5G-teszt­folyosókat alakítanak ki az EU-ban

„Az Európai Unió területén számos helyen alakítanak ki a határokon átnyúló 5G-tesztkorridorokat, hogy így segítsék a hálózatba kötött és automatizált mobilitás elterjedését.

Az Európai Bizottság közölte, hogy további tesztterületeket hoz létre az automatizált és hálózatba kötött vezetés számára. A folyamatban kulcsszerep fog hárulni az 5G mobilszabványra, amely lehetővé teheti az egyes autók közötti, valamint a gépkocsik és az infrastruktúrák közötti mobilkommunikációt. Ezeket a rendszereket alkalmazhatják majd a járművek és az utak közötti üzenetek továbbítására, hogy lehetővé váljon például az automatizált előzés, besorolás és fékezés, illetve létre lehessen hozni az integrált forgalmi figyelmeztető szolgáltatásokat.

Döntés született arról is, hogy Spanyolország és Portugália között két korridort hoznak létre, az egyiket Vigo és Porto, míg a másikat Evora és Mérida között. Emellett Bulgária, Görögország és Szerbia egy olyan tesztútvonalon dolgoznak, amely Szaloniki, Szófia és Belgrád között működne. Továbbá Olaszország és Tirol, Dél-Tirol, valamint Trentino között, a Brenner-hágó bevonásával is készül egy korridor.

Németország és Franciaország már tavaly megállapodott egymással a Metz és Merzig közötti határon átnyúló tesztút kiépítéséről. Az utat később meghosszabbítják Luxemburgig. Szintén korridorok lesznek Norvégia, Svédország és Finnország, ezen belül Tromso és Oulo, valamint Helsinki, Stockholm és Oslo között. Végül Hollandia és Belgium is megegyezett, hogy kialakít egy tesztterületet Rotterdam, Antwerpen és Eindhoven között. Az elképzeléseknek és azok megvalósításának köszönhetően Európa a legnagyobb 5G tesztterület lehet és a kontinens megalapozhatja a vezető pozícióját ezen a területen”

Forrás:
5G-teszt­korridorokat alakítanak ki az EU-ban; SG.hu; 2018. április 15.

A bejegyzés kategóriája: gazdaság, közigazgatás:külföldön, távközlés, technika
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.