majd 2014-től kezdve arabul, illetve tavaly óta németül is.
A digitális diplomácia, és különösen a közösségi médiakommunikáció fejlesztése a francia külügyminisztérium kiemelt prioritási területei közé tartozik jó ideje. Emlékezzünk arra is: a francia minisztérium az elsők között nevezett ki, tavaly év végén, külön digitális ügyekkel foglalkozó nagykövetet.
Digital Diplomacy. Launch of the Russian-language Version of the Francie Diplomatie website and Twitter Account; France Diplomatie; 2018. február 9.
Az orosz nyelvű webhely, illetve a Twitter-fiók az alábbi internetes címekről érhető el: https://www.diplomatie.gouv.fr/ru és https://twitter.com/francediplo_RU
SZAKMAI MŰHELYEK – Hágai Digitális Diplomácia Műhely
Másfél héttel ezelőtt tartották a digitális diplomaták egyik legszélesebb szakmai közönségét megmozgató, és mindenképpen egyik legérdekesebb rendezvényét, a Hágai Digitális Diplomácia Műhelyt.
A kétnapos rendezvény, amelynek szervező motorja a Holland Külügyminisztérium volt, az immár hagyományos „unkonference” formát öltötte, azaz nem korlátozta a sokfelől összesereglett résztvevői gárdát abban, hogy a megvitatandó témákat rugalmasan, a kétnapos konferencia reggeli munkakezdéseikor, közösen alakítsák ki a jelenlévő érdeklődők.
A beszélgetések, szakmai eszmecserék, viták egyik alapvető jellegzetessége volt, hogy a külkapcsolati munka, a diplomáciai gyakorlat digitális átalakulásának nagyon sokrétű elemzésére vállalkoztak a résztvevők. Ugyanakkor szembeötlő jellegzetesség volt a gyakorlati (alkalmazási) területek előtérbe kerülése: immár kevesebb volt a teoretizálás, az elméletgyártás, és sokkal erősebben fókuszáltak a résztvevők a gyakorlati problémákra.
A konferencia másik jellegzetessége ugyanis éppen az volt: szemben egyfajta hurrá optimista megközelítéssel, a résztvevők zöme egyszerre látta, és láttatta a digitalizációs „érem” mindkét oldalát. A szinte lenyűgöző lehetőségeket, amelyekkel gyökeresen megújíthatják a nemzetközi kapcsolatok világát, és ugyanakkor a ma már nap mint nap egyre jobban látható kihívásokat, veszélyeket, komor fenyegetéseket is, amivel a digitális forradalom, a képernyőalapú élet, a közösségi médiumok búravilága fenyegeti a társadalmainkat.
Téma, fontos is, érdekes is, akadt bőven:
* Digitális közdiplomácia: a taktika felől elmozdulás a stratégiai irányokba.
* Álhírek: hogyan küzd ellenük a Holland Külügyminisztérium?
* Az Embassy Lab projekt: nagykövetségi funkciók a digitalizáció, globalizáció, EUizáció világában.
* Digitalizáció, összekapcsolhatóság – feleslegessé válhatnak a diplomaták?
* A Globális Befolyásolás Digitális Indexe (Digital Index of Global Influence).
* A hackatonok járható fejlesztési módszert jelentenek a diplomatáknak?
* A kiterjesztett valóság (AR) és a diplomácia.
* Fentről lefelé, vagy lentről felfelé – hogyan irányítsuk a külügyminisztériumi hálózatokat?
És még vagy tucatnyi izgalmas előadás, projekt beszámoló. Néhány összegző következtetésről pedig, remélhetőleg, a jövő héten még számot adunk mi is.
The Hague Digital Diplomacy Camp
Összeállította és szemlézte: Nyáry Gábor
